Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-08-13 / 15. szám

Fotó: Molnár Gyula 2010. augusztus 13. 17 Paksi Hírnök Döntetlen a Löki ellen Lesz kiért szurkolni A Ferencváros-Paks mérkőzés­sel július 30-án megkezdődött az idei pontvadászat az NB I- es labdarúgó bajnokságban. Kis Károly együttese a nyitó fordulóban 2:1-re kikapott az Albert Stadionban, a paksi gólt Bartha László szerezte. A má­sodik játéknapon a címvédő Debrecen ellen hazai pályán 2:2-re végzett a zöld-fehér egylet Montvai és Heffler talá­lataival. A PFC hat új játékossal - Palásthy, Sifter, Montvai, Cse­hi, Dudás, Miskolczi - vágott neki az idei évadnak. Az érke­zők mellett többen is távoztak a zöld-fehérektől: Horváth Le­vente, Horváth Sándor, Völ­gyi, Urbán, Nikolov, Zováth, Weitner. A legnagyobb veszte­ség Tököli Attila, aki Kecske­métre szerződött. - Tavaly jó minőségű játékoskeretünk volt, az adott posztokon válo­gatott-közeli játékosok voltak. Az idei gárda tagjai, remélem, jobban magukénak érzik majd a klubot és morálisan is elő­rébb fogunk lépni, hiszen a ta­valyi egyletnek ez volt a legna­gyobb gondja - fogalmazott Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügy­vezetője a bajnoki rajt előtti sajtótájékoztatón. A szakmai stábban is történtek változá­sok. Simon Bállá István erőn­léti edző távozott a klubtól, míg Máté Csaba, aki korábban Erwin Koeman segítője volt a válogatottnál, a zöld-fehér együttesnél dolgozik a továb­biakban. Kis Károly vezetőedző reméli, hogy az edzőmérkőzéseken lá­tottak visszaköszönnek a honi pontvadászatban, és egy egysé­ges, támadó szellemű csapatnak szurkolhatunk majd. - A felké­szülés során, amit elterveztünk, véghez tudtuk vinni, a játékosok becsületesen dolgoztak, fegyel­mi problémák nem voltak. A fi­úk vevők voltak az elképzelé­sekre, akár taktikai, akár techni­kai dolgokban próbáltunk újíta­ni - mondta el a tréner. Éger László bízik abban, hogy a mennyiségi változás minőségi javulást eredményez és sikerül megismételni a tava­lyi őszi szereplést. - Nagyon sok játékos érkezett, a csapat még most alakul. Hazai pályán szeretnénk azt nyújtani, amit tavaly ősszel tettünk. Akkor csak a Debrecen győzött és a Pápa vitt el pontokat a Fehér­vári útról. Más játékrendszert gyakoroltunk a nyáron, bízom benne, hogy ennek meglesz a hatása és a szurkolók továbbra is biztatnak majd bennünket - tette hozzá a csapat kapitánya. Aki szeretné a következő sze­zonban is a lelátóról lelkesíteni a csapatot, jegyet és bérleteket a PFC Fehérvári úti sporttele­pén a titkárságon vásárolhat. A belépők árai nem változtak. A bajnokságban a Zalaegerszeg­gel (augusztus 21-én) meccsel hazai pályán a PFC, míg ide­genben a Szolnokkal (augusz­tus 14-én) és a Haladással (au­gusztus 28-án) mérkőzik majd. Faller Gábor Az idén felduzzadt az ASE ka­jak-kenu szakosztály, az el­múlt évek munkájának kö­szönhetően már több mint hat­van igazolt versenyzőjük ül vagy térdel hajóba. A létszám közel egyötöde lány, és az idei évtől már lány kenussal is büszkélkedhetnek. A verseny­zők között a kicsik vannak a legtöbben, ahogy idősödnek, úgy lesznek egyre kevesebben: lemorzsolódnak vagy elmen­nek Paksról továbbtanulni. Bedecs Ferenc vezetőedzőt a szakosztály munkájáról kér­deztük.- Hány verseny volt az idén?- Április végén kezdtünk, az­óta szinte minden hétvégén volt valamelyik korosztálynak versenye. Többek között volt országos évadnyitó, diákolim­pia, vidékbajnokság, utánpót­lás magyar bajnokság, ifjúsági rangsoroló, válogató az Eb-re, magyar bajnokság, országos diákolimpia, maraton magyar bajnokság Fadd-Domboriban, és még pár kisebb verseny.- Eredmények?- Jönnek. A vidékbajnoksá­gon például 14 bajnoki címet szereztünk, a felnőtt verseny­zőkkel együtt. Szép eredmény­nek számít, hogy az ifjúsági Eb-n Somorácz Tamás K2 200 m-en hatodik lett, utoljára 2006-ban Athénban volt után­pótlás korú ASE versenyző Dejcző Balázs révén síkvízi versenyen. Koleszár Zoltán bekerült a kölyök válogatottba, amire a Pinczés Alexander, Molnár Balázs K2 egységnek is van esélye. Somorácz Tamás az U23, Boros Gergely pedig a felnőtt válogatott tagja.- Boros Gergő hogy teljesí­tett idáig?- Egész jól magára talált az idén, K2 200 m-en épphogy lemaradtak az Eb-ről, KI 200- on harmadik lett, a magyar baj­nokság utáni héten a szétlövés­ben bekerült a világbajnoksá­gon induló 4x200 in-es váltó­ba.- Gergőn kívül kiknek szur­kolhatunk még a közeljövő­ben?- Augusztus 26-29-én Sze­geden a 15-19 évesek sárkány­hajó világbajnokságán az ASE fiú csapat (12 kajakos és kenus 8 dzsúdóssal kiegészítve) 200 m-en, az ASE vegyes (12 fiú és 8 lány, bajai versenyzőkkel a soraikban) 500 m-en, a lány csapatok versenyében pedig (ASE és bajai versenyzők) 2000 m-en indulhat. Augusz­tus végén lesz a válogató a spanyolországi maraton világ­­bajnokságra. Somorácz Ta­másnak, aki megnyerte a mara­ton magyar bajnokságot, nagy esélye van, hogy kiharcolja a részvételt, akár a Fenyvesi Réka-Kiszli Vanda párosnak, amely a magyar bajnokságon úgy lett második, hogy 8 kiló­val nehezebb volt a hajójuk, mint a győztesé. A válogatón azonban már ők is könnyebb maratoni hajóval indulnak majd. (joko) Világbajnok a mezőnyben Nyolcadik alkalommal rendezik Pakson a Marx György sakkemlékversenyt az Energetikai Szakközépiskolában. Ezúttal világbajnok résztvevője is van a mezőnynek a grúz Nona Gaprindashvili személyében, aki 16 évig vezette a női ranglistát. A megmérettetés augusztus 9-én kezdődött és 16-ig tart, melyről bővebben következő lapszámunkban olvashatnak. efgé

Next

/
Thumbnails
Contents