Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-08-13 / 15. szám
Paksi Hírnök 12 2010. augusztus 13. Nem csak parlagon hever Vörös, vizenyős, égő szemek, krumplivá dagadt orr, viszkető fül és torok, fulladás, átvirrasztott éjszakák, tampon az orrban. (Ha senki sem látja...) Mindez egy ártalmatlannak tűnő növénytől: a parlagfűtől. Aki azonban allergiás rá, már a puszta látványától is tüsszögni kezd — Magyarországon ez a legelterjedtebb gyomnövény, pollenje pedig az egyik legerősebb ismert allergén. Mint a neve is mutatja: elsősorban a legmostohább körülmények között levő talajokon terjed el leginkább. Pakson az új autópálya építésével kapcsolatban álló területeken kaotikus állapotok uralkodnak az egyelőre tisztázatlan birtokviszonyok miatt, a belterületen azonban példaértékű a parlagfűhelyzet, köszönhető ez a jelentős civil összefogásnak is. Az önkormányzat egyik feladata, hogy felhívja a lakosság figyelmét a parlagfű-mentesítéssel kapcsolatos teendőkre. Ennek értelmében június 30-ig végre kell hajtaniuk a védekezést a lakosoknak, azt követően pedig meg kell akadályozniuk (elsősorban havonta többszöri kaszálással), hogy a pollen a levegőbe kerüljön. Az önkormányzat kényszerkaszálást is elrendelhet, amennyiben a telek tulajdonosa a védekezésről nem gondoskodik; költsége több tízezer forint is lehet. Ez nem azonos a növényvédelmi bírsággal, amellyel ugyancsak sújtható a renitens gazda - ennek összege 15 ezer és 15 millió forint között van. Aki parlagfűtől hemzsegő, elhanyagolt területtel találkozik, az belterület esetén a polgármesteri hivatal műszaki osztályán tehet bejelentést, a külterületet illetően pedig a körzeti földhivatalnál. Előfordul azonban, hogy a bejelentésnek a parlagfűproblémán túlnyúló aspektusai is vannak. A gond sokszor emberi, személyes jellegű. Gyakran érkeznek bejelentők nem valós parlagfű-problémával, hanem inkább emberi viszonyaikat próbálják rendezgetni az önkormányzat segítségével. Előfordult, hogy valaki bement a hivatalba, hogy a szomszéd elhagyatott telke parlagfűvel borított. Kérte, hogy hatósági úton tegyenek ez ellen. Felhívták az illetőt, aki a legnagyobb természetességgel állt a kérdéshez és orvosolta a problémát, ám a parlagfű mező helyett csupán pár szálat talált... Azt javasolják, hogy a bejelentők előbb mérjék fel valódi szándékaikat, és problémáikat próbálják meg először megbeszélni egymással. A polgármesteri hivatalban megtudtuk: idén egyelőre egy olyan bejelentés érkezett, ahol a parlagfű-szennyezettséget meg lehetett állapítani, de ez annak is tulajdonítható, hogy a gyomnövény virágzása három hetet késik. Böcz Ferenc már nyugdíjas, korábban az atomerőműben dolgozott. Húsz éve szenved az allergiától.- Svéd gyártmányú gyógyszert kaptam, amikor még dolgoztam; a kúrát télen kellett kezdenem, és mire megkezdődött a parlagfűszezon, felkészült rá a szervezetem. Mivel a szer nagyon drága, ma már nem szedem, ennek ellenére enyhültek az allergiás panaszaim és elég, ha szem- és orrcseppet használok. A javulást annak is tulajdonítom, hogy nem dolgozom már poros helyen, jobb környezetben vagyok. Komáromi János 1986, vagyis Paksra kerülése óta allergiás a parlagfűre, panaszai az enyhétől az allergiás rohamokig terjedtek. Szedett rá gyógyszereket, de fittyet hányva az orvosi szakmai protokollra, ő a homeopátiás szerekre esküszik.- Néhány éve szedem a homeopátiás golyókat, nem vagyok tünetmentes, de lényegesen jobban érzem magam, mint korábban. A munkámat akkor is elvégeztem, azonban nem tudtam a szabadban tartózkodni - ez az augusztusiszeptemberi időszakban most is óvatosságot igényel a részemről.- Nagy növekedés a friss allergiások számában nem mutatkozik - állítja dr. Hegedűs Éva tüdőgyógyász főorvos, aki arra a kérdésünkre, hogy miért van ma olyan sok allergiás, így válaszol:- Ma már lényegesen többen fordulnak orvoshoz, mint korábban, ez az egyik ok. A másik pedig az, hogy a felnövő nemzedéket gyerekkorában túlzott higiéniával óvták; ha kicsit megbetegedtek, már orvoshoz vitték őket, ahol gyógyszert kaptak, így máshogy alakult az immunrendszerük is, mint azok esetében, akiknek szervezete maga küzdött meg a betegséggel. Problémát jelent még az allergia szempontjából az egészségtelen, városi életmód is, valamint a dohányzás. A fiatalok nincsenek eleget a friss levegőn, plázákba járnak inkább, így a légutak is kényesebbek. Ha időben orvoshoz kerülünk, kiküszöbölhető az allergia alsóbb légutakra húzódása, asztmává alakulása. A főorvos asszony szerint sokan félnek attól, hogy a gyógyszerek álmosítanak, veszélyessé teszik a gépkocsivezetést, ez azonban az évtizedekkel ezelőtti, első generációs szerekre volt jellemző. Ma már e mellékhatások nem, vagy csak minimális mértékben fordulnak elő. Dr. Hegedűs Éva statisztikával is szolgált: az elmúlt évben a paksi tüdőgondozóban összesen 2515 allergiás légúti betegséggel küzdőt regisztráltak. (Ebben az allergiás rhinitis - nátha - és a szemgyulladás is szerepel egészen az asztmáig.) Új asztmás beteg 110, míg allergiás 106 jelentkezett 2009-ben. Sólya Emma Van, ahol az utcán virít...