Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-07 / 1. szám
2011. január 7. 11 Paksi Hírnök Napi két forint a biztonság Négy ember életét követelte a szén-monoxid Pakson néhány nappal karácsony előtt. A mérges gáz egy teljes családot ölt meg a Szőlőhegy utcában. A szakértői vizsgálat rávilágított, hogy a fűtési rendszer, illetve a kémények szakszerűtlen használata vezetett a tragédiához. Bár hetven felé járt, még dolgozott a Szőlőhegy utca 24.-ben élő családfő. Megbízható volt, éppen ezért vált gyanússá egyik munkatársának, hogy se szó, se beszéd nem ment be a munkahelyére. Miután telefonon sem lehetett elérni, kollégája felkereste. A háznál gázszagot érzett, ajtót senki nem nyitott. Az aggódó kolléga hívására érkező rendőrök és tűzoltók az ajtót betörve hatoltak be a házba. Az ott lakókon már nem lehetett segíteni, több órája nem éltek. A házban négy embert találtak, a szülőket és felnőtt fiaikat. Halálukat szén-monoxid-mérgezés okozta. A rendőrökön kívül a kéményseprő cég és a gázszolgáltató munkatársai is vizsgálódtak a helyszínen. A Caminus Tüzeléstechnikai Kft. ügyvezetője, Huszár Tibor beszámolt róla, hogy cégük nyilvántartása szerint gázkészülék és gázkémény van a házban. A kémény eredetileg hagyományos volt, de kibélelték, amikor áttértek a gázfűtésre. - Kollégám öt év óta minden évben ellenőrizte és mindent rendben talált. Márciusban volt utoljára, a kéményt átjárhatónak találta, és semmi nem utalt arra, hogy áttértek volna más tüzelési módra - fejtegette. Mint mondta, a tragédiát követő vizsgálat során viszont több jel is utalt arra, hogy a szilárd tüzelésű kazánnal fűtöttek, s még előző napon is használták. A kazánban félig elégett papírt, rajta gyújtást, mellette tüzelőt találtak. A helyszíni szemle időpontjában viszont a kéménybe a gázkazán füstcsöve volt bekötve, s az a kazán volt bekapcsolva, tehát éppen gázzal fűtöttek. A kazán tetején találtak egy kormos kesztyűt is. Huszár Tibor szerint minden bizonnyal ez szolgált arra, hogy a füstcsöveket cseréljék. A balesetet - húzta alá a cégvezető - az okozhatta, hogy a kéményben képződött korom és pernye lehullott és eltömítette a nyílást, ezért nem tudott az égéstermék a kéménybe jutni, visszaáramlott, szén-monoxid keletkezett. Tetézte a bajt, hogy a kazán mellett lévő szellőzőnyílást két betonjárdalappal eltakarták. Ha ezt nem teszik, a gáz ott talált volna utat magának, és nem áramlott volna vissza a lakásba. Huszár Tibor hangsúlyozta, hogy fontos a kémény átjárhatósága, illetve az, hogy biztosított legyen az égéshez szükséges levegő. A jól hőszigetelő nyílászárók éppen ezért rejtenek veszélyt, hiszen elzárják a levegő útját. Ezt légbevezető beépítésével lehet orvosolni - mondta. Hasonló gondot okozhat, ha a kazán közelében elszívóberendezést - mondjuk egy konyhai páraelszívót - üzemeltetnek, ami vákuumot keletkeztet és elszívja a levegőt. Gyakori probléma a tüzelőberendezés elhanyagolása is. Hozzátette, hogy a tüzelésimód-változást kötelező bejelenteni. Ilyen esetekben a cégük helyszíni vizsgálatot tart és nyilatkozik arról, hogy a berendezések alkalmasak-e az új módszerre. A Szőlőhegy utca 24.-ben - húzta alá - biztosan nem adtak volna engedélyt arra, hogy visszatérjenek a szilárd tüzelésre. Ha a gázkéménybe bevezetik a szilárd tüzelésű kazán füstcsövét, a szűk nyílás könnyen eldugul - ez történt Pakson - pernyével, korommal. Különösen igaz ez akkor, ha nem megfelelő minőségű a tüzelőanyag. A sok nyomdafestéket tartalmazó szórólapok például ilyenek, mutatott rá a szakember. Ha gázfűtésnél használnak hagyományos kéményt, annak is megvan a maga veszélye. A gáznál nagyon sok vízgőz keletkezik, ha lehűl, lecsapódik, lemarja a vakolatot, ami lepotyogva eltömíti a kéményt. Az is gond, ha túl nagy a keresztmetszet, nem tud kiáramlani a füstgáz, ezért visszatér a helyiségbe. A szakember kiemelte, hogy a tüzelőberendezéseket is ellenőriztetni kell csakúgy, mint a kémények állapotát. Mint mondta, azt szokták javasolni, hogy a gázkazánokat két-három évente vizsgáltassák meg szakemberrel, mert elég szűk az a keresztmetszet, ahol az égéstermék átáramlik, ezért lerakódás miatt könnyen eltömődik. Ilyenkor történik visszaáramlás, esetleg mérgezés. A kéményseprői tevékenység közszolgáltatás. Gázfűtés esetén évente egyszer, szilárd tüzelésnél kétszer ellenőriznek kötelező jelleggel. Fontos, hogy az ingatlantulajdonosok tegyék lehetővé, sőt követeljék meg azt, hogy kollégái elvégezzék a munkájukat, emelte ki Huszár Tibor. Arra is rámutatott, hogy nem túl nagy befektetéssel biztonságban tudhatja magát mindenki, hiszen nagyon korszerű biztonságtechnikai berendezéseket lehet ma már vásárolni. A szén-monoxid-érzékelőket illetően is széles a választék, már néhány ezer forintért is kapható. Ezeket a berendezéseket, amelyek hang- és fényjelzésekkel figyelmeztetnek, a lakótérben kell elhelyezni. Fejmagasságban vagy a mennyezet alatt vannak a legjobb helyen, mert a szén-monoxid melegen lép ki a készülékből és először felszáll, később, amikor lehűl, akkor telítődik vele a helyiség. Szén-monoxid-érzékelőt már 3000 forintért is lehet vásárolni, de kínálnak 15-20 ezer forintos változatokat is. Ha figyelembe vesszük, hogy egy készülék általában 4-5 évig üzemképes, napi 2-15 forintért váltható meg a biztonság. A szén-monoxid-mérgezés első jele a kellemetlen közérzet, fejfájás, hányinger, de a gyilkos gáz jelenlétét jelezheti a fülledt, párás levegő is, ami annak eredménye, hogy a levegőben feldúsul a vízgőz. Ha szén-monoxid jelenlétét tapasztaljuk, azonnal szellőztetni kell, majd leállítani a készüléket. Ezek után szakembert kell hívni, hogy megállapítsa, mi okozta a visszaáramlást. Vida Tünde Szén-monoxid-érzékelőt már pár ezer forintért is lehet vásárolni