Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-06-15 / 12. szám

Paksi Hírnök 4 2012. június 15. Kárpát-medencei versennyé avanzsált az országos sillerfesztivál Néhány évtizede még illetlen­ségnek, a római korban pedig főben járó bűnnek számított nőnek borról beszélni, utóbbi esetben a féljek minden joggal a túlvilágra küldhették hitvese­iket. A borszakértés világa ma már természetesen nem kerül­heti el a gyengébbik nemet sem, erről tanúskodik az is, hogy a sommelier-tanfolyamokon egy­re több nő foglal helyet, árulta el Káli Ildikó, az egyik első magyar női sommelier, aki egyben a Ma­gyar Sommelier Szövetség elnö­ke is. A neves boroktató és bor­szakíró a borkóstolási szabályok és a kulturált borfogyasztás for­télyaiba vezette be hallgatóságát a paksi sillerfesztivál keretében megrendezett sillerkonferencián. A problémákat magunk mögött hagyva, mentálisan ráhangolód­va érdemes bort kóstolni, derült ki a borpohámok szavaiból, aki szerint a siller különleges helyet foglal el a nemes nedűk között abból a szempontból, hogy bár­milyen ételt jól elkísér, szemben a vörösborral, ami nincs min­dig barátságban a paprikával. Szakmai konferenciát második, fesztivált ötödik alkalommal szenteltek a sillerbomak Pakson. Tavaly a konferencia célja, azaz a siller fogalmának meghatáro­zása teljesült, idén a szőlészeti szakma egy-egy érdekes témá­jába is betekintést nyerhettek az érdeklődők. A szakmai nap al­kalmat adott arra is, hogy neves magyar borászok bemutathatták a sillerbor készítésének sajátos eljárásait. Az elmúlt évek hagyományait követve a fesztivál első napján rendezték a sillerborok versenyét is, amelyre idén rekordmennyisé­gű, azaz 184 minta érkezett. Az országos sillerfesztivál törzsét adó borverseny Kárpát-medencei vetélkedővé avanzsált, ugyan­is amellett, hogy hazánk majd’ összes borvidéke képviseltette magát a megméretésen, érkeztek nevezések Németországból, Szer­biából, Szlovákiából és Romániá­ból is, mondta el Kovács Mihály, a Sárgödör téri Présháztulajdo­nosok Egyesületének elnökségi tagja. A sillereket bíráló ítészek között szintén helyet foglaltak neves külföldi szakemberek, akiknek cseppet sem volt könnyű dolguk: az 51 településről érkező 184 minta több órás munkát adott a borbíráknak. Idén a versenyre 148-an neveztek többek között Temerinből, Egerből, Villányból, Balatonboglárról, Balatonlelléről, de a környékbeli, egyebek mellett dunakömlődi, györkönyi terme­lők is megmutatták, mit tudnak. A sillerek versenyén 20 arany-, 67 ezüst- és 56 bronzminősítés született. Az érmes borokat közönségkós­toló alkalmával bárki megízlel­hette másnap a sillerfesztiválon a Sárgödör téren, tette hozzá Polgár Zoltán, az egyesület alel­­nöke. A város szívében található pincefaluban sillerborokhoz illő ételek főzőversenyére is lehetett nevezni, a borkedvelőket pedig nyitott pincék várták. A prés­házak övezte téren egész nap folklórprogram várta az érdek­lődőket Madocsa főszereplésé­vel, majd este a Pál Utcai Fiúk koncertje zárta az eseményt. Matus Dóra A miniszterelnök az erőműbővítést előkészítő bizottság élén Kormánybizottság alakul a miniszterelnök vezetésével a paksi atomerőművel kapcsola­tos stratégiai döntések előkészítésére - adta hírül az MTI. A kormányszóvivői iroda tá­jékoztatása szerint az Orbán Viktor vezette bizottság további két tagja Németh László­­né nemzeti fejlesztési miniszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter lesz. A kabinet azt a célt tűzte ki, hogy előkészí­ti a paksi telephely két új blokkal történő bővítését, hogy azok 2020 és 2030 között üzembe lépve hozzájárulhassanak a nem­zetgazdaság fenntartható fejlődéséhez. Ennek megvalósításával a magyarorszá­gi nukleáris kapacitás további évtizedek­re fenntarthatóvá válik, miután a jelenleg működő blokkokat 2037-ig leállítják - áll a kormányszóvivői iroda közleményében. A dokumentum arra is kitér, hogy a pak­si atomerőmű telephelyén létesítendő új atomerőművi blokk (blokkok) megvalósítá­sa a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt fontosságú és az energiaellátás biztonsága szempontjából alapvetően szükséges beru­házásnak tekinti a kabinet. A tájékoztatás szerint a hazai ellátásbizton­ság, árstabilitás garantálása teszi szüksé­gessé atomerőművi blokkok létesítését. A részletes rendszervizsgálatok alapján 2020- 2030 között a hazai rendszerbe 2-3000 me­gawatt atomerőművi kapacitás beépíthető és kihasználható. A számítások alapján csak ezzel biztosítható a fogyasztói árak minimalizálása, a világpiaci tüzelőanyag­áraktól csekély mértékben függő fogyasztói árstabilitás, de az atomerőművi blokkok lé­tesítését indokolja a szén-dioxid-kibocsátás klímavédelmi követelmények által elvárt csökkentése is. A paksi atomerőmű bővítésének előkészíté­sével kapcsolatos események felgyorsultak az utóbbi hetekben. A Magyar Villamos Művek minap jelentette be egy új leányvál­lalat alapításának tervét. Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. júniusban alakul meg, és folytatni fogja az új atomerőművi blokkokhoz kapcsolódó elemző, tervező, döntés-előkészítő és engedélyeztetési mun­kát. Feladata lesz, hogy a beruházás minden lényeges aspektusát megvizsgálja annak ér­dekében, hogy a részletes tanulmányok, ér­tékelések alapján felelős döntés születhes­sen az új paksi blokk(ok) építése kapcsán. Vida Tünde

Next

/
Thumbnails
Contents