Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-03-04 / 5. szám

2011. március 4. 11 Paksi Hírnök Mostantól a család lesz az első A szülőföld utáni ter­mészetes vágyódás min­dig élt a szívében, de otthonra talált Pakson - mondja Gutái István, aki negyvenkét év nép­szolgálat után hamaro­san nyugdíjba vonul. Elégedetten tekint visz­­sza a múltba a jól vég­zett munka érzésével, és bizakodva tekint a jövő­be, amelyben egészen családjának szeretné adni magát. Gutái István Sárpilisen született és ott járt általános iskolába, majd a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnáziumban folytatta tanul­mányait. A felvételije nem sike­rült, így a szekszárdi nyomdá­ban inasnak állt. 1971-ben meg­kapta segédlevelét, de nem ma­radt betűszedő, hanem ismét ne­kirugaszkodott a felvételinek, ami ez alkalommal sikeresnek bizonyult, így megkezdte felső­fokú tanulmányait Szombathe­lyen, népművelés-könyvtár sza­kon. Az utolsó szemesztert már levelező tagozaton végezte el, ugyanis időközben rábízták két Celldömölkhöz tartozó társköz­ség, Alsóság és Izsákfa művelő­dési házának, illetve klubjának vezetését. Időközben megnő­sült, majd párjával 1977-ben hí­rét vették, hogy Pakson művelő­dési központ épül, így hátra­hagyva Celldömölköt, ahol ko­rábban együtt fészket raktak és megszületett két fiuk, az atom­városban folytatták közös életü­ket. István a művelődési köz­pontban tartalmas szakmai tevé­kenységet folytatott. Az ott csel­lengő fiataloknak először rock­történeti előadássorozatot, majd erre építve rockmozit szervezett. Szívesen emlékszik a Truffaut filmklubra, és a ma is kedvelt határon túli fiatalok olvasótá­borára. Citerazenekart alapított, amelyben maga is játszott, hi­szen, mint tudjuk, értője ennek a hangszernek. A dunakömlődi Ispiláng Diák Színjátszókor is az ő nevéhez fűződik, és együtt­működött a bölcskei felnőtt színjátszókörrel. Két kitérőt tett, négy évet a dunaföldvári műve­lődési házban dolgozott, illetve 1999-től a Paksi Hírnök főszer­kesztője volt, amelynek elindítá­sát korábban szorgalmazta. 2002. január elsejétől nevezték ki a paksi városi könyvtár élére. Időközben elvégezte az ELTE-n a kiegészítő egyetemi szakot, ezeket az éveket a legszebbként tartja számon tanulásában. Em­lékszik, hogy az első vizsgára menet annyira szorongott, hogy szinte vacogtak a fogai, mert a kiadott irodalomjegyzéket kép­telenség volt elolvasni és tartott a számonkéréstől, ám kellemes meglepetés érte. Tanára ugyanis nem arra volt kiváncsi, hogy mit nem olvasott el, hanem arra, amit igen. Ez végig jellemző volt az egyetemi évekre, azaz, hogy felnőttnek és partnernek tekintették a hallgatókat. A nép­művelést István belső indíttatás­ból választotta, amiben szerepe volt Bogár István igazgató-taní­tónak, aki a sárpilisi népi együt­tes vezetője és a helyi kulturális élet szervezője volt, valamint Mayer Ágota tanítónőnek, aki szintén a művelődés szervezésé­ben tevékenykedett. A könyv­tárban szakmailag és emberileg is elfogadó közösségre talált. A megye városi könyvtáraiban dolgozó kollégái jóvoltából Ist­ván lett a városi könyvtárak kül­dötte az Informatikai és Könyv­tári Szövetség elnökségében, és ezzel részese a könyvtáros szak­ma egyik csúcsán születő, az or­szágon áthullámzó olyan dönté­seknek és kezdeményezések­nek, mint az Internet Fieszta vagy az Őszi Könyvtári Napok.- Emlékezetes pillanatokból szerencsére itt is volt bőven -mondja István. Az önkormány­zat képviselő-testületének jóvá­hagyásával 2003-ban a városi könyvtár felvette Pákolitz Ist­ván nevét. Az ötvenéves évfor­dulóra megjelentették az első Hiador könyvet, amelyet aztán minden évben újabb követett, az 1956-os évfordulóra pedig Károly János Requiem című ze­neművét is kiadták cédén. Több alkalommal látogatott el kollé­gáival karöltve határainkon túl­ra, szoros kapcsolatot építettek ki és ápoltak a testvértelepülé­seinken működő könyvtárak­kal. Nagy lépés volt, amikor 2009. január elsején Bézi Sándomé vezetésével elindítot­ták a kistérségi mozgókönyvtá­ri ellátást, 2005-ben a számító­­gépes leltárt, de az a pillanat is, amikor 2002. augusztus 5-én, pontban délután egy órakor át­tértek a számítógépes nyilván­tartásra és kölcsönzésre. - Ha­ladni kell a korral és nem sza­bad becsukni az ajtót az infor­matika előtt, ugyanakkor érzé­kenynek kell lenni a könyvtár szerepének megőrzésére, azaz más olvasócsalogató programo­kat életre hívni - mondja az igazgató. A felidézettek csupán töredékét jelentik annak az él­­ménytámak, amely hamarosan lezárul István számára, hiszen negyvenkét ledolgozott eszten­dő után nyugállományba vonul. Ez azonban nem jár együtt az­zal, hogy tétlenségbe burkolóz­zon. Mint mondja, a népszolgá­lat nagyon sok energiáját elvit­te, ezért most szeretné egészen a családjának adni magát, de a kertészkedésre, ráérősebb olva­sásra, írásra is több időt kíván szentelni, csakúgy mint a szem­lélődésre az áldás és békesség híveként. Autóval közlekedni továbbra sem igen fogjuk látni, inkább, ahogy megszokhattuk tőle, gyalogszerrel rója a város utcáit, miközben meg-megáll beszélgetni. Kohl Gyöngyi

Next

/
Thumbnails
Contents