Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-06-03 / 11. szám

Paksi Hírnök 4 2011. június 3. Római kori kavalkád várja a paksiakat Nagyszabású nemzetközi kon­ferenciának ad otthont Paks jú­nius 9. és II. között „Danube Limes Konferencia - Lusso­­nium egy leendő régészeti park” címen. Öt országból érkeznek régészek, muzeológusok, intéz­mények érdeklődő képviselői a rendezvényre, mely a három éve kezdődött Lussonium-pro­­jekt utolsó nagy eseménye lesz. A Római Birodalom Határai el­nevezésű program célja, hogy a római kori limes vonal közép­európai szakaszát mint az euró­pai kulturális örökség részét ké­pező régészeti emléket jelölje az UNESCO világörökségi listára. Az előadások nyitottak a nagy­­közönség számára is, illetve a záró nap délutánján színes prog­ramokra várják az érdeklődőket Lussoniumba, római kori kaval­­kádra. Június 11-én 12:30-tól római katonai bemutató, kéz­műves és fegyverismereti fog­lalkozás várja a tartalmas kikap­nék gyermekekért tartott közös imáját, melyet a szervezők fel­vonulással és jelképes áldozat­bemutatással elevenítenek majd meg a délutáni program folyamán, árulta el dr. Váradyné Péterit Zsuzsanna, a Városi Múzeum igazgatója. A színes programok mellett jj aszalt gyümölcs, méz és külön- J böző kiadványok vására, étel­­! kóstoló is várja az érdeklődő­ig két. Korhű ruhákba bújva °ro pedig bárki római nővé vagy ° férfivá válhat. Matus Dóra csolódásra vágyókat a valami­kori katonai erőd helyszínén. Fél háromtól az egykori biroda­lom barbár hagyományai eleve­nednek meg a látogatók előtt, ugyanis látványos rabszolgavá­sár és harcos gladiátorok viada­lának zsivaja fogja megtölteni élettel a dunakömlődi őrtorony területét. Régi források szerint a kora császári korban június 11-én ünnepelték a Matraliát, a Tolna megyével ismerkedtek május 26-tól 28-ig a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat idei vándorgyűlésének résztvevői. A szakemberek Paksra is ellátogattak, a képtár és a múzeum megtekintését követően Lussoniumban tájékozódtak a romkerttel kapcsolatos tervekről. A látogatók a Wosinsky Mór Megyei Múzeum meghívására érkeztek megyénkbe, a találko­zó első napján Szekszárdon régészeti és művészettörténeti elő­adásokon vettek részt, majd pénteken első állomásként váro­sunk két intézményét, valamint a különleges régészeti emlék­nek számító romkertet tekintették meg. Biritói napok Roma juniális az Ürgemezőn Immár ötödik alkalommal szervezik meg június 10-11-én a Biritói Napokat. A kétnapos rendezvényen változatos prog­ramokkal várják a helyi és a környékbeli vendégeket. A pénteki nap a zenéé lesz, ugyanis a kapunyitást követő­en délutántól késő estig négy együttes fogja szórakoztatni a zeneszerető közönséget. 18 órakor a Dark Notes elnevezé­sű lányzenekar nyitja meg az aznapi programot, benne a biritói kötődésű László Don­nával, majd este nyolc órakor az Azúr Party Zenekar szolgál­tatja a jó hangulatot. Azután a közkedvelt Tűzkerék húzza a talpalávalót, majd a P. Mobil eleveníti fel a rockkorszak nagy slágereit. Szombaton délelőtt a zene kedvelői mellett a jó borok és finom ételek barátait is várják, ugyanis vidám baráti főzőver­senyre kerül sor, méghozzá bármilyen választott kategóri­ában. A megmérettetésre 10 óráig lehet leadni a jelentke­zéseket. Amíg Totyognak a bográcsokban a finomabbnál finomabb ételek, addig a gyermekeket interaktív prog­ramokra várják László Boldizsámé vezetésével. Este ismét a zenés-táncos mulatsá­gé a főszerep, 19 órakor fellép a Csámpai Country Road Club, majd 20 órától bál várja a táncos lábúakat, a muzsikát az Ikarus együttes szolgáltat­ja. A programot végül tűzijá­ték zárja. A kétnapos rendez­vényre a belépőjegy ára elő­vételben 2000 forint, a hely­színen 2500 forint, a díjak tar­talmazzák egy korsó sör vagy üdítő árát. Jegyek kaphatók elővételben Pakson a Szivacs büfében, illetve Farkasfalvi József szervezőnél a 20/9415- 260-as telefonszámon.-md-Színes programokkal várja a roma juniális a kikapcsolódni vágyókat június 11-én a paksi Ürgemezőn. Délelőtt ingyenes vércukor- és vémyomásmérési szolgáltatással egészségsátor áll az érdeklődők rendelkezé­sére, a gyermekeket pedig Ökocsiga Játszóház és Sünize­ne várja fél tíztől. Míg a kicsik figyelmét lefoglalják a játé­kok, a szülőknek is alkalma nyílik a kikapcsolódásra: a gasztronómia rajongói főző­versenyre, a sportot kedvelők kispályás futballmérkőzésre nevezhetnek. A megméretteté­sekre a jelentkezési lap átvehe­tő Gomán Jánosnál és Berki Attilánál a kisebbségi önkor­mányzat irodájában, a nevezé­seket a Barátság utca 8-as szám alatt kell leadni június 6- tól 8-ig. A főzőverseny neve­zési díja 2000 forint, a szerve­zők az alapanyagot biztosítják. A versenyek után 14 órakor megnyitót mond Berki Attila, a Cigány Kisebbségi Önkor­mányzat elnöke, valamint Haj­dú János polgármester és Teli Edit alpolgármester. A kö­szöntők után megelevenedik a színpad, elsőként a pálfai Csil­lag születik nyertesei lépnek parkettre modemtánc-bemuta­tójukkal, majd Raffai Gyula társulatának bábjátékát láthat­ják az érdeklődők. A délután folyamán fellép még a Csám­pai Country Road Club, a Pálfai Csillagszemek elneve­zésű cigányzenekar és tánco­sai, a Nagy dorogi Napsugarak, valamint Kovács János és együttese. A programot ered­ményhirdetés és étkezés köve­ti, majd 21 órától Tolnai Géza és zenekara húzza a bálban a talpalávalót. -matus-

Next

/
Thumbnails
Contents