Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-03-04 / 5. szám
Paksi Hírnök 10 2011. március 4. Ezer szállal kötődik Pakshoz Tíz éve dolgozik Amerikában, azóta cége megbecsült tagjává vált. A kezdet nehezen indult, de mára többet elért, mint azt kiutazása előtt remélte Szőcs Péter, kinek családja sem ismeretlen a paksi lakosok előtt. A paksi származású fiatalember New Yorkban él, 2006 óta dolgozik a világhírű Bloomberg nevű adatszolgáltató cégnél mint pénzügyi programozó. A vállalat részvényosztályán csapatfőnök, így saját munkája mellett három emberét koordinálja. Péter elárulta, már a középiskola harmadik osztályában eldöntötte, hogy Amerikában szeretne továbbtanulni és dolgozni. Azért pont a messzi kontinensre esett a választása, mert ott éltek rokonai, akik bár anyagilag nem, de lelkileg támogatták döntését. A biztatás ellenére cseppet sem volt könnyű a kezdet, hiszen az államokban nagyon drága az oktatás, így mindenképpen ösztöndíjjal kellett bejutnia az egyetemre. Első körben nem sikerült, de '98-ban már felvételt nyert a keleti parton lévő Pennsylvania Egyetemre, itt kedvezőek voltak a támogatási lehetőségek, ráadásul a 15 legjobb amerikai egyetem egyike. 2002-ig két diplomát szerzett, egy pénzügyit és egy számítástechnikait. Amerikában minden ősszel állásbörzét tartanak a felsőoktatási intézmények, melyen rengeteg cég részt vesz, hogy felkutassa a kiemelkedő eredménnyel végzett hallgatókat. Nem aggódott, úgy vélte, kiváló esélye van egy jó állás megszerzésére. Azonban 2001. szeptember 11 -én az ikertornyok elleni terrortámadás mindent kizökkentett a megszokott kerékvágásból, a cégek nem csupán az ifjú tehetségek felkutatását, de a munkaerő-felvételt is szüneteltették. így áprilisig nem is volt állása, ösztöndíjat még kapott, de a költségei egyre nőttek. Végül tavasszal Washingtonban egy kisebb cégnél tudott elhelyezkedni. 2006-ban Péter úgy döntött, váltania kell, mivel itt csak számítástechnikával foglalkozhatott és pénzügyi tudását sem akarta elvesztegetni. így került New Yorkba a Bloomberghez, ahol egyre jobban alakul a sora, főnökei megbecsülik és a fizetése is nagyon jó. A kérdésre, hogy vajon a munkahelyi sikerek mellett menynyire elégedett a hétköznapi életben, mennyire fogadta be az idegen társadalom, Péter elmondta: Amerika igen befogadó ország, minden náció megél egymás mellett. New Yorkban például a lakosság 45 százaléka nem amerikai, így ő sem lóg ki a többiek közül. A fiatal mérnök elárulta, azért van pár dolog, ami rosszabb, mint Magyarországon. A hazai hosszas, baráti beszélgetések helyett például ott inkább felszínesen érdeklődnek egymás iránt az emberek, és ha valami nem a megszokott módon működik, rögtön idegesek. Ugyanakkor fontos, hogy sokkal pozitívabban állnak az élethez, mindig udvariasak és mosolyognak, ellentétben a magyarokkal, akik pesszimisták, többnyire negatív a hozzáállásuk. Péter szerint fontos különbség az is, hogy aki Amerikában keményen dolgozik, az előrejut, azt értékelik, míg Magyarországon rengeteget dolgoznak az emberek, gyakran eredménytelenül. Mégis azt mondja, nem idegenkedne a hazatéréstől, hiszen ezer szállal kötődik Pákshoz, itt él a családja, itt vannak a barátai, és úgy gondolja, képesítésével elég babér teremne számára itthon is. Matus Dóra Hivatásos világutazóvá válhat Díjazott paksi borok 15 termelőtől 28 bormintával neveztek paksi borok az Almásfüzitőn rendezett 29. Nemzetközi Nyílt Borversenyre. A megmérettetésen összesen 210 minta képviseltette magát. A paksi nedűk közül 6 arany minősítést ért el, 8 ezüstöt, 9 bronzot. Aranyat ért Kovács Zalán, Hírei Ferenc, Girst Adám merlot-ja, Till Ferenc két évjáratú kékfrankosa, és Fehér József cabernet sauvignonja. A bírálásra meghívást kapott Polgár Zoltán, a Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületének alelnöke és Fehér József vizsgázott borbíró. Tizenheten, köztük egy paksi fiatalember, Magyar Zoltán is bejutott a Világ második legjobb állása elnevezésű verseny döntőjébe, melynek győztese fél éven át luxusutazásokon vehet részt. A nyertes, akit március 12-én Budapesten egy kihívásokkal teli megmérettetés során szakavatott zsűri választ ki, hat hónapon keresztül havonta egyszer utazik el a szervező cég által kijelölt helyekre, melyek között tengeri luxushajóút, Disneyland, sítúra és egy egzotikus élménytúra is lesz. A játékos feladata annyi, hogy tesztelje és véleményezze a világ különböző tájaira szervezett utakat és élményeiről folyamatosan beszámoljon videóblog, illetve internetes napló formájában. Magyar Zoltán számára nem teljesen idegen ez a fajta kihívás, hiszen 2008-ban is kemény fába vágta a fejszéjét, amikor a Pannónia Expedíció során egy veterán motor nyergében vágott neki Treszl Gáborral a pekingi olimpiának. Amint azt Zoltán is elárulta, a Pannóniával megtett 24 ezer kilométer erőt próbáló volt, egy ilyen út során elkötelezetté válik az ember. A fiatalembert a szabadság, valamint az utazás szeretete ösztökélte arra, hogy a véletlenül talált hirdetés láttán ne habozzon. Mint mondja, a rátermettséget Budapesten március elején élőben kell bizonyítani, a lényeg a kreativitás, valamint, hogy jól felkészült legyen, ezért angolból például trenírozza magát. Zoltán lapunknak azt is elárulta, már gyermekkora óta imád utazni, első komolyabb útja egy marokkói biciklitúra volt, de barátaival már Erdélyt is bebarangolta hátizsákkal. A megnyerhető utak közül leginkább a hajóút érdekli, hiszen olyanon még sosem vett részt. Zoltán elárulta, a luxusutak mellé járó egymillió forintos nyereményből olyan felszerelést venne, amivel a csodás tájakat a lehető legtökéletesebben megörökíthetné. A márciusi döntő győztese nem sokkal az eredményhirdetés után indul első útjára, amennyiben a paksi fiatalember lesz a szerencsés nyertes, lapunk a hat utazást követően a lebilincselő élményekről is beszámol. -matus-