Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-11-19 / 22. szám

2010. november 19. 11 Paksi Hírnök Felkészülten várják a zord időt Megkezdődött a téli ügyelet a síkosság­mentesítésért felelős DC Dunakom Kft.­­nél. Bár az előrejelzé­sek szerint többször várható nagy mennyi­ségű hó, a cég felké­szülten várja a szép, de kellemetlenséget is okozó téli csapadékot. A téli munkákhoz használható eszközökkel felszerelve sora­koztak egymás mellett a téli ügyeletet indító gépszemlén a DC Dunakom Kft. munkagé­pei. Négy sószórót, négy hó­ekét és két járdatisztító kisgé­pet állítanak munkába, ha az időjárás úgy kívánja. A jármű­vek üzembiztos állapotban vannak, a géppark egy komo­lyabb tél esetén is megbirkózik a feladattal - tájékoztatott Pus­kás János. Fejlesztésről is be­számolt a műszaki vezető: 15 millió forintért új járművet, egy multicart vásároltak saját erőből az elhasználódott régi gép helyett. A járatterv alapján azon utcákat fogja ez a gépezet szórni, illetve hóekézni, ame­lyek a nagygépeknek nehezeb­ben megközelíthetőek. Első­sorban a parkolókat és azokat a szűkebb utcákat takarítják majd a géppel, ahol nem lehet a havat félretolni. A Dózsa György út felújított, Rákóczi és Kereszt utca közötti szaka­szán is szűkebb lett az útpálya, de az új technika segítségével megoldható lesz a teljes főutca takarítása is. A havat a zöldszi­getekre tolják, ha szükséges, el is szállítják - tudtuk meg Pus­kás Jánostól. A téli ügyeleti rendszer no­vember 15-én indult. A készen­lét március 15-ig tart, az időjá­rástól függően minimum-, il­letve maximumügyeletet ad­nak a cég munkatársai. A mini­mális ügyeletben nyolc, maxi­mális készenlét esetén tizen­nyolc fő dolgozik éjjel-nappal. Ha szükséges, közhasznú mun­kások is bekapcsolódnak a hómentesítésbe. A város útjait három ütemben takarítják, a legforgalmasabb utcákból - így például a fő közlekedési utak, a buszvárók és intézmé­nyek környékéről haladva - a legkevésbé forgalmas utcák felé. A téli ügyeleti rendszer bizto­sítása mellett a síkosság­mentesítési feladatokat is az ön­­kormányzattal kötött közszol­gáltatási szerződés alapján látja el a DC Dunakom Kft. A mun­kálatok része az önkormányzat kezelésében lévő belterületi utak, járdák, parkolók, kerék­párutak, buszmegállók hó- és Már lehet oltatni Az influenza elleni védőoltás­ról és az energiaitalokról is szó volt a paksi kistérségi vé­dőnői szolgálat legutóbbi ta­lálkozóján. A szervezet havi rendszerességgel tart szak­mai értekezletet, ami a ta­pasztalatcserére és a tovább­képzésre egyaránt lehetősé­get ad. A kistérségben 14 tele­pülésen 24 védőnő dolgozik. A paksi kistérségi védőnői szol­gálat novemberi találkozóján Acsádi Zsófia, az ÁNTSZ jár­ványügyi felügyelője adott tájé­koztatást az influenza elleni vé­dőoltásokról. Az idei szezonban háromféle oltóanyag áll rendel­kezésre. A Fiúval AB három­­komponensű vakcina, azaz a szezonális influenza és a HINI vírus ellen is véd. A 6-36 hóna­pos gyermekeknek készült a szintén háromkomponensű Vaxigrip Junior, a harmadik ol­tóanyag pedig a 2009-es egy­­komponensű Fiúval P oltó­anyag, amely csak a H1N1 ví­rus ellen nyújt védelmet. Az influenza elleni védőoltás nem tartozik a kötelezően beadan­­dók közé, vagyis fizetnünk kell a szérumért, vannak azonban kockázati csoportba tartozó személyek, akik ingyenesen jut­hatnak hozzá, illetve a Fiúval P oltóanyagot a készlet erejéig mindenkinek ingyenesé tette a Nemzeti Erőforrás Minisztéri­um Egészségügyi Államtitkár­sága. A védettség 10-14 nap alatt alakul ki. Már működik az influenzafigyelő szolgálat, a ki­jelölt orvosok rendszeresen je­lentik az influenzaszerű megbe­tegedéseket. Ha valaki szeretné magát beoltatni, minden eset­ben a háziorvosához kell for­dulnia. A találkozón szóba kerültek az energiaitalok is, amelyek néhány éve jöttek divatba és elsősorban a fiatalok körében síkosságmentesítése, ezen kívül az ehhez szükséges anyag biz­tosítása. A járdák tisztítására ki­lencven darab sós homokkal feltöltött ládát helyeztek ki a város különböző pontjain, ha szükséges, akkor ezek számát emelni tudják. A téli időszakban a cég számít a lakosság segítsé­gére és közreműködésére is. Havazás esetén úgy célszerű parkolni a gépjárművekkel a közterületen, hogy ne akadá­lyozzák a hótolók munkáját, aki teheti, álljon inkább udvarába vagy garázsába autójával. Emellett fontos, hogy ne felejt­sék el: a köztisztasági rendelet előírásai szerint a lakóépületek előtti járdák tisztítása a lakók feladata, a síkosságmentesítést reggel hét óráig, és ha szüksé­ges, naponta többször végezzék el. A felhintésre sót, bomló anyagot nem tartalmazó szóró­anyagot, így például homokot, fűrészport, hamut kell használ­ni. A szóróanyag beszerzése a kötelezett feladata, sós homo­kot a DC Dunakom Kft.-nél vá­sárolhatnak. Az ügyelet éjjel­nappal hívható száma a 06- 30/520-8834, napközben pedig, ha szükséges, tárcsázzák a 75/ 310-411-es számot. Dallos Szilvia népszerűek. Lényegében víz­ből, cukorból valamint általá­ban két dupla kávénak megfe­lelő mennyiségű koffeinből állnak. A valódi energetizálás helyett azonban csak felpör­getik egy időre a szervezetet, hatásuk elmúltával pedig még alacsonyabb energiaszintre esünk vissza, miközben elma­rad a szükséges tápanyag­utánpótlás. Túl sokat inni be­lőlük egyáltalán nem ajánla­tos - mondta el Molnárné Haholt Zsuzsanna. A kistérsé­gi vezető védőnő hozzátette, ha valaki fáradt, igyon inkább teát, levegőzzön, mozogjon kicsit, vagy ha egyik sem se­­git, hát szundítson egyet.-gyöngy-

Next

/
Thumbnails
Contents