Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-09-10 / 17. szám

2010. szeptember 10. 15 Paksi Hírnök A paksi bogrács titka A Paksra annyira jellemző szűk utcák egyikében várakozom, gyönyörködöm a mesés kilátásban addig a pár percig, míg a rézműves - aki talán az utolsó paksi réz­műves - hazaérkezik. Bach Ferenc mun­kából jön most is, üdvözöl, igazít az egyik gépen még, majd hellyel kinál. Kérésemre a lugasban ülünk le, felesége a verandán pihen, körülöttünk barátságos fekete kutya sétál, minden nyugodt - mintha megállt volna az idő. Ferencet a múltról faggatom.- Apósom, Tezás József űzte ezt a szak­mát Pakson. Kezdetben, amikor megis­merkedtem a nejemmel, már segítettem neki, szerszámokat készítettem elő, de ki- g <p mondottan nem foglalkoztam rézműves- jü séggel. Építészeti gépszerelő az eredeti § szakmám. 1975-től a greifswaldi atom-* erőműben, majd 1983-tól a paksi atom- ^ erőműben dolgoztam, dekádban, több ° műszakban, így volt sok szabadidőm. Szaporodott a család, elkészült a mellék­­épület, elővettem apósom régi szerszáma­it, anyagait és gyakorolgattam, magamtól. A nejem az édesapjának segített, látta, ho­gyan savazott apósom régen paradicsom­mal, látta, amint csiszolgatott. Egy isme­rősünk Budapesten szintén rézműves volt, felutaztunk hozzá, ő a szakmai fogások­ban segített. Alapvetően abból, hogy lát­tam, apósom hogyan készítette a bográ­csokat, nem volt nehéz rájönnöm a forté­lyokra, hisz fémes az alapszakmám. Meg­látszott a munkáján az is, hogy melyik bográcsot vitte hegeszteni hátizsákban, biciklivel, itthon alakított rajtuk, majd is­mét visszavitte őket. Én már magam he­gesztek, ellenőrizni is tudom a minőséget. 1990 óta foglalkozom igazából ezzel a mesterséggel, akkor váltottam ki az ipart is.- Van segítség?- Alapvetően az volt a célom, hogy olyan munkát keressek magamnak, amit egyedül végzek, nem kell alkalmazkod­nom senkihez, és akkor csinálom, amikor időm van rá. Ez olyan szakma, aminek az alapvető fogásait nem lehet elmondani, hisz látni kell minden egyes bográcson, hogy milyen formát akarunk kihozni, ho­gyan alakul, keményebb vagy puhább az anyag, vagy éppen az egyik fele kemény, másik puhább... Vagy, ha lágyabb, akkor már nem úgy viszi a kalapács... Ilyenkor kezdeni kell elölről az egészet: újra lágyí­tani, megvárni, míg kihűl, hogy alakítani lehessen újra.- Mennyire keresik a paksi bográcsot?- Ez kuriózum. Aki tudja, hogy a réz mi­re való, mire jó, mennyire könnyű benne főzni, az úgyis meg fogja venni - bár az tény, hogy mindent le lehet égetni, minden edényben... Megvan a hangulata annak, hogy egy bogrács alatt fával (az sem mindegy, milyennel) elkezdek tüzelni, be­lemehet a pernye a halászlébe, mert az is kell bele; amikor már egyenletesen meleg­szik, vastagabb fát teszek alá, tartom a hőt, forgatom a bográcsot, kóstolgatom — mindezzel sajátos érzés jár. Nagyon sokan megkeresnek, visszahoz­zák a régi bográcsot, amit még az apósom készített, kitakarítani, rendbe tenni, átpolí­rozni, ha összehorpadt, kijavítani. Kilenc­ven százalékban bográccsal foglalkozom, de van néhány tetődíszem, kisebb tárgyak is. Már nyugdíjas vagyok, úgyhogy próbá­lok elég időt szakítani arra, hogy szépeket készítsek. Fontos, hogy ne kelljen azzal kapkodni, hogy gyorsan átkalapálom - ne kelljen sietni. A rézlemez, amit veszek (Németországból) mind más fajta, más tu­lajdonsággal rendelkezik.- Mi a jó ebben a tevékenységben?- Nincs két egyforma bogrács. Amelyi­ken például vastagabb a hegesztés, ahhoz másképpen nyúlok. Másképp kell mindet alakítani... ez a szép a rézművességben.- Továbbadja-e valakinek a szakma for­télyait?- Ez nehéz. Vajon van-e olyan fiatal, olyan késztetésű ember, aki ráérez, hogy a kalapácsot hogyan kell megfogni? Van-e, aki ráér arra, hogy leül és egyfolytában, négy-öt órát kalapál, ugyanazzal az ütés­erősséggel? Van-e, aki ráérez arra, hogyha az anyag nyúlik, akkor hogyan kell nyúl­nia, mennyire kell megütni, hogy ne nyújt­sa túl... Nem volt még időm keresni az utódaimat. Remélem, ráérek még... Elter­veztem, hogy eljövök nyugdíjba, felújí­tom, megerősítem a gépeimet, hogy lehes­sen velük dolgozni úgy, ahogy kell - de még erre sem jutott időm. Még mindig apósom szerszámaival dolgozom.- Meséljen az apósáról...- Neki a szakmája is rézműves volt, bár az utolsó öt évben kezdett el rézzel foglal­kozni. A hajósok hozták neki a lemezt, külföldről. Szép vevőköre volt. Apósom fejlesztette ki a tipikus paksi bográcsot.- Miben különbözik ez a többitől?- A bajai kúpos, azt csinálom én is, az alföldi húzott tálszerű, az apósom amit ki­talált, az pedig egyenes falú, és ő behúzta a közepét - ezzel adta meg azt a lehetősé­get, hogy a halászlé meg tudjon a bogrács­ban forogni.- Láthatja-e a nagyközönség a bográ­csokat?- Az Altem Art Egyesület az atomerő­műben dolgozó kézművesek egyesülete, itt én is tag vagyok. Legutóbb a Prelátus­­ban tartottunk kézműves napokat, ahova bárki bemehetett, megtekinthette a kiállí­tott tárgyakat. Tavasszal a művelődési házban ugyancsak az egyesülettel volt egy kiállításom.- Úgy tudom, restaurálással is foglal­kozik...- A pécsi kerületi püspökség rézművese készítette a paksi katolikus templom réz­gömbjét; én ezt és a keresztet políroztam ki, és együtt raktuk fel a templom tetejére. Készítek kisebb tárgyakat is sárgarézből. Floztak például ón gyertyatartót is már, vagy alpakka csillárt, hogy takarítsam ki. Amikor leégett a Budapest Bank paksi ki­­rendeltségének épülete, akkor annak a nagy csillárját políroztam úgy, hogy előtte 118 darabra szedtem szét... A csillárt az­óta megvásárolták, még ma is működik. Sólya Emma

Next

/
Thumbnails
Contents