Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-02-19 / 4. szám

Paksi Hírnök 10 2010. február 19. A szerencse mellett biztonságot is hoz Egykor tyúkot eresztettek a kéményekbe, hogy az ijedté­ben verdeső szárnyas tisztítsa ki a füstjáratokat. Ma már ilyen „furfangokat” nem al­kalmaznak, de változatlanul felkeresnek minden otthont a kéményseprők, hogy bebocsá­tást kérve ellenőrizzék, kitisz­títsák a kéményeket az ott élők biztonsága érdekében. Pakson a Caminus Kft. végzi a tüzelés­­technikai szolgáltatást, azaz más felada­tok mellett a kémények felülvizsgálatát, tisztítását. A paksi központú kéménysep­rő mesteri körzethez Dunaföldvár városa és több mint tucatnyi község tartozik a kistérségen jóval túlnyúlóan. Mint Petrovics József műszaki vezető mondja, több mint negyvenezer kéményért felel­nek Pálfától Sióagárdig. Munkájukat a kéményseprő tevékenységre vonatkozó minisztériumi rendelet szabályozza. Fel­adatuk a füstjáratok ellenőrzése, tisztítá­sa, átjárhatóságának biztosítása. Ez min­den kéményre vonatkozik, legyen az olaj-, szilárd- vagy gáztüzeléshez kap­csolódó. A rend az, hogy évente kétszer kell ellenőrizni, szükség szerint tisztítani a járatokat. Hogy utóbbira sor kerüljön­­e, arra a kéményseprő tesz javaslatot és a tulajdonossal közösen döntenek. Ilyen­kor előkerül a kéményseprő válláról a kefe, vagy éppen golyós kötél... Eddig azonban el kell jutni. Petrovics József sokéves tapasztalata alapján mond­ja, hogy ez nem mindig sikerül. Megesik, hogy kollégái előtt bezáródnak a kapuk. A háztulajdonosok nem akarnak fizetni, és el akarják kerülni a kéménysepréssel járó rendetlenséget, ami nem ritka esetben kü­lönböző mennyiségű kormot jelent. A mű­szaki vezető elsők között leszögezi, a ké­ményseprés kötelező közszolgáltatás. Ezt a Caminus Kft. az önkormányzatokkal kötött szolgáltatási szerződés alapján vég­zi, ezek egyébként tulajdoni részesedéssel is rendelkeznek a cégben. A szolgáltatási díjat az önkormányzatok jóváhagyják, a kéményseprés ütemezését pedig közzéte­szik. A díjakat két részletben kell fizetni, így amennyiben valakinek egy hagyomá­nyos kéménye van, az alkalmanként 710 forintot fizet. Fontos tudni, hogy a tarta­lékkéményekért is számolnak fel dijat, hi­szen annak is garantálni kell a megfelelő állapotát, igy ellenőrizni kell, és szerepel­tetni a nyilvántartásban. Ennél a féléves díj 605 forint. Ez nem kéményadó, hanem a közszolgáltatás ellenértéke, húzza alá Petrovics József. (Folytatás a 11. oldalon) Kéményseprővel találkozni a néphiede­lem szerint jó szerencsét jelentett. A ké­ményseprőket azért tartották szerencse­­hozóknak, mert a lángoktól, szén-mono­­xid mérgezéstől mentették meg az embe­reket. A mesterség a XV. században ter­jedt el Európa-szerte, a füstjáratok tisztí­tását Mária Terézia tette kötelezővé a tűzvészek megelőzésére. Védőszentjük, csakúgy, mint a tűzoltóké, Szent Flórián. Korábban széles kéményeket építettek, amelybe be lehet mászni, ezekben füstöl­ték a szalonnát, kolbászt; a kéményseprő ha jól végezte a dolgát, kapott is belőle. A szőkébb helyekre, ahová felnőtt nem fért be, gyerekeket küldtek, hogy tolisep­rűvel sepregessék ki - sok mester ezért vett magához vékonydongájú árvaházi lelencet. A kémény, komin szó az olasz caminóból származik, amely tűzhelyet, kürtőt, kéményt jelent. Fotók: Molnár Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents