Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-09-10 / 17. szám
Paksi Hírnök 14 2010. szeptember 10. Hal- és borünnep a Sárgödör téren Nem marad rendezvény nélkül a Sárgödör tér szeptemberben. A sillerfesztivál átkerült ugyan őszről tavaszra, és a paksi szüreti fesztivál idén Dunakömlődön lesz, azonban első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendez két szervezet: a Paksi Sárgödörtéri Présháztulajdonosok Egyesülete, valamint a Paksi Borászok Céhe közös eseményt, amelynek a Bor és Hal Ünnep elnevezést adták. A program szeptember 24-én 18 órakor kezdődik a Dunakorzón, ahol szőlőből készült koszorúval megkoszorúzzák a Dunát, majd nyitott pincék esttel folytatódik, immár a Sárgödör téren. - Borverseny ezúttal nem lesz, de számítunk minél több présháztulajdonosra ezen a hétvégén, akik megnyitják majd a nagyközönség előtt a pincéiket, és szívesen kínálják egy-egy pohár borral a vendégeket - mondta el Leber Ferenc, a Paksi Sárgödörtéri Présháztulajdonosok Egyesületének elnöke. - Halászlé és egyéb halételek kategóriában hirdetünk versenyt szombaton. A mintákat 12 óráig lehet majd leadni, az eredményhirdetést 16 órakor tartjuk. Reméljük, nagyon sokan ragadnak majd bográcsot a program második napján és részt vesznek ezen a megmérettetésen. Természetesen értékes díjazás is lesz - tette hozzá Kovács Sándor, a Paksi Borászok Céhe elnöke. A halakhoz 25-én, szombaton reggel hattól nyolcig kedvezményesen juthatnak hozzá a vállalkozó kedvűek. A délután folyamán gyermek- és kulturális programok lesznek, este pedig a Bogyiszlói és a Tönköly zenekar közreműködésével táncház kezdődik. A szervezők a nap folyamán ingyenes buszo járatokat is indítanak a térről a o város különböző pontjaira, így | nyugodtan kóstolgathatnak, fosó gyaszthatnak a finom paksi bo£ rokból a résztvevők. efgé Amikor gyerekcsoportok jönnek a múzeumba, gyakran szembesülünk azzal, hogy olyan tárgyak is különlegesnek számíthatnak, amelyek számunkra még hétköznapinak tűnnek. Legutóbb az írógép működési elvét kellett elmagyarázni 9- 10 éves gyerekeknek, akik elképedve hallgatták, hogy bizony a sokszorosítást egyszerre legfeljebb három példányban lehetett végezni, de a harmadikhoz már nagyon friss indigó kellett. (És mi is az indigó?) Éppen ezért most egy olyan tárgyat mutatok be, aminek ismerete a középkorúak számára még természetes, de a gyerekek számára már nem. A fejéskor használt, a tejet összegyűjtő edényeknek számos elnevezése használatos: dézsa, fejő, fejőcsanak, fejőke, fejőpitli, fejőputton, fejőveder, félfúlű, főjke, geleta, kanna, pitli, rocska, sáf, sajtár, szétár, vendel, zsajtár, zsedér és még sorolhatnánk. A fejőedények névanyaga jórészt a tárgyakat készítő iparosok szaknyelvéből került a magyar népnyelvbe. Az elnevezések közt találhatóak latin eredetű középkori és újkori német kölcsönszavak, szláv jövevényszavak és magyar szóképzések. A 20. század elején a tehénfejés még dongás, abroncsos összeállítású, általában egyfülű, esetenként kiöntővel ellátott, felfelé bővülő faedényekbe történt. A fából készült fejőedények űrtartalma ország-Tárgy/Történet szerte 10-14 liter között volt. A fa sajtárok formáját a később gyárilag előállított zománcos vagy zománc nélküli bádog fejőedények is megtartották. A 19. század végéig Magyarországon a tej csupán mellékes haszna volt a marhatartásnak, mert a tejet és termékeit alig lehetett értékesíteni, s a paraszti táplálkozásban sem volt lényeges szerepe. Fő cél a vágó- és vonómarha utánpótlása, a borjúnevelés volt. A szürke magyar fajtájú tehenek tejét főként a borjú táplálására fordították. Fejésre még az 1930-1940-es években is csupán a csordabeli tehén szolgált, eltekintve a tej szövetkezeti gazdák istállózó fejős tehenészeteitől. A gulyára kicsapott tehenek közül a gulyások fejtek néhányat, főként saját szükségletükre, de az ott kifejt mennyiséget a „borjútól ellopott tejnek” tekintették. Alapvető változás az 1880-1890-es években kezdődött a tej és tejtermékek városi piacának fokozatos kialakulásával. A mai középkorúak sem biztos, hogy tudják, hogy a fejőedényt nem csak tejgyűjtésre, hanem az ezzel kapcsolatos rontásokhoz és rontáslevételekhez is használták. A néphit szerint a boszorkányok fejték vele az asztal lábát, a kapufélfát vagy a kútágast, így vették el a tehén hasznát. A kultúra változása felgyorsult, szinte generációnként tűnnek el és alakulnak ki szokások. Hétköznapi használati tárgyaink a következő nemzedék számára idegenek. Ha Önök is ismernek olyan eszközöket, melyek az írógéphez vagy a fejővödörhöz hasonlóan egy generáció alatt szinte eltűntek, kérjük írják meg a muzeum.paks@gmail.com e-mail címre | vagy a Városi Múzeum, 7030 Paks, Deák É F. u. 2. címre. v Kövi-Onodi Gyöngyi
