Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-07-09 / 13. szám

Fotók: Molnár Gyula 2010. július 9. 11 Paksi Hírnök (Folytatás a 10. oldalról) Ezt az indokolta, hogy a Pécs EKF2010 program part­nerrendezvénye volt a paksi fesztivál. Ezért volt úgyne­vezett nulladik nap, amit a dzsessznek szenteltek, és ezért volt a vasárnap esti Jethro Tull, ahol Pécs polgár­­mestere, Páva Zsolt mondott köszöntőt. Ez a két új elem növelte meg a rendezvény költségvetését is. A szokott­nál nagyobb látogatottságban és a vasárnap esti koncert telt házában valószínűleg annak is szerepe volt, hogy a prog­ram előtt tízezer darab dvd-t adtak ki egy zenei magazin mellékleteként, tette hozzá Gárdái György, aki azt is el­árulta, hogy már most eldön­tötte, hogy Kellie Rucker mellett Ken Hensley lesz a másik, akit biztosan vissza­hív majd Paksra. Vida Tünde A viski óvodának gyűjtöttek Minden eddiginél több kósto­lójegyet adtak el az idei feszti­válon. A pénzt ezúttal is jóté­konysági célra ajánlották fel: Paks testvértelepülése, Visk kapta, hogy befejezhesse és megnyithassa a magyar nyelvű óvodát, amelyre sok gyermek, vagy ahogyan Jenei Károly re­formátus lelkész mondta, sok pulya vár. A lelkész szeme el­­fátyolosodott a főzőverseny eredményhirdetésén, amikor Gárdái György bejelentette, 370 ezer forint gyűlt össze a je­gyekből és két vállalkozó fel­ajánlott még 150-150 ezer fo­rintot. Még szinte be sem feje­ződött a főzőverseny értékelé­se, egy férfi lépett Jenei Ká­rolyhoz, azt mondta, ungvári, szeremé ő is százezer forinttal támogatni az óvoda ügyét.- Van egy kétszintes épüle­tünk nyílászárókkal, kívül-be­­lül levakolva. Másunk nincs - fogalmazott a lelkész. Mint mondta, 240 kérelem van a városházán, olyan családoké, akik szeretnék gyermeküket magyar óvodába íratni, és leg­alább egyik szülő dolgozik. Jenei Károly szerint az is le­het, hogy még többen lenné­nek. Van egy kicsike megtűrt csoport az ukrán állami óvo­dában, ők szoktak pályázni, és rajtuk keresztül jutnak támo­gatásokhoz, számítógéphez, ehhez-ahhoz. Az épület egyet­len szobájában történik az ét­kezés, tanulás, játék és alvás. A gyerekek fejtől-lábtól, meg fiókos szekrényekben is alsza­nak, mesélte a fiatal lelkész. Mint mondta, 16 éve készült el az épület, aztán elfogyott a muníció, megbukott a pénzük, sok minden történt, a munka pedig megállt és az épület ott maradt. O maga, amikor ta­nulmányai után visszatért Viskre, azt mondta, nem léte­zik, hogy ne tudnák megcsi­nálni. Úgy szeretnék, ha sike­rülne pályázni, vagy lenne fel­ajánló, aki segítene, tette hoz­zá. Persze ők sem néznék ölbe tett kézzel, sok Visken az ügyes kezű mester, a munkát ők vállalnák. Az épület korábban párttulaj­donban volt, de a református egyházhoz került, mert sokan így szívesebben adnak. A lé­nyeg - mondja a lelkipásztor -, hogy magyar kézen marad. Hogy mikor készül el, az a „te­hetségüktől függ”. Az idén már biztosan nem, de ha jövő szep­temberre megnyílik, az maga a csoda lenne, fogalmaz. Szavai­ból látszik, nincs könnyű dol­guk, a bürokrácia nagy, az en­gedélyezés bonyolult, és sokan tartják a markukat. De ők szí­vósak és „Istennel, meg sok jó emberrel” megvalósitják, ha „cigánypulya potyog az égből” akkor is. Jenei Károly felidézte, hogy Gárdái Györggyel való első ta­lálkozása Visken történt. Ezt ugyanott egy újabb követte, majd az elmúlt évben decem­berben a lelkészt hívták Paksra és „szóra kijött”, hogy óvodát szeretnének. Jenei Károly leg­közelebb már az újságban ol­vasta, hogy Pakson világhírű zenészek zenélnek a viski óvo­dáért. Előbb azt hitte, azért ka­pott meghívást a fesztiválra, hogy jól érezze magát. Ennek egyébként eleget is tett. A Kor­moran koncertjére érkezett, s ez lenyűgözte csakúgy, mint Ken Hensley, akiben nemcsak egy remek zenészt, hanem a közös zsűrizés során egy na­gyon korrekt úriembert sikerült megismernie. A lelkipásztor elmondta, hogy a Pakson kapott segitség sokat jelent számukra. Minden együtt - anyag és munkadíj - ugyanis 50 ezer euróra rúg. Viskről szól­va elmondta, hogy a nyolc és félezer fős nagyközségben 4000-4200 magyar él. Az óvoda természetesen nem az első ma­gyar nyelvű intézmény lesz. A Kölcsey Ferenc nevét viselő kö­zépiskola 450 éves elmúlt, alig fiatalabb, mint a Debreceni Re­formátus Kollégium. -vida-

Next

/
Thumbnails
Contents