Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-02-18 / 4. szám
2011. február 18. 9 Paksi Hírnök Módosuló pályázati feltételek az NCA-ban A Nemzeti Civil Alapprogram célja, hogy a pályázati források elsősorban a szervezetek működési színvonalának javítását, a nonprofit szektor fejlődését segítsék elő. A rendelkezésre álló keretösszeg lehívásának szabályai a 2011-es évben jelentősen változtak, erről tartott tájékoztatót február 7-én a Tolna Megyei Civil Szolgáltató Központ a paksi művelődési házzal és a Civil SzámAdó Szolgálattal együttműködve. Ahogy korábban megírtuk, a városi művelődési központban havonta megrendezésre kerülő programsorozat célja a civil szervezetek professzionális, ugyanakkor térítésmentes tájékoztatása. A rendezvénysorozat negyedik részében a Nemzeti Civil Alapprogram pályázati rendszerével kapcsolatos reformokkal, valamint a pályázati kiírások tartalmi követelményeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők. A tájékoztató előadója, András Rita elmondta, az NCA működési pályázatainak struktúrájában számos fontos változás állt be. Az egyik, hogy ezelőtt teljes évre kapták meg az elnyert támogatást a szervezetek, az idei évtől viszont ez az időszak jelentősen megrövidült, június 1-jétől szeptember 30-ig tart. Ez azt is jelenti, hogy ezentúl csak azok a költségek lesznek elszámolhatóak, melyek erre a periódusra esnek. A támogatás összege is megváltozott, a hétmillió forintos keret helyett 2011 -tői csupán hárommillió forintos támogatási összeg igénylésére lesz lehetőség. Az új szabályozás értelmében a 300 ezer forintot meghaladó pályázatokat elektronikus úton kell benyújtani, az igényelt támogatási összeg tíz százalékáig pedig kötelező önerőt felmutatni. A feltételek jelentősen szigorodtak, ugyanakkor a jövő még bizonytalanabb, nem tudni, hogy megmarad-e az NCA pályázati rendszere - mondta el a Tolna Megyei Civil Szolgáltató Központ programvezetője. Bodó Katalin kistérségi kulturális referens hozzátette, egy sikeres pályázat benyújtása nagy segítséget nyújthat a nonprofit szervezetek működésében, így az előadás aktualitása vitathatatlan. A rendezvénysorozat sok érdeklődőt vonz, ugyanis a program kínálta lehetőséggel nem csupán paksi civilek élnek, a kistérségből is többen érkeznek a tájékoztatókra. Matus Dóra Változó közfoglalkoztatás Mintegy 200 munkavállaló foglalkoztatását tervezi az önkormányzat idén a közfoglalkoztatás rendszerében. A foglalkoztatottak parkfenntartási feladatokat látnak el, illetve a város intézményeinél kisegítőként dolgoznak, tájékoztatott Badics Istvánné, a szociális osztály vezetője. Az év elején megváltozott a közfoglalkoztatás rendszere: rövid és hosszú távú foglalkoztatás keretében alkalmazzák a munkavállalókat. A forrásokra januártól a munkaügyi kirendeltségeken keresztül kell pályáznia az önkormányzatoknak, kistérségi társulásoknak, egyházi, illetve civil szervezeteknek. A napi nyolcórás, tizenegy hónap időtartamú foglalkoztatást biztosító hosszú távú pályázat már lezárult. Ennek keretében az önkormányzat 14 főt alkalmaz február elsejétől. Az érintettek elsősorban parkfenntartási feladatokat látnak el. A rövid távú pályázat első fordulója, amely február 15-től június 14-ig garantálja a közcélú munkások bérezését, 33 foglalkoztatottat érint. Tizenketten a város intézményeinél kisegítő feladatokat látnak el, míg 21 fő a városfenntartásban tevékenykedik. Jelentős változás a közfoglalkoztatási rendszerben, hogy míg a hosszú távú foglalkoztatásban a munkaügyi központok rendszerében nyilvántartottak is részt vehetnek, addig a rövid távú pályázat támogatásával csak az önkormányzattól bérpótló juttatásban részesülő munkanélküliek dolgozhatnak. A bérpótló támogatás a nyugdíjminimum legkisebb összegével megegyezően 28.500 forint, amely helyett foglalkoztatás esetén a munkában eltöltött időnek megfelelő minimálbért kapnak a dolgozók. Szigorodott a rendszer abból a szempontból is, hogy 2012-ben csak azok az ellátottak részesülhetnek bármilyen tartós munkanélküliséghez kapcsolódó ellátásban, akik 2011-ben legalább 30 napos munkaviszonyt tudnak igazolni. Dallos Szilvia Széles programpaletta a Delelő Egyesületnél Programokban bővelkedő volt a 2010-es esztendő a paksi Delelő Nyugdíjas Egyesületnél, amely 2008 elején alakult civil szervezetté, de klubként már két évvel korábban megkezdte működését. Eves programjait a tagok igénye diktálja, ennek megfelelően tavaly hetente két alkalommal gyűltek össze bázisintézményükbe, a művelődési központban, az ott tartott klubdélelőttök, illetve -délutánok mellett pedig szép számban szerveztek kirándulásokat is. Hol kerékpárral, hol gyalogosan túráztak a környéken, de távolabbi tájakra is kalandoztak. Emellett élőzenés összejövetelek és ismeretterjesztő előadások is színesítették programpalettájukat, aktív résztvevői voltak a ház szervezésében zajló filmklubnak, irodalmi önképzőkörnek és az Énekelni jó klubnak, de a torna sem hiányzott a kínálatból. A rendszeres ismeretterjesztő előadások fókuszában az egészségmegőrzés állt, ennek keretében a Paksi Atomerőmű Zrt. Egészségközpontjának munkatársa minden hónapban ellátogatott hozzájuk - mondta el az évzáró közgyűlésen Wollner Pál, a civil szervezet vezetője. Az idei terveket illetően abban maradt a közel ötvenfős társaság, hogy továbbra is megtartják ezeket a lehetőségeket, és tovább ápolják a más nyugdijasklubokkal kialakított kapcsolataikat. Kiadásaik csökkentése érdekében kihasználják a nyugdíjaskedvezményeket, illetve az ingyenes szolgáltatásokat, így például távolsági járatokkal fognak elutazni kirándulásaik helyszínére. -gyöngy-Tolnai kétgenerációs családi házat paksi 1,5-2 szobás lakásra cserélnék értékkülönbözet beszámítással. Tel.: 20/341-37-82