Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-06-03 / 11. szám

2011. június 3. 5 Paksi Hírnök Az önkéntesség jegyében Paks is csatlakozott a TEszedd 2011. Önkéntesen a tiszta Magyarországért elne­vezéssel meghirdetett orszá­gos megmozduláshoz. A má­jus 21-i program célja az volt, hogy egyetlen nap leforgása alatt minél több szeméttől tisztítsák meg az országot. A civil társadalom széles körű bevonásával megszervezett „Takarítsuk ki Magyarorszá­got” programban mindenki szá­mára nyitottá és elérhetővé vált az Európai Unió által meghir­detett Önkéntesség éve prog­ramsorozatban való részvétel egy közös hulladékgyűjtési ak­ció során. A TEszedd elnevezé­sű kezdeményezéshez több mint 162 ezren csatlakoztak or- § szágszerte. A paksi önkéntesek, 't a LADIK Egyesület és az I Atomic Boys szurkolói csapat Íj tagjai, valamint az önkormány- | zat és az atomerőmű dolgozói az Árvíz utcában gyülekeztek május 21-én. A hulladékgyűj­tők a Duna-part takarítását vál­lalták a volt vasútállomásig, emellett a 6-os út mentén is zsá­kokba szedték az eldobált sze­metet. Több mint egy tonna gyűlt össze, a hulladékot a DC Dunakom Kft. szállította el a városi szemétlerakóra. Dallas Szilvia A Paksi Atomerőmű Zrt.-nél működő három szakszervezet sztrájkbizottságot alakított hét­főn a kormányzat nyugdíjakat érintő tervei ellen tiltakozva. A lépésről Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert levélben tájékoztatták. Lőrincz László, a Padosz és egyben a sztrájkbi­zottság elnöke kifejtette, hogy a korkedvezmény és a korenged­mény megszüntetése, a Munka Törvénykönyve munkavállaló­kat sújtó tervezett változtatásai és a munkavállalók képviselői­vel történő kormányzati párbe­széd hiánya miatt döntöttek az Érdekegyeztető Tanács ülésén a bizottság megalakulásáról. Az utolsó csepp a pohárban az ÓÉT megszüntetésének híre volt, mert így nem marad lehe­tőség a tárgyalásos megoldásra, mondta Lőrincz László. Arról is beszámolt, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt. eddig korrek­tül alkalmazta mind a korked­vezményt, mind a korenged­mény intézményét. A korked­vezmény azokat érinti, akik su­gárveszélyes munkakörben dol­goznak. Ők ötévenként egy év kedvezményt kapnak. A koren­gedmény mindenkire vonatko­zik, törvény szabályozza, és a munkáltató a többletjárulék megfizetése mellett alkalmaz­hatja. A többletjárulékot a kor­­kedvezmény esetén is meg kell fizetnie a munkáltatónak. Az, hogy eljutottak a sztrájk­­bizottság felállításához, része egy folyamatnak, amely azzal indult, hogy napvilágra került a Széli Kálmán Terv, amit az erő­mű dolgozói hátrányosnak ítél­tek. Megkeresték a szakminisz­tert, a térség országgyűlési kép­viselőjét, a vállalatvezetést, de utóbbit kivéve válaszra sem méltatták őket. Az elnök hozzá­tette, 1100 aláírást gyűjtöttek össze három hét alatt, ez meg­erősítette az érdekképviselete­ket abban, hogy minden jogilag lehetséges eszközzel fellépje­nek a kormányzati tervek ellen.-ví-A Bezerédj Általános Iskola is csatlakozott az Önkén­tesség Évéhez azzal, hogy a szülők közreműködésével, peda­gógusaik és diákjaik segítségével újrafestették az intézmény kerítését. A szükséges eszközöket és alapanyagokat az iskola alapítványa biztosította, a munkát pedig egy, a szülők közül felkért szakember irányításával végezték az önkéntes munkára jelentkezők, közel negyvenen. A város több óvodájában és is­kolájában is zajlott már az Önkéntesség Évéhez kapcsolódó program: a szülők karbantartási munkákkal, játéktér-korszerű­sítéssel és rendszeres fűnyírással segítették az intézményeket. Az MSZP a nemzet­biztonságért aggódik A paksi atomerőmű szobor­parkjába hívta a minap a sajtó képviselőit dr. Harangozó Ta­más szocialista országgyűlési képviselő, hogy arról tájékoz­tasson, az MSZP szerint a pak­si atomerőmű dolgozóit, nyug­díjasait, sőt akár a nukleáris és nemzetbiztonságot is veszé­lyeztetik a Fidesz nyugdíjmó­dosítási tervei. Azt mondta, nem igaz, hogy a Fidesz által tervezett alkotmánymódosítás csak a rendvédelmi szerveknél dolgozókat érinti. - Minden korkedvezményes, korenged­ményes és rokkantnyugdíjast az a veszély fenyegeti, hogy elvonják, csökkentik, vagy szociális ellátássá alakítják a nyugdíját - szögezte le. Ez a bányászokat, buszsofőröket és az atomerőmű nyugdíjasait, il­letve annak dolgozóit is érinti, sorolta az MSZP Tolna megyei elnöke. Hozzáfűzte, hogy az atomerőműben - ahol kiemelt figyelmet szentelnek a bizton­ságnak - nem mindegy, hogy milyen korú és fizikai, vala­mint pszichés állapotú embe­rek dolgoznak. Azt mondta, hogy az elmúlt három évben 800, kezdetektől az erőműben dolgozó munkavállaló ment nyugdíjba, mert kiemelt koc­kázatot vállalva sugárveszé­lyes munkakörben dolgozott. Őket nem tudja újrafoglalkoz­tatni a paksi atomerőmű, amely - tette hozzá - megfi­zette a visszalévő évekre ezek után az emberek után a járulé­kot, így nem ajándékba kapták a korkedvezményes nyugdíjat. Dr. Harangozó Tamás sze­rint a Fidesz szerzett jogok megvonására használja az al­kotmányt és elmulasztotta a döntés előtt az érintettek véle­ményét kikérni, nem került sor társadalmi vitára. A poli­tikus hozzátette, konzultáció­ra hívja a megye minden or­szággyűlési képviselőjét, hogy a nyugdíjügyi kérdésről egyeztessen velük. Vida Tünde Sztrájkbizottság alakult az erőműben

Next

/
Thumbnails
Contents