Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-08-13 / 15. szám

2010. augusztus 13. 13 Paksi Hírnök Mások örömére is ültettek Egyre több a szép kert Pakson és nem csak az udvarokban, hanem a házak előtt is, érté­kelte az idei lakossági virá­­gosítási versenyt Pupp József­­né, a zsűri tagja. A szervező „Együtt a parlagfű ellen” Ala­pítvány a közelmúltban hir­dette ki a verseny eredményét, ahol az is kiderült, hogy ki lett a családi parlagfű-gyűjtési ak­ció győztese. A lakossági virágosítási verseny és a családi parlagfű-gyűjtési ak­ció is nagy múlttal rendelkező _o program, amelyekkel az „Együtt o a parlagfű ellen” Alapítvány a | gyommentes, szép virágos kör- ? nyezet kialakítására ösztönzi a ° lakosságot. Az idei virágosítási versenyben a legszebb virágos kertes ház, lépcsőház, illetve ut­ca kerestetett. A jelentkezőkhöz tavasszal és nyáron látogatott el a zsűri: Klézl Terézia városi fő­kertész, Pupp Józsefné, a Paksi Kertbarát Egyesület elnöke és Zengrűbemé Fetter Szilvia, az alapítvány korábbi vezetője. Az értékelésnél fontos szempont volt, hogy a kert közterületről belátható, tiszta, rendezett, virá­gos és gyommentes legyen. A két mustra összesített pontszáma alapján alakult ki a végső sor­rend. Családi ház kategóriában Vasadi András kertje találtatott a legszebbnek, az utcák közül az Április 4. utca, lépcsőházak ka­tegóriájában pedig a Kishegyi út 18. (fotónkon) lakói örülhettek az első helyezésnek és az ezzel együtt járó kerámia plakettnek, valamint tekintélyes mennyisé­gű egynyári virágpalántának és muskátlinak, amelyet tavasszal vehetnek majd át. A második és harmadik helyezettek hasonló díjazásban részesültek. Más volt a családi parlagfű-gyűjtési akció dobogósainak jutalma. A győz­tes Borsi Gábor és családja lett, akik szeptemberben egyhetes balatonfüredi családi üdülésen vehetnek részt. Második lett Nikii Ferenc, harmadik Pataki Sándor és családja, akik 30, illet­ve 10 ezer forint értékű mező­­gazdasági vásárlási utalványt nyertek. Idén nem a darabszám, hanem az összegyűjtött gyom­növény súlya alapján dőlt el a résztvevők helyezése, a verseny­re nevezett kilenc család össze­sen 2019 kilogrammot szedett össze. -gyöngy-Idén is indul a mintaprogram Ismételten megszervezték azt az országos mintaprogramot, amelynek lényege, hogy a vé­dőnők méhnyakszűrést vé­geznek településükön. Az ok­tóber közepéig tartó prog­ramban a paksi kistérségből két védőnő vesz részt, képzé­sük már megtörtént. Több európai országban a méh­nyakrák már nem halálok, Ma­gyarországon azonban még mindig évente közel ötszáz nő esik a betegség áldozatául, pe­dig az időben felfedezett kór jól gyógyítható. A korai felismerés módszere a méhnyakszűrés, amely hazánkban megoldott, ám sajnos a nők tekintélyes há­nyada nem él a lehetőséggel. Az átszűrtség növelését céloz­za az Országos Védőnői Méh­nyakszűrő Mintaprogram, amelyet először 2009-ben szer­vezett meg az Egészségügyi Minisztérium kezdeményezé­sére és támogatásával az ÁNTSZ Országos Tisztifő­orvosi Hivatala az Országos Onkológiai Intézettel együtt­működve. A tapasztalatok ked­vezőek voltak, így idén ismét meghirdették a programot. A védőnők részvétele önkéntes, feltétele, hogy a szűrővizsgá­lathoz szükséges körülmények adottak munkahelyükön, és olyan településen végzik mun­kájukat, ahol nincsen nőgyó­gyászati rendelés, így közvetle­nül nem érhető el a vizsgálat. A paksi kistérségből a németkéri, illetve az egyik dunafoldvári területi védőnő jelentkezett. A szakemberek elméleti képzésen vettek részt, majd megtanulták a kenetvételt dr. Wallner Tamás nőgyógyász szakorvos irányí­tásával a paksi rendelőintézet­ben. A védőnők jelenleg azon munkálkodnak, hogy egy köz­pontilag kiadott címlista alap­ján felvegyék a kapcsolatot a programban érintett nőkkel, va­gyis azokkal, akik 25 és 65 év közöttiek, három éven belül nem voltak ilyen vizsgálaton, és igyekeznek megnyerni őket a szűrésen való részvételre. A szükséges eszközöket, például tárgylemezeket, fixáló sprayt, gumikesztyűket, spekulumokat központilag biztosítják, vala­mint a minták laboratóriumi vizsgálata is finanszírozott. Ha a visszaérkező eredmény alap­ján szükséges, a védőnő a gon­dozottat nőgyógyász szakor­voshoz küldi, de akkor is, ha az egyébként nem fájdalmas ke­netvétel alkalmával bármilyen rendellenességet észlel, például gyulladást, anatómiai elválto­zást, tájékoztatott Molnámé Haholt Zsuzsanna. A kistérségi vezető védőnő hozzátette, hogy tavaly a paksi kistérségben Madocsán és Dunaszent­­györgyön működött a minta­­program, ezeken a települése­ken most is élhetnek az érintet­tek a lehetőséggel. Kohl Gyöngyi Köszönet Edelényból Tisztelt Asszonyom! Ezúton szeretném megköszönni azt a segítséget, melyet Edelény árvízkárosultjainak nyújtott Paks városa. Gondoskodunk arról, hogy adományukat elju­tassuk a rászorult családoknak, enyhítve ezzel is anyagi helyze­tükön. Még egyszer köszönöm minden bajba jutott nevében adományukat. Tisztelettel: Molnár Oszkár polgármester A fenti levelet Edelcny polgár­­mestere jutatta el Molnár Imrénének és Szabó Jánosné­­nak, akik - mint arról már be­számoltunk - gyűjtést szervez­tek az árvízkárosultak számá­ra. A felajánlások célhoz értek, többször is fordult a teherautó, hogy eljuttassa a térség lakói­nak a paksi adományokat, me­lyeket örömmel fogadtak az ott élők.

Next

/
Thumbnails
Contents