Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-07-09 / 13. szám

Fotó: Molnár Gyula 2010. július 9. 17 Paksi Hírnök Fradi, Löki rögtön a bajnoki rajt elején A fotón Bődé Dániel, akit internetes szavazáson az év játékosának választot­tak a PFC szurkolói. A 23 éves középpá­lyás 1997-ben került a Paksi FC-hez, ahol 2006-ban írta alá profi szerződését (amit idén januárban három évvel meghosszab­bítottak). Magyar utánpótlás válogatott játékos, NB-Il-es bajnok, az idei ESZI Kupa gólkirálya. Sokakhoz hasonlóan gyerekkorában ő is arról álmodozott, hogy egyszer majd neki drukkolnak a zöld gyepen, nála azonban ez valósággá vált. A madocsai fiú felső tagozatos általános iskolásként Paksra került és egy diákolimpia alkalmával figyeltek fel rá a paksi futball egylettől, s 11 éves korában a PFC-hez igazolt. Az első számú csapat tagjaként neki is edzésekkel telnek napjai. Mint meséli, hasonló korú fiatalokhoz képest, a napi több alkalommal járó elfoglaltság mel­lett, neki másként alakul a szabadideje, s a bulizás sem állhat az első helyen. Amire jelenleg figyelnie kell, az az étkezés, hiszen 1,5-2 kg plusszal „küzd”, amit a nyári kezdésre szeretne visszaszorítani. Szabadidejében ter­mészetesen most ő is a foci vébét nézi, ahol az argentinoknak és a spanyolok­nak szurkolt, illetve szurkol. Dani a 13-as mezben rúgja a gólokat, mint meséli, ő választotta ezt a mások számára peches számot, hogy megmutas­sa: szerencse is társulhat viselőjéhez. Számára a győzelem a sikerélmény, ahogy mondja, nagyon utál veszíteni, s csak az enyhíthet az ezt követő feszültségen, ha a következő meccsen diadalittasan távozik a pályáról a csapat. Préházi Negyedik szezonjában a 16 csapatos liga 14. helyén végzett a Paksi FC labdarúgó­­csapata, az előző idények eredményeit figyelembe véve ez utóbbi sikerült a leg­halványabbra. Ennél fényesebb ered­ménysor érdekében kezdte felkészülését június végén a zöld-fehér klub, melyen köszöntötték Böde Dánielt, aki a pak­­sifc.hu olvasóinak szavazatai alapján az év játékosa lett Pakson. - Július 30-án kezdődik a bajnokság. Kétszer utazunk edzőtáborba, Tiszaújvárosba és Bükkfür­dőre, ahol többek közt izraeli és lengyel első osztályú csapatokkal is megmérkő­zünk majd. Zömében nemzetközi talál­kozókon veszünk részt, amik nagyon erősnek ígérkeznek, ezért bizonyosan megfelelően felkészülhetünk a bajnoki rajtra - fogalmazott Kis Károly, a csapat vezetőedzője.- A tavalyi keret 32 főből állt, idén csökkentjük az állományt. 7-8 játékos el­menetele biztos, de ez a szám még nőhet. Azoknak szeretnénk megadni a lehetősé­get, akik itt maradtak, igazolni csak azokra a hiányposztokra fogunk, melye­ken nincs bevethető, saját nevelésű fut­ballistánk. Menet közben még lehet vál­toztatni, mivel az átigazolási időszak au­gusztus 31-ig tart - mondta el Flaraszti Zsolt ügyvezető. A legnagyobb név a tá­vozók közül mindenképp Tököli Attiláé, aki Kecskemétre szerződött. Az érkezők rovatba három játékos került: Montvai Tibor Kecskemétről, Palásthy Norbert a Budapest Honvédtől, Sifter Tamás a Vi­deotontól, valamint Csehi Tamás köl­csönből vissza Szolnokról. Elkészült a 2010-2011-es bajnoki szezon sorsolása. A Paksi FC július 31-én a Fe­rencváros otthonában kezd, az első hazai meccsén (augusztus 7.) a Debrecen látogat a Fehérvári úti stadionba. - Örvendetes, hogy ilyen hamar sor került a sorsolásra, hiszen így a felkészülés végén már speciá­lisan lehet készülni az ellenfelekre. Nehéz az eleje, de igy is bizakodó vagyok a rajtot illetően - értékelte a sorsolást Kis Károly. A nyári szünetben ismét felújítják a centerpálya gyepszőnyegét. Köztudott, hogy a játéktér vízelvezetése nem meg­felelő, ezért ennek megoldása, illetve az elhasználódott gyepszőnyeg cseréje zaj­lik jelen pillanatban. Faller Gábor Magyar-cseh visszavágó Nemzetközi bocsa mérkőzést játszott egy­mással a főként paksiakból verbuválódott magyar ligaválogatott és a cseh nemzeti csapat az ürgemezei strandon. - Itt Pakson mindenképp kuriózum a nemzetközi mér­kőzés, mert ez az első. Magyarországon vannak a környező országokkal közös ren­dezésű bajnokságok, így a Duna Liga vagy a Palóc Liga, sőt 2004-ben ifjúsági Európa­­bajnokság is volt Budapesten. Ezeken az eseményeken kívül válogatott mérkőzések sajnos nincsenek - mondta el Sztapkó Ist­ván, a Magyar Golyósport Szövetség elnö­ke. A csehek, akik még csak az ismerked­nek a sportággal, szabványoknak megfelelő pályával sem rendelkeznek, de nagyon lel­kesek. Sikereik azonban így is vannak, az észak-cipmsi nemzetközi bajnokságon már legyőzték a magyar válogatottat. - Cseh At­tilával (aki Pakson igyekszik meghonosítani e sportot - a szerk.) először Cipruson, a vi­lágjátékokon találkoztunk, és a játék mellett jobban megismerkedtünk. Most meghívott minket a ciprusi mérkőzés visszavágójára - tette hozzá Kovácsik Péter, a Cseh Bocsa Szövetség elnöke. A hivatalos válogatott mérkőzéssé avanzsált magyar-cseh össze­csapáson egyéniben és csapatban is össze­mérték tudásukat a felek. A borongós idő­ben lejátszott partik nem zárultak le, július 24-25-én folytatódik a küzdelem a VI. Strand-ötlabda Kupa ideje alatt. efgé

Next

/
Thumbnails
Contents