Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-08-13 / 15. szám
Paksi Hírnök 18 2010. augusztus 13. Uj feladatok várnak az olimpikonra Kozmann György olimpiai bronzérmes világ- és Európa-bajnok kenus lett a Tolna Megyei Diáksport Szövetség elnöke. A szervezet legutóbbi közgyűlésén döntött az új vezető kinevezéséről, valamint arról, hogy az elnökséget kilencről tizenkét tagúvá bővítik. Hatékonyság, nagyobb reklám, figyelemfelhívás és széles körben kiterjesztett sportolási lehetőség a diákság felé - röviden talán így foglalható össze az újonnan megválasztott elnök székfoglalója. De hogyan is lett a legutóbbi olimpián bronzérmet nyerő paksi kiválóságból a megyei diáksport szövetség elnöke? Az előd, Ruip László tanár úr nyugdíjba vonulása után megüresedő székbe olyan személyt akart delegálni az elnökség, aki ismert és elismert sportmúlttal és nem utolsósorban óriási kapcsolati tőkével rendelkezik. így tanév végén jött a felkérés, amit Kozmann György azonnal elfogadott, majd, ami természetes, egyhangúlag meg is választották Szekszárdon. Ne kerteljünk: elapadtak az anyagi források, így akárcsak a többi diáksport szervezet, anyagi nehézségekkel küzd a megyei is. A legfontosabb és legégetőbb a stabil pénzügyi háttér megteremtése. Az első lépéseket már megtette az új elnök, miután tárgyalt Puskás Imrével, a Tolna megyei közgyűlés elnökével, valamint vázolta elképzeléseit az elnökségnek. Ezek alapján, várhatóan a következő tanévben már érezhető lesz a frissülés. Célja Gyurinak a régióból minél több vállalkozást a diáksport mögé állítani, hiszen az egészséges nebulóból erős és kiegyensúlyozott munkaerő válik. Nagyobb nyilvánosság a versenyeknek, példaképek bevonása, ezáltal a kapcsolati tőke széles körű kiaknázása - például úszóversenyre Gyúrta Dániel meghívása - szerepel még a tervei között. Ami a legfontosabb: sikerüljön elérni, hogy a diákoknak ne csak egy szűk körére korlátozódjanak a felkészülések és a versenyek, tehát érdekelté kell tenni intézményt, tanárt és diákot: sportoljon az iskola! -titti-Diana a dobogó tetején Klopcsik Diana, a Paksi Sportegyesület teniszezője első helyezést ért el a Gyulán rendezett felnőtt női egyéni vidékbajnokságon. A megmérettetésen két csoportban 7 versenyző indult. - A mezőny nem volt a legerősebb, de a döntőben azért oda kellett figyelni. Ezzel a sikerrel ismét 20. vagyok a felnőtt női ranglistán, de szeretnék még feljebb kapaszkodni — értékelt a PSE játékosa. Pontokat a szeptemberi országos bajnokságon és egy decemberi pénzdíjas tornán gyűjthet még Diana ebben az évben. Az első osztályú csapatbajnokságban is remekelt a nyáron a zöld-fehérek sportolója, aki a Szentes vendégjátékosaként - első pályásként - második helyen zárt a nyolccsapatos mezőnyben, így jövőre már a Szuperligában ütheti a labdát. - Tavaly még csak ötödikek lettünk a Szentessel, idén ezüstérmes pozícióban zártunk. 2011-ben a csapatbajnokságon a magyar mezőny elitjével mérkőzhetünk, amely számomra is nagy kihívást jelent - tette hozzá Klopcsik Diana. A paksi teniszező augusztus elején egyhetes tenisztábort tartott az 5-től 18 éves korosztálynak, melyen 18-an vettek részt, a rávezető gyakorlatok és alapok elsajátítása mellett kiegészítő, ügyességi feladatok is a program részét képezték. Az ob-ra már megkezdte a felkészülést a teniszezőnő, aki Bartha Attilával gyakorol a szeptemberi versenyre. Faller Gábor Végleg Pakson maradt a vándorkupa A szakszervezetek szerepe túlnyúlik azon, hogy tárgyalóasztal mellett bérekről és juttatásokról tárgyal, igyekszik a dolgozók érdekeiért síkra szállni, fogalmazott Lőrincz László, a PADOSZ elnöke a villamos iparágban dolgozók sportnapján. Az EVDSZ Sportnapot nyolcadik alkalommal rendezték meg. Életre hívóinak egyike éppen a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete volt 2001-ben. Fontos, hogy legyen tere az ismerkedésnek, kikapcsolódásnak, és ez a sportnap erre kiváló lehetőség, mondta el Lőrincz László. A paksiak az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva, a korábbi hibákból okulva igyekeztek jó házigazdái lenni kollégáiknak. Az ország körülbelül tíz, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségéhez tartozó érdekképviseleti szervének színeiben érkeztek vendégek. Mintegy háromszázan versengtek, majd' tucatnyi sportágban kezdve a focitól a tekéig. A hangulatot ezt megelőzően kiválóan megalapozta a Showder Klubból ismert Hadházy László műsora. A próbatétel és pontgyűjtés nem fejeződött be szombaton, másnap még az Ürgemezőre is kicsábították a vendégeket, ahol újabb feladatok teljesítése mellett ismeretekkel gyarapodhattak Paksról, az atomerőműről. Mivel a PADOSZ korábban már kétszer birtokolta a vándorkupát, de tavaly elhódították tőlük a serleget, keményen küzdöttek, mondta Hanoi Zsuzsa. Törekvéseiket siker koronázta, a házigazdák nyerték a versenyt. Mivel ez harmadszor történt meg, végleg az ő vitrinjüket ékesíti az EVDSZ vándorkupa. -vt-Fotó: Molnár Gyula