Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-07-09 / 13. szám

Paksi Hírnök 10 2010. július 9. Gastroblues sztárvendégekkel Ken Hensley Többek szerint soha nem volt ilyen sikeres, de soha nem is került ilyen sokba egy feszti­vál, foglalta össze Gárdái György az idei Gastroblues ta­pasztalatait. Mint mondta, ilyenkor a dicséretek jutnak el először, ami volt bőven, a kri­tika általában utólag érkezik, másodkézből.- Úgy vettem észre, hogy a magyar zenekarok közül a Kormoránnak és Keresztes Il­dikónak volt a legnagyobb si­kere. A külföldiek közül a Jethro Tull együttesre voltak kíváncsiak, igaz, ő egy kurió­zumnak számító koncertet adott. Vonósokkal ritka, ex­kluzív alkalmakkor lépnek fel. Pakson hat számban dol­gozott a Storcz vonósnégyes. Úgy láttam, legnagyobb sike­re Ken Hensleynek és a zene­karának, a Live Fire-nek volt. Hihetetlenül szimpatikus volt Ken Hensley, aki a templom­ban is a legszínvonalasabb produkciót nyújtotta. Ez bizo­nyára lejön majd a hamarosan sugárzásra kerülő filmekből is - mondta el a fesztivál főszer­vezője. Két televízió sugároz majd összefoglalót: az Ml, Duna Tv. Hihetetlen mennyi­ségű anyagot rögzítettek, ki­váló technikával, amiért Eckhardt Balázst és a TelePaks operatőreit illeti kö­szönet, fűzte hozzá Gárdái György. A fesztiválhoz évek óta hoz­zátartozó főzőversenyen idén nem az volt a lényeg, hogy mi­nél többféle étel készüljön, ha­nem az, hogy minél több kós­tolójegy fogyjon, mert a bevé­telt a viski magyar óvoda meg­segítésére szánták, amiért Jenei Károly református lel­kész személyesen jött Paksra. A győzteseknek Keresztes Ildi­kó gratulált. Ezt a Duna­­kömlődi Borbarát Kör és a Motoros Barátok Köre eseté­ben többször is megtehette. Előbbiek nyerték a pörköltéte­lek és borkorcsolyák verse­nyét, illetve a legszebb főző­hely versenyt és kiérdemelték a közönségdíjat is. A motoro­sok, akiknek többsége szintén paksi, a grill és egyéb ételek készítésében jeleskedtek. A legjobb halászlét a Mélyponty fantázianevű, ugyancsak paksi csapat készítette. A zsűri öt­­venhét csapat ennél is több éte­lét kóstolta meg, ezért csak „másfél napig, apró kortyok­ban fogyasztott hűvös pálinka menti meg a zsűri tagokat” - mondta Kovács János mester­szakács, a zsűri elnöke, aki az eredmény kihirdetése során egy-két apróbb-nagyobb ta­náccsal is ellátta a nevezőket. A vendéglátás, köszönhetően a galántai Lucifer konyha monst­rumának, látványában is lenyű­göző volt. Az ízekre sem lehe­tett senkinek panasza: kiváló malacsültet, tarját, csirkét kínál­tak, sőt még - ahogy mondták - magyar gyrost, azaz malacsült­tel töltött zsemlét is készítettek. Gárdái György elmondta, hogy a fesztivál sikere a két leg­jelentősebb támogatónak, az önkormányzatnak és az atom­erőműnek volt köszönhető. Ilyen háttér nélkül nem működ­ne a program, amely idén Hajdú János polgármester kérésére egészült ki plusz programokkal. (Folytatás a 11. oldalon) Hihetetlen jó buli volt, mindenki remekül érezte magát. Nagyszerű zenészek, nagyszerű emberek, kiváló borok, csoda hangulat. így jel­lemezte Tóth Ferenc országgyűlési képviselő a paksi programot. Azt is elárulta, hogy ha itthon van, soha nem hagyja ki. Az utóbbi öt évben a zenei kínálat csalódást jelentett, mondta el Schönhardt Pál, számára kissé egysíkúvá vált, némelyik sztárcsapat pe­dig kevesebbet nyújtott a vártnál és a kevésbé ismert együtteseknél. Hozzátette, hogy a rockot nagyon hiányolja - Ken Hensley jó volt, de Roger Chapman nekem csalódás - fogalma­zott. Aztán azt is elmondta, hogy ettől függet­lenül jövőre is ott lesz, mint ahogyan az eddigi tizennyolc fesztivál mindegyikén. Jövök, jövünk jövőre is, mondta Gökler András, aki a Motoros Baráti Kör (MOBAK) színeiben Debrecenből érkezett, hogy saját ké­szítésű szerkezetével bemutatkozzon a főző­versenyen. A Trabant alkatrészekből malacsü­tésre kifejlesztett szerkezettel készült pulyka­­gyros nagy sikerét kígyózó sorok jelezték. A szintén MOBAK-os, egyébként paksi Hor­váth Nándor, aki a főző verseny tevékeny része­seként „okos tanácsokkal instruálta a szakácso­kat”, elárulta: öt éve elmaradhatatlan látogató­ja a Gastrobluesnak. - Korábban műszakoz­tam, úgy jött ki a lépés, hogy mindig dolgoz­tam. Utóbbi években már ügyeltem rá, hogy valamilyen módon megoldjam, hogy itt legyek. Nekem ez már standard program, gyakorla­tilag semmi nem tudja felülírni. Olyan mint a piros hetes, mindent visz - árulta el. Azt is hoz­záfűzte, hogy egyik kedvence a Ten Years After volt, meg a mostani Ken Hensley koncert. Fotó: Molnár Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents