Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-07-09 / 13. szám
Paksi Hírnök 8 2010. július 9. Tele tervekkel az új igazgató Jó színvonalú oktatás, összetartó kollektíva. Ezt tartja a legfontosabbnak Simon Péter, aki sikeresen pályázott a Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatói posztjára. Az új direktort a képviselő-testület öt évre bízta meg az intézmény vezetésével. Simon Péter 1992 óta dolgozik a paksi művészeti iskolában, 1997-től volt igazgatóhelyettes. Kiemelte, hogy a kollégák szakmai felkészültsége és az iskola tárgyi feltételei számos lehetőséget kínálnak, amelyeket igyekszik kiaknázni. Felkereste a Paks Térségi Pedagógiai Szolgáltató Központ vezetőjét, ugyanis két kollégája képzett művészetterapeuta, így segíteni tudnának sérült gyermekek fejlesztésében. A központ vezetése nyitott az együttműködésre, ám a feladathoz állami normatívát nem tudnak igénybe venni, így pályázati úton lehetne forrást teremteni hozzá, illetve a működés módja is kidolgozásra vár, a megvalósulás tehát még képlékeny. Országos továbbképzések akkreditáltatása is szerepel az igazgató tervei között. A kurzusokra 2011 nyarán kerülhet sor, de már novemberben van remény kétnapos képzésre. Mindemellett zenekari gyakorlattal rendelkező vonósoknak szeretne kamarazenei tábort szervezni, az idei dobos tábort pedig regionálissá bővíteni. Szeretné a régi tanárokkal újraindítani a dráma tanszakot, valamint jövőre a Liszt Ferenc év jegyében művészeti hetet tartani. Új balettos osztály évek óta nem indult a Bezerédj Általános Iskolában, ezen a téren is szeretne elérni előremutató változást. Kollégáival közösen kigondolt elképzelései közül többet már az elmúlt tanévben megvalósítottak, az igazgatói posztra kiirt első pályázat eredménytelensége után ugyanis őt bízta meg a képviselő-testület az új igazgató megválasztásáig az intézmény vezetésével. Ilyen volt a Vak Bottyán Gimnázium díszudvarán megtartott hangverseny, ahol a művészeti szinte minden kamaracsoportja fellépett, a családi hangverseny, ahol a diákok családtagjaikkal léptek színpadra, az iskola fúvószenekarát népszerűsítő térzene, valamint az óvodásoknak tartott bemutatók, ahol a jövő növendékei bepillantást nyerhettek a zene és a tánc világába, összegzett az igazgató. Természetesen továbbra is napirenden vannak az iskolai rendezvények, a különböző fellépések, valamint versenyek, ám ezeket minden esetben össze kell hangolni a tanítással, hiszen mindenekelőtt a jó színvonalú művészeti oktatás az iskola feladata — húzta alá. -gyöngy-Gladiátorviadal fáklyafénynél Első alkalommal szervezett programot a Múzeumok Éjszakájára a paksi Városi Múzeum. A klasszikus múzeumlátogatáson túlmutató kínálattal készültek, így a látogatók kézzelfoghatóbb módon ismerkedhettek a római korral. Az érdeklődés felülmúlta várakozásukat, mintegy kétszáz látogató járt a múzeumban ezen a különleges éjszakán, összegezte dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna igazgató. A tavaly nyári lussoniumi ásatáson előkerült császárszobor töredéket bemutató időszaki kiállításhoz illeszkedve a római kort állították az éjszakai program középpontjába. A tárlatvezetés ez alkalommal eltért a hagyományostól, a történelmi tények ismertetését ókori szerzőktől származó idézetekkel színesítették Benke Mihály tolmácsolásában. A vendégek korabeli ruhákban fényképezkedhettek, elkészíthettek római kori ételeket, kipróbálhatták a viaszos írótáblát, játékokat, a kézműves foglalkozáson pedig többek között fíbulát készíthettek, ami ruhakapocsként szolgált, ezzel tűzték össze a felsőruhát a vállon. Díszítéséhez a múzeum munkatársainak ruházatáról is lehetett ötletet meríteni, ugyanis mindannyian korhű ruhába bújtak. A hab a tortán a Collegium Gladiatorium Hagyományőrző Egyesület bemutatója volt, vagyis az éjjeli gladiátorviadal fáklyafénynél. Kohl Gyöngyi A 3D rekonstrukciók terén nagy tapasztalattal rendelkező, szekszárdi székhelyű Pazirik Informatikai Kft. újabb gyöngyszeme egy virtuális túra a lussoniumi római katonai táborban, amely nyolc ember négy hónapos munkáját dicséri. A folyamat főbb fázisai a régészeti szakmai, a térinformatikai, valamint a grafikai előkészítés volt, tájékoztatott Balogh András. A cég ügyvezetője kiemelte, hogy mivel a területen még nem fejeződött be a régészeti munka, néhány feltételezést csak a további ásatások cáfolhatnak vagy támaszthatnak alá. Ilyen például, hogy a parancsnoki épülettömbnél állt-e a császárszobor. Az újabb eredmények tükrében folyamatosan bővülő, rendkívül látványos virtuális világ legújabb darabjai is elkészültek, a 3D képek galériája, valamint egy tíz perces animáció a táborról, illetve a rekonstrukciós folyamatról a napokban kerül fel a www.lussonium.hu oldalra. Utóbbiról átfogó előadást tartott Balogh András a múzeumok éjszakáján. Fotó: Szaffenauer Ferenc