Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-05-20 / 10. szám

Paksi Hírnök 8 2011. május 20. Paks volt a zenés versek otthona Pakson rendezték a IV. Intemetvers Fesztivált. A ren­dezvényt a győri illetőségű Hangraforgó Együttes indította el, az első kettőt ott rendezték, majd a vers-dal randevú ván­dorútra kelt. Soros otthonát, egyben szervezőjét mindig pá­lyázat útján választják ki, ta­valy Mátészalka, idén pedig városunk volt a helyszín. A Intemetvers Fesztivál alap­­gondolata az volt, hogy teret adjanak a költőknek és zené­szeknek a találkozásra, illetve a világháló segítségével a nap­jainkban alkotó vers-, illetve dalszövegíróknak lehetőségük legyen a közzétételre, munkás­ságuk népszerűsítésére, amely célok az idei rendezvényen maradéktalanul megvalósul­tak. A korábbi helyszíneken megismertek mellett sok új résztvevője is volt a fesztivál­nak, még soha ennyi vers- és dalszerző nem jelentkezett. A költők és zenészek mindannyi­an szívvel-lélekkel munkál­kodtak azért, hogy a közönség jól érezze magát, és a rendez­vény mindhárom napja a lehe­tő legmagasabb színvonalú le­gyen. A szervezők még 2010 őszén indították el a fesztivál honlap­ját, ahova a költők feltölthették megzenésítésre felajánlott ver­seiket. Ezekből csemegézhet­tek a zenészek, akiknek leg­alább két produkcióval kellett készülniük: egy Buda Ferenc- és egy, a honlapról választott költemény megzenésítésével. Az internetes oldalon megje­lent adatok tanúsága szerint a negyedik fesztiválon 71 költő összesen közel 800 verset aján­lott fel megzenésítésre. 28 dal­szerző 143 versmegzenésítést küldött be, a rendezvényre 23 produkció jutott el, amelyeket tíz óra tiszta műsoridőben hall­gathattak meg az érdeklődők. A szervezők az egyéb progra­mok sorában rendhagyó iroda­lomórákat, koncerteket, elő­adásokat és verskocsmát kínál­tak. A hagyományoknak meg­felelően három költőt ünnepel­tek a fesztiválon: megemlékez­tek Pilinszky Jánosról és Ratkó Józsefről, valamint köszöntöt­ték Buda Ferencet, aki jelenlé­tével megtisztelte a rendez­vényt. A Hangraforgó Együt­tes legjobb zenekarnak járó dí­ját a Folton Folk Együttes kap­ta, a legjobb előadó Szigeti Su­gár Éva lett, a fesztivál létreho­zásában végzett munkájáért pedig Majális-díjjal jutalmaz­ták Bodroghalmi Lászlót. A közönség díját Olajos Gábor nyerte el, a legjobb hangszere­lésért a Csalogató együttes ka­pott elismerést, a legszebb hangú fellépő pedig Mráz Ni­koletta, a KÖZI.AM együttes tagja lett. A kiegészítő progra­mok alkalmával a fellépők be­járták és megismerték Paksot. A fesztivál bázisa a szervezés­ben oroszlánrészt vállaló mű­velődési központ volt. A ren­dezvényre az intézmény és az önkormányzat támogatásának köszönhetően ingyenes volt a belépés. Kohl Gyöngyi Az úszót lesték a rendőrök Hűvös volt, és fújt a szél, egyéb­ként tökéletesen alakult minden az IPA (International Police Association) Paksi Szervezete 13. Vörösmalmi-tavi halfogó versenyén. A fenti véleményt a versenyzők fogalmazták meg, akik ezúttal kilencvenen voltak. A harminc háromfős társaság péntek estétől 15 órán át tehette próbára horgászszerencséjét. Minden versenyző két-két bottal pecázhatott. Juhász István, az IPA elnöke elmondta, hogy eny­­nyi csapat még eddig nem volt, de a nevezők köre nagyjából ál­landó. Nemcsak rendőrök, ha­nem például katonák, illetve ci­vilek is érkeztek. A győzelmet - vele a vándor­kupát, amelyet két éven át a Köztársasági Őrezred birtokolt - a Szekszárdi Rendőrkapitányság hármasa: Csorba Szilárd, Csorba Zsolt és Somos Attila szerezte meg 67,35 kg hallal. Több mint húsz kilóval előzték meg a má­sodik helyen záró hajósi triót. Rengeteg különdíj is gazdára ta­lált. Türgei Zsolt a legnagyobb halért - egy 12,4 kg-os pontyért kapott, Urganyecz Tibor a legki­sebbért, Kosik László pedig azért, mert elsőként fogott süllőt horoggal a Vörösmalmi-tavon. Két hölgy is különdíjat kapott, miként a legfiatalabb résztvevő, Debreczeni Zsolt is, aki apja és nagyapja társaságában érkezett Kecskemétről, s éppen a bajnok­ság napján töltötte be második életévét. -vt-Profi horgász­csapat alakul A májusi Atom-kupán jelentet­ték be: profi horgászcsapat ala­kult Pakson az atomerőmű támo­gatásával. Az együttes tagja Schaffer Károly, aki évek óta eredményesen szerepel a klub­csapatbajnokságon. Az egylet kapitánya, Bodnár Péter köszö­netét fejezte ki a cégnek anyagi szerepvállalásáért. - Megtisztel­tetés, hogy ebben a csapatban horgászhatunk, igyekszünk min­dent megtenni annak érdekében, hogy ez egy hosszú távú kapcso­lat legyen. Idén a Velencei-tavon rendezik a magyar klubcsapat­bajnokságot. Ezen a megméret­tetésen és az ezt megelőző elő­­versenyeken is törekszünk a leg­jobb eredményekre - mondta el a csapatkapitány. Az Atom-kupát, melyet idén rendkívül csapadékos időben rendeztek, 1999 óta szervezi meg az Atomerőmű Horgász­egyesület. A nyílt versenyre az ország különböző pontjairól ér­keztek pecázók.- Kétfordulós a kupa. A délelőt­ti és a délutáni horgászat során a versenyzők nem pecázhatnak ugyanott, újrasorsoljuk a szek­torokat. A végeredményt a két kör után hirdetjük ki - fogalma­zott Cseh Attila, az Atomerőmű Horgászegyesület titkára. Az Atom-kupán végül remekül szerepeltek a hazai horgászok. Schaffer Károly diadalmasko­dott, míg mögötte Decsi Péter, Kiss Áron és Várszegi Balázs végzett. -faller-

Next

/
Thumbnails
Contents