Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-03-04 / 5. szám

2011. március 4. 9 Paksi Hírnök A család évét ünnepeljük A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2011-et a Család évének nyilvánította, amely a szent család ünnepén, azaz 2010. december 26-án kezdő­dött és 2011. december 30-ig tart. Ahogy körlevelükben ol­vasható, harminc esztendeje annak, hogy 1981-ben II. János Pál pápa kibocsátotta Familiáris consortio kezdetű apostoli buzdítását a keresz­tény család feladatairól a mai világban. Döntésüket az vezé­relte, hogy az egyház felkeltse az emberekben a felelősség ér­zését a társadalom legfonto­sabb intézménye, a család iránt. A kezdeményezéshez csatlakozva a dunakömlődi ró­mai katolikus plébánia elő­adássorozatot indított útjára. A sorozat nyitó előadását a há­zasság hetén Bacsmai László volt paksi káplán, szekszárdi plébános, a Házas Hétvége ve­zető lelkipásztora tartotta nagy érdeklődés mellett. Kiemelte, hogy a katolikus egyház hite szerint kizárólag férfi és nő kö­zött létezhet házasság, amely­nek gyümölcse a gyemiek. Rá­mutatott, hogy az elmúlt évek­ben a házasságkötések, illetve születések száma csökkent, ugyanakkor az együttélések száma jelentősen megemelke­dett. Kiemelte, hogy a társada­lomnak és az egyháznak is ten­nie kell a család szerepének új­bóli megerősítéséért. A jelen­legi körülmények, például a családi adókedvezmény beve­zetése vagy a hároméves gyes visszaállítása kedveznek a csa­ládalapításnak és a gyermek­­vállalási kedvnek. Az egyház­nak abban van fontos szerepe, hogy felkészíti a házasulandó­kat erre a szent szövetségre a jegyesoktatáson, ahol beszél­getnek a párokkal a házasság lényegéről, egymás elfogadá­sáról, a hűségről és a gyermek­­vállalásról. A család évének je­gyében szervezett havonkénti találkozók következő estjének vendége a tervek szerint egy pszichológus lesz. -gyöngy-Szentföldi zarándokútra hívják az érdeklődőket, amelynek lelki vezetői dr. Keresztes Pál atya Paksról és Damai Ágoston atya Felsőszentmártonról. A kilencnapos utazás során a csoport ellátogat többek között Jézus galileai ténykedésének legfonto­sabb színhelyeire, a Jordán völgyén át Jeruzsálembe, az Olaj­fák hegyére, a júdeai sivatagon átutazva a Holt-tengeri teker­csek lelőhelyére és Eilatba. A zarándokút 2011. március 16-tól 24-ig tart. A további részletekről és a részvétel feltételeiről az 75/510-566-os vagy a 30/260-39-42-es telefonszámon, illetve személyesen a Paks, Szent István tér 16. sz. alatt lehet érdek­lődni dr. Keresztes Pál plébánosnál. 1% Amennyiben a Tűzvirág Tánc­­együttes további színvonalas te­vékenységét támogatni kívánja, úgy kérjük, hogy személyi jö­vedelemadója bevallásakor nyi­latkozzon úgy, hogy adója 1%-át egyesületünknek ajánlja fel.A nyilatkozaton Önnek fel kell tüntetni a Tűzvirág Tánc­egyesület Paks elnevezést és az egyesület adószámát: 18850594-1-17. Köszönjük támogatását. Tűzvirág Táncegyüttes Vezetősége A „Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány ’ azzal a kéréssel fordul Önökhöz, hogy jövede­lemadójuk 1 %-ával támogassák az alapító okiratban megfogal­mazott célokat:- A tudomány, az anyanyelvi kultúra, a művészetek és a sport területén kimagasló telje­sítményt felmutató 10- 24 éves fiatalok és a velük foglalkozó felnőttek ösztönzése a további sikerekre és eredményekre. A felkészülésükhöz szükséges feltételek biztosításának támo­gatása.- Ösztöndíj folyósítása kima­gasló eredményeket elért fiata­lok részére, tanulmányaik foly­tataQíihn7 Adószámunk: 18850099-1-17 Segítségüket ezúton is köszön­jük! Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány Kuratóriuma Új lelkész a pünkösdi közösség élén D. Nagy Tamás egykori péceli lelkipásztor személyében új pásztora van az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Paksi Gyülekezetének. Az ünnepé­lyes beiktatást a városházán tartották a többi gyülekezet helybeli vezetői, lelkészei, va­lamint a Pünkösdi Közösség tagjai, az ország számos pont­járól érkező vezetői, képviselői jelenlétében. D. Nagy Tamás beiktatását Pataky Albert egy­házelnök végezte, az ünnepi alkalmon köszöntőt mondott mások mellett Hajdú János, Paks város polgármestere is. D. Nagy Tamás két éve is­merkedett meg a paksi közös­séggel. Azóta az ismeretség barátsággá mélyült, s végül azt eredményezte, hogy meghív­ták pásztoruknak. Lapunknak elmondta, hogy a lelkipásztor­rá váláshoz fontos a képzettség - valamilyen szintű teológiai végzettséggel kell rendelkezni -, de nem ez az elsődleges, ha­nem a személyes alkalmasság. Integráló, empatikus, jó hely­zetfelismerő képességgel ren­delkező emberre van szükség, akiben kell legyen elhivatott­ság, belső indíttatás a lelkésszé váláshoz. Hozzátette, első te­endője az lesz, hogy megis­merje a gyülekezethez tartozó családokat, majd a többi gyüle­kezetét, egyházakat, a helyi vi­szonyokat. - Meg kell tanul­nunk együtt dolgozni, nekem is vannak munkamódszereim, amelyeknek egy része valószí­nűleg itt nem használható, mert ennek a gyülekezetnek egy hozzájuk harmonizáló ve­zetőre van szüksége - fogal­mazott. Legfontosabb feladatának azt tartja, ami az egyháznak, a ke­resztény közösségnek a külde­tése: azaz, amit Istenből megis­mert, azt adja át másoknak. A belső építkezés, lelki növekedés mellett egyfajta missziót készül ellátni. - Megkeressük azokat a hiányterületeket, ahol szerepet vállalhatnánk. Biztosan vannak például olyan fiatalok, akik kö­zösséget, kapcsolatot keresnek, számukra közösségépítő alkal­makat kínálhatunk, de szere­pünk lehet szociális vagy reha­bilitációs területen - vázolta. Azt is elárulta, hogy a paksi kö­zösség merőben más, mint ko­rábbi gyülekezete, amelyet a fő­város közelsége miatt tipikus nagyvárosi gondolkodás és ér­zelemvilág jellemzett. Ezzel szemben a paksiak a vidékiekre jellemző nyitottsággal, barát­sággal, jó értelemben vett naivi­tással és számára megtisztelő bizalommal fogadták. Vida Tünde

Next

/
Thumbnails
Contents