Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-07-09 / 13. szám
Paksi Hírnök 16 2010. július 9. Gulyás Róbert befejezte Gulyás Robit 1998-ban az év játékosának választották, 2005- ben még mint aktív játékost beválasztották a magyar kosárlabda legendái közé, 101-szeres magyar válogatott. Hosszú pályafutása során több klubban is megfordult. Magyarországon a Dombóvár, a Pécs, a Paksi Atomerőmű, külföldön pedig a Pau, a Chalon, a Dinamo Moszkva Regio, a Olympiakosz, a Panelliniosz, az Ulker, a Malaga és a Mariupol együtteseiben szerepelt. Amikor hazatért, ismét az Atomerőmű SE játékosa lett, 2007/2008-ban Magyar Kupa győztes, 2008/2009-ben bajnoki arany, 2009/2010-ben pedig bajnoki ezüstérmet nyert csapatával. 2010 nyarán bejelentette: befejezte sportpályafutását.- Hosszú ideig gondolkodtál a visszavonuláson ?- Ez egy hosszú-hosszú folyamatnak volt a vége, aki közelebbről ismer, az tudta, hogy már szezon közben eldöntöttem, hogy befejezem a bajnokság végén. A térdeim állapota miatt már nem tudom vállalni az élsportot, de nagyon nehéz ezt még lelkileg feldolgozni. 26 évig a kosárlabda volt az életem. — Végül is mi a baja a térdeidnek?- Elhasználódtak. Most nem is kell műteni, abban maradtunk az orvosommal, hogy adunk nekik fél évet, és meglátjuk, miként reagálnak a civil életre. Azt is mondta, még lesz vele sok dolgunk. Amennyire most kopott, az egy 70-80 éves emberének felel meg, úgyhogy 10-15 év múlva lehet, hogy protézist kell beépíteni. Bízom benne, hogy addig sokat fejlődik az orvostudomány.- Milyen szájízzel hagytad abba?- Nem örültem annak, hogy vesztes meccsel fejeztem be, viszont az azért jó volt, hogy bajnoki döntővel búcsúztam. Sokkal jobb lett volna győztesként abbahagyni, de el kell ismemi, hogy a Zalaegerszeg jobb volt nálunk. Úgy indult, hogy ismét bajnokok leszünk, úgy is kezdtünk, és volt, amikor a nyolcba jutást is sokan megkérdőjelezték. A négybe jutás már szép eredmény volt, a döntő pedig erőn felüli.- Terveid szerint vállalsz szerepet a kosárlabdában?- Jelen pillanatban semmi olyan felkérésem sincs, ami a kosárlabdával kapcsolatos lenne, így nem is fogok vele foglalkozni. Igaz, a Balatonnál csinálja tunk egy kosár-sulit Halmai Bata lázs barátommal, ahol ő a szak| mai dolgokért felelt, én a cente? rekkel foglalkoztam. Próbáltam nekik megtanítani, hogy ez csapatjáték, nem csak az a fontos, hogy pontot szerezz, hanem hogy a csapatod győzzön.- És ha felkérnének, vállalnál szerepet a kosárlabdában?- Valószínűleg, ha olyat ajánlanának fel, aminek van értelme, de egyelőre még ilyesmiről nincs szó.- Lesz búcsúmeccsed?- Felmerült, de még nincs semmi konkrétum.- Jelenleg mivel foglalkozol?- Most leginkább a családom köti le az energiáimat. joko Grand Slam ezüst Moszkvából Az Atomerőmű SE dzsúdósa, Bor Barna újabb nagy sikert könyvelhet el! Április óta tartó menetelése igencsak imponáló: Európa-bajnoki ezüstérem, tuniszi Grand Prix ezüstérem, riói Grand Slam torna ötödik hely, Sao Paoló-i Világkupa bronzérem után a legfrissebb a moszkvai Grand Slam ezüst. A döntőig minden ellenfelét ipponnal verte, először a kétszeres világbajnoki bronzérmes francia Bataille-t, majd az U23- as Európa-bajnok orosz Dzsanajevet, a madridi Világkupa-győztes brazil Silvát és a kétszeres Ázsia-bajnok koreai Kimet. Az aranyéremért a hatszoros Afrika-bajnok egyiptomi el-Sehabival harcolt, aki jukóval vezetést szerzett, de Barna az utolsó pillanatokban egyenlített. A ráadásban a paksi fiú volt az aktívabb, el-Sehabit intették is, de a végén mindhárom bíró az egyiptomit látta jobbnak. Az ASE versenyzőjét a viadal utáni napon sikerült elérni Moszkvában.- Elégedett vagy?- A bírói döntés miatt nem bosszankodom, habár felém is billenhetett volna a mérleg nyelve. Annak ellenére hozták ki őt győztesnek, hogy még intették is. Azt azért tudni kell róla, hogy nagyon jó versenyző, jelenleg második a világranglistán. Igaz, most már én is a tízben vagyok.- Erős volt a mezőny?- Volt az indulók között grúz, koreai, japán, brazil, olyan világbajnoki erősségű volt a társaság. Páran azért hiányoztak a legjobbak közül.- Tavasz óta röpködsz egyik versenyről a másikra, nem vagy fáradt?- Ez a verseny sokat kivett belőlem, szombaton hajnalban indultunk otthonról, vasárnap volt a verseny és a két óra időeltolódást is észrevettem.- Mi lesz a folytatás?- Pár napot még maradunk edzőtáborban, azután megyünk haza. Még nem tudom, hogy nyáron tatamira lépek-e egy-két meghívásos versenyen, de most már a szeptemberi tokiói világbajnokságra készülünk.- Nyaralás?- Nyaralás? A szőnyegen napi négy óra! Viccet félretéve, nem is akarnék most elmenni sehova, esetleg hétvégenként pihenünk egyet a Balatonnál. Készülök Japánba. Bor Barna az olimpiai kvalifikáció rajtja óta már négyszáz pontot gyűjtött. Csoknyai László is részt vett a moszkvai Grand Slam tornán, az ASE versenyzője első mérkőzésén a hosszabbításban szenvedett vereséget fehérorosz ellenfelével szemben, és így helyezetlenül zárta a viadalt. Kovács József