Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-06-17 / 12. szám
2011. június 17. 7 Paksi Hírnök A fejlesztés elkötelezett hívei A Paksi Ipari Parkban az utóbbi két évben mintegy másfél-kétmilliárdos fejlesztés valósult meg pályázati támogatással. Az elnyert őszszeg nagyjából 800 millió forintra rúg. Dr. Sztruhár Sándor ügyvezető a 2010. december 31-i adatok alapján úgy tájékoztatott, hogy az ipari parkban 13 milliárd forint befektetett tőke van, az alkalmazottak és bérmunkában foglalkoztatottak száma pedig körülbelül ötszáz fő. Az olasz tulajdonú A&A üzem új csarnoka a tervezett ütemben épül. Az épületszerkezet áll, J! az infrastruktúra és a parko- § lók is elkészültek. Az új csar- | nők kétezer négyzetméter, ” lesz benne egy igen modern £ festősor, ahol az Artemide összes termékét készre festik. Az új tevékenység még több magyar alvállalkozó bevonását teszi lehetővé, vázolta az ügyvezető hozzátéve, hogy a magyar beszállítói kör már így is eléri a hetven százalékot. A nagyjából hatszázmillió forintra rúgó fejlesztés 20 új munkahelyet jelent, s általa szeretné eddig másfélmilliárdos árbevételét megkettőzni a cég, mondta dr. Sztruhár Sándor. Emlékeztetett arra is, hogy a Pakett Kft. és a 22-es Építő, Tervező és Szolgáltató Kft. szintén pályázati támogatással fejlesztette telephelyét. A kis- és nagykereskedelmi tevékenységet folytató SONE-Paks Kft.-t is érdemes megemlíteni, hiszen korábban bérleményben dolgoztak, nemrég viszont megvásárolták és felújították az addig szekszárdi tulajdonban lévő inkubátorházat. A beruházások nemcsak a betelepült, vagy éppen telephelyet létesitő vállalkozásoknál folyamatosak, a cég is elkötelezett hive a fejlesztésnek. A meglévő területen tervezett új parcellák kialakítása és infrastruktúrával való ellátása mellett azon dolgoznak, hogy újabb ipari tevékenységre alkalmas területeket vonjanak be. Több alternatíva is felmerült, ezek elemzése zajlik. Erre - húzta alá dr. Sztruhár Sándor - már csak azért is szükség van, mert a város szeretne felkészülni az atomerőmű bővitésére. A százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő cég - ahogy vezetője fogalmazott - önfenntartó, s a múlt évben is jól, eredményesen gazdálkodott. A tervezett inkubátorház kapcsán, amelynek megvalósítására pályázaton nyertek támogatást, a közbeszerzési eljárásnál tartanak. Dr. Sztruhár Sándor tájékoztatásként hozzáfűzte, hogy az a munka, amelyet arra járva bárki láthat, nem ipari parkos beruházás, az út mentén a dunaföldvári bioetanol-gyár földgázvezetékét fektetik. Vida Tünde Megújul a Fehérvári úti centerpálya A labdarúgók után a munkagépek léptek a küzdőtérre a Fehérvári úti stadionban. Május végén egy, a labdarúgópályák felújítására szakosodott cég szakemberei vették kezelésbe a gyepet, melynek talaját teljesen kicserélték. - A centerpályán felszedték a régi zöldfelületet, majd 80 centiméter mélyen felszántották a talajt. Az egyengetést követően pedig már az új gyepszőnyeget is elhelyezték a szakemberek - nyilatkozta Balog Judit, a Paksi FC ügyvezetője. A pálya alácsövezése, illetve a futhetőség kiépítése ezúttal elmarad, de a mobil lelátók a váz kivételével teljesen megújulnak. Erre azért van szükség, mert a szerkezet több mint tízéves, és az utóbbi időben már balesetveszélyessé is vált. - A tűzihorganyzott váz megmarad, a faszerkezet azonban cserélődik. Szintén tűzihorganyzott lesz az új járó- és ülőfelület, melyre zöld-fehér székek kerülnek. A vendégszektor, ahol kizárólag állóhelyek lesznek, az eddigi 500 helyett 1150 főt fogadhat majd - tette hozzá a PFC elöljárója. A különböző híresztelésekkel ellentétben a szurkolókat a küzdőtértől elválasztó kerítés marad ugyanabban a magasságban és formában. A munkálatokkal július közepére, a 2011/12-es élvonalbeli bajnoki nyitányra készülnek el a szakemberek, a beruházás 80 millió forintba kerül. Faller Gábor kormán