Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-11-05 / 21. szám

2010. november 5. 5 Paksi Hírnök Kapocs a város és az erőmű között Mindig legyen időd a választóiddal szóba állni és soha ne told el a problé­mák meghallgatását - vallja Leber Fe­renc, aki ugyan politikusként most de­bütál, ám a közéleti szerepvállalás nem ismeretlen számára. Hajdú János Leber Ferencről: A város és az erőmű kölcsönösen egy­másra van utalva. Ezt az egyszerű tételt nem mindig ismerték fel a kerítésen kí­vül és belül lévő irányítók. A jó együtt­működés alapja a bizalom, amely egy­más helyzetének, munkájának ismeretét feltételezi. Leber Ferenc e tekintetben nagyon jó kapcsolattartó személy, aki mindkét irányban hitelesen képviselhet egy adott álláspontot, aktuális érdeket. A feladatok iránt alázatot tanúsító em­bernek ismerem, emiatt is nagyon jó választásnak tartom kinevezését. És még műszaki ember is, akivel hamar szót értek... get kell tennie, hiszen ő sem volt meg­valósítandó tervek híján, mikor felvál­lalta a körzetben élők képviseletét. Alpolgármesterként elsősorban a mű­szaki és gazdasági területek tartoznak hozzá és nyilván számos tennivalót ta­kar majd az a megfogalmazás is: amit a polgármester rá testál. Azonban nem csak műszaki problémák jelentik a fel­adat gerincét - mutat rá a kampányidő­szak beruházás-központúságán, út- és járdafelújításon túlmutató feladatokra. Hiszen egy húszezres város jövője a tét, s a benne élők boldogulása. Sok vetüle­­te van a stratégiai döntéseknek, például, hogy milyen intézmények működjenek, hol mire kell költeni, fejleszteni, netán leépítéseket végrehajtani. Ezek mind­mind tényeken alapulnak, ám hogy mi­képp valósul meg a hétköznapokban, hogyan lehet emberségesen megoldani, az komoly előrelátást és taktikai lépése­ket igényel. A többség érdekeit kell kép­viselni akkor is, ha az adott pillanatban nem mindenki látja a döntés hasznát és négy éven messze túlnyúló felelősségét — avat be a kihívásokba. Mint azt mondja, mindig is szervező embernek gondolta magát. E tulajdon­ságának hamarosan hasznát veszi, hogy munkája, alpolgármesteri teendője és szabadidős elfoglaltságai mellett (tagja az orosz és a német klubnak is) tovább­ra is jusson ideje a szinte napi elfoglalt­ságot adó Sárgödör téri ügyeket intézni, de természetesen nem szorulhat hátrébb felesége és három lánya sem...-pré-Gyorsan átesett az alpolgármesteri tűz­keresztségen, hiszen e minőségében ő mondta október 23-án, a városháza előt­ti téren az ünnepi beszédet. Mint mond­ja, új szerep volt, ám mégsem teljesen szokatlan: a Paksi Sárgödör Téri Prés- u háztulajdonosok Egyesületének elnöke- jj ként előfordult már, hogy sokak elé ki- § álljon, de edződhetett az atomerőműi mintegy 160 fős Reaktor Osztályán is, ^ amelynek több éve vezetője. Mint me-£ séli, az a típus, aki szereti, ha valóban történik valami, ezért is vállalta három évvel ezelőtt a civil szervezet vezetését, idén pedig a 7-es körzetben a Fidesz- KDNP képviselőjelöltségét, arra azon­ban ő sem számított, hogy alpolgármes­ternek javasolja a frakció. Kinevezése azt a fajta harmonikus kapcsolatot szim­bolizálja, ami elengedhetetlen a város és az erőmű között, hogy ez az együtt­élés a lehető legjobban szolgálja az itt lakók érdekeit. Várhatóan az új blokkok építése kapcsán több olyan önkormány­zati feladat is felmerül majd, amelynél hasznát veszi szaktudásának. Az élet úgy hozta: Teli Edittel eddig is dolgoztak már együtt a civil szervezet rendezvényei kapcsán (jelenleg éppen a november 13-i Márton napi újboráldás ad közös feladatokat), most pedig alpol­gármesterként intézik a rájuk háruló te­endőket. Mindemellett természetesen az Újváros szószólója, e feladatának is ele­Emlékművet állítanak Roger Schillingnek Az önkormányzati választá­sokat követően megtartotta alakuló ülését a paksi Német Nemzetiségi Kisebbségi Ön­­kormányzat, a grémium az ülést követően megkezdte az érdemi munkát. Az alakuló ülésen Féhr Györ­gyöt választották elnöknek, az alelnöki posztot Racskó Stefi tölti be. Két bizottságot hoztak létre, az oktatási és kulturális bizottságot Pápista László ve­zeti, a pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke Hirt József lett. A német önkormányzat eddigi működése alatt már bi­zonyosságot nyert, hogy az ok­tatás és kultúra, valamint a tá­mogatások azok a területek, amelyek hangsúlyosan jelen­nek meg tevékenységükben, ehhez igazodva alakították ki a bizottsági struktúrát, mondta el Féhr György. A szervezet tag­jai a megalakulást követően hozzáláttak decemberi prog­ramjaik, így a gyerekeknek szervezett „Spricht deutsch” vetélkedő, valamint az ünnep­váró kézműves foglalkozások előkészítéséhez, illetve két tá­mogatásról döntöttek. A német nemzetiségi önkormányzat fél­millió forinttal támogatja Dunakömlőd szülötte, Roger Schilling tiszteletére emlékmű állítását, amely a szülőházának falán korábban elhelyezett em­léktáblát váltja. Az emlékmű­vet, amelyet a templomlépcső mellett állítanak fel, november 7-én 11.00 órakor szenteli fel Mayer Mihály megyéspüspök. A másik döntés szerint a ki­sebbségi önkormányzat finan­szírozza a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola német nemze­tiségi táncoktatásban tevé­kenykedő pedagógusának rész­vételét egy pécsi képzésen. Ami a távolabbi jövőt illeti, a szervezet elnöke arról számolt be, hogy nem kívánnak nagy újításokat végrehajtani, a meg­kezdett úton haladnak tovább, ragaszkodva hagyományos programjaikhoz, amelyek mindegyikében, erősítendő a paksi németség identitástuda­tát, a sváb hagyományok fel­elevenítésén, ápolásán van a hangsúly. -gyöngy-

Next

/
Thumbnails
Contents