Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-06-17 / 12. szám
Paksi Hírnök 6 2011. június 17. Ünnepi könyvhét két helyszínen Pakson két intézmény is csatlakozott az országos könyvhét 82. évfordulójának rendezvénysorozatához, melyet szokás szerint június 3-tól 6-ig tartottak és Budapesten a Vörösmarty téren nyitottak meg. Az ünnepi könyvhét a magyar irodalom és a minőségi könyvkiadás egész Európában páratlan hagyományú rendezvénye, idén ez alkalomból 116 kiadó 385 újdonsága látott napvilágot, kizárólag magyar szerzők műveivel. A könyvekből Pakson is válogathattak az olvasók a Pákolitz István Városi Könyvtár épülete előtt, ugyanis az intézmény egész napos programot tartott az országos rendezvényhez kapcsolódóan. Már reggel nyolc órától utcazene várta a látogatókat, a Pro Artis művészeti iskola növendékei citerajátékkal örvendeztették meg a közönséget, emellett a könyvtári órákra járó gyermekeknek kézműves foglalkozással is kedveskedtek a szervezők. A programra a délelőtt folyamán a Gazdag Erzsi, a Balogh Antal és a Deák Ferenc Általános Iskola diákjai látogattak el, majd 11 órától bárki részt vehetett a kötetlen foglalkozásokon. - A program célja az volt, hogy megemlékezzünk a mai magyar kortárs irodalom egyéniségeiről, íróiról, költőiről, valamint, hogy ismét a könyv felé fordítsuk a fiatalok és idősek figyelmét - mondta Szentgáliné Erőss Márta, a könyvtár igazgatója. A városi művelődési központ kétnapos programmal csatlakozott az ünnepi könyvhét rendezvénysorozatához, melynek nyitányaként június 6-án avatták fel a Teraszt, vagyis a paksiak új találkahelyét. A kezdeményezés megálmodója, Gutái Júlia elmondta, régi nagy vágya volt, hogy a művelődési központ árkádja alatt, a könyvtár „előszobájaként” alakítsanak ki olvasásra és baráti beszélgetésekre, valamint a büfészolgáltatásnak köszönhetően felüdülésre egyaránt kellemes környezetet. A családias hely egész nyáron reggeltől estig nyitva lesz és várja a város lakóit. A Teraszt Flefner Erika igazgató avatta fel, a zenés köszöntőt pedig Borzavári Róza és Katz Fruzsina citerajátéka szolgáltatta. Gutái Júlia elárulta, a nyár folyamán színes rendezvényekkel töltik majd meg a helyet, a kisebb műsorokkal azoknak kívánnak fellépési lehetőséget nyújtani, akik szeretnék megmutatni előadói képességüket. A megnyitó után este Terescsényi Katalin fotókiállításával folytatódott a könyvhét programja, mely másnap dr. Medvigy Endre Sinka Istvánról szóló előadásával zárult. Ma tus Dóra Legendákat várnak a Gastrobluesra Hagyományosan klubkoncertek vezetik fel az idei Gastroblues Fesztivált június 27-től. A 19. alkalom abban sem tér el az előzőektől, hogy pénteken és szombaton este a frissen és teljes körűen felújított ESZI-csamokban lesznek a nagy koncertek, szombaton délelőtt pedig a Szentlélek templomban a templomi előadások. Ide is, oda is sok magyar és külföldi sztárt várnak. Jön Jon Lord, a Deep Purple egykori orgonistája; Cliff Moore, a nemrég elhunyt legenda, Gary Moore fivére; valamint egy tehetséges spanyol bluesmuzsikus: Javier Vargas. A magyar fellépők között lesz a Deák Bili Blues Band, az Ismerős Arcok, a Kormorán és a Tűzkerék XT, valamint a Varga János Project, ahol vendégelőadóként ismét hallhatja a paksi közönség a szimpatikus gitáros-énekest, Jamie Winchestert. Szombattól vasárnapig harminc koncertet tartanak.- Az önkormányzat továbbra is kitüntető figyelemmel kezeli és támogatja a programot - mondta Hajdú János polgármester a nemrég tartott sajtótájékoztatón. Ugyanitt Mittler István kommunikációs igazgató arról számolt be, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt. változatlanul a program mellett áll, sőt annak promóciójában is segít. Ennek köszönhetően országszerte óriásplakátok csábítják majd a látogatókat Paksra, a fesztiválra. Gárdái György főszervező azt emelte ki, hogy ebben az évben minden eddiginél több borászt várnak a fesztiválra. Mint mondta, a klubkoncerteken helyi és környékbeli pincészeteket ismerhet meg a közönség. A vasárnapra külön felhívta a figyelmet kiemelve, hogy tartalmas, színvonalas kikapcsolódást nyújt majd az egyébként belépődíj nélkül látogatható program is. Ekkor zajlik a fesztiválfoci, ahova külföldről is várnak csapatokat, és persze a koncertek sora is folytatódik. Gárdái György beszámolt róla, hogy vasárnapra is várnak sztárvendégeket, akik közül az újjáalakult Kormorán együttest is kiemelte. Felhívta a figyelmet az elmaradhatatlan főzőversenyre is, amelyre nevezési díjat sem kell fizetni. Jelentkezni nemcsak azért érdemes, mert jó társaságban, kellemes kömye- 3 zetben, remek muzsikát hallva í lehet eltölteni néhány órát, ha| nem azért is, mert a fesztivál| nak ez a része jótékony célokat szolgál: a kóstolójegyekből származó bevételt, ahogyan ezt eddig is tették, a viski gyerekek számára ajánlják fel. A kóstolójegy csupán 250 forint, így igencsak megfizethető lehetőség arra, hogy a háziasszonyok mentesüljenek a vasárnapi ebéd elkészítésének fáradalmai alól. A főzőversenyre előzetesen Balogh Pálné Pannikánál (20/396-4180) és Németh Irénnél (20/968-4508) lehet jelentkezni. Vida Tünde A sajtótájékoztatón Varga János zenélt.