Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-12-18 / 24. szám
2009. december 18. 19 Paksi Hírnök Örülni kell minden kicsinységnek Fitt Szabolcs, a dunakömlődi plébániaigazgató egy vasárnap délelőttön fogadott otthonában. Várandós felesége szívesen kínált hellyel, kávéval. Majd azonnal beszélgetni kezdtünk. A szelíd, de rendkívül tevékeny fiatal plébániaigazgató valódi, élményekkel teli gyermekkorból, eseménydús ifjúkori tapasztalatokkal érkezett Dunakömlődre, ahol a csendes hétköznapok oldására számtalan programot szervez a dunakömlődieknek és az idelátogató paksiaknak egyaránt.- Hol nevelkedett, Szabolcs? Kicsi gyermekként kapcsolatba került az egyházzal?- 1975-ben születtem, Szekszárdon. Óvodába, általános iskolába és középiskolába is Szekszárdon jártam. Az egyházzal a keresztségem óta kapcsolatban vagyok. A Garay Gimnázium elvégzése után a Pécsi Hittudományi Főiskolára jelentkeztem, itt szereztem diplomát 2000-ben.- A diploma megszerzése után azonnal kapott munkát?- A főiskola elvégzése után a Pécs melletti Mánfára kerültem, az úgynevezett Collegium Martineum-ba, mely egyike volt az ország integrációs modellintézményeinek. Az egyetlen olyan Magyarországon, amely integrált oktatási formában segíti, kollégiumi keretek biztosításával, a halmozottan hátrányos helyzetű, roma származású fiatalokat a középfokú oktatás során.- Nagyon fiatal volt még. Ez próbatétel volt a javából...- Gyönyörű két évet töltöttem Mánfán. Rengeteget tanultam a cigányoktól.- Ez a kijelentés a mai magyar átlag állampolgár számára meghökkentő. Saját tapasztalatból tudom. Én is sokszor járok cigányok között, ha akarom, tudom látni az értékeiket... Szabolcs mit tanult a cigányoktól?- Meg kell jegyeznem: a hagyományos cigány családokról beszélek, ahol példaértékű a család, a nők szeretete és tisztelete. A gyerek szülő iránti alázata. Ott tanultam meg igazán megbecsülni azt, ami jutott nekem, ami az enyém volt. Akkor, amikor már nem hajolunk le száz forint után, amikor az a földre esik, zokogva jön a tanáriba egy tizenhét éves cigány fiú, aki elveszítette az útiköltségre szánt száz forintját - és sírva mondja, neki haza kell mennie, mert a szülei várják - rájön az ember, milyen fontos minden apróság, ami a sajátja, örülni kell minden kicsinységnek... száz forintnak, ha van.- Két év múlva mégis elhagyta első munkahelyét...- 2002-ben keresett meg az egyházmegye általános elnöke, aki a papi létszám fogyására hivatkozva kért meg, vállaljak szolgálatot Tolnán. Rajongtam a mánfai munkáért, de albérletben laktam, a fizetésem nagy részét kifizettem érte, nem volt esélyem saját lakás vásárlásra, letelepedésre. így kerültem a tolnai plébániára világi hitoktatónak, úgynevezett száraz káplánként, a plébános mellé. Öt évet töltöttem itt. Hitoktató voltam a tolnai oktatási intézményekben, igeliturgiát tartottam Bogyiszlón és Fácánkerten. Az igeliturgia célja? Megteremteni a hit atmoszféráját, mielőtt a hit titka újra megvalósul.- Mit jelent a szó: szárazkáplán?- A szárazkáplán azt jelenti, hogy olyan valaki segít a plébánián/parókián, aki még nincs pappá szentelve. Vagyis sok dolgot tehet, de nem misézik és nem gyóntat.- Dunakömlődöt Szabolcs választotta vagy itt kapott újabb lehetőséget a szolgálatra?- Már öt éve voltam Tolnán, amikor Mayer Mihály megyéspüspök úr felajánlotta a dunakömlődi plébániaigazgatói állást/feladatot. Akkor már ismertem a feleségemet, így első dolgom volt megbeszélni vele a lehetőséget, melynek én első pillanatban is nagyon örültem, hiszen egy plébánián élni a leendő családommal, egy gyülekezet lelki fejlődését közvetlenül irányítani - szép felkérés, gyönyörű feladat. .. Egyedül költöztem be a plébániára, majd amikor megnősültem, költözött ide a feleségem. — Hittudományi főiskola, plébániaigazgatás, feleség... kicsit zavarban vagyok...- A magyarázathoz vissza kell nyúlnunk a hatvanas évekhez. A II. Vatikáni Zsinat élesztette újjá az állandó diakonátus hagyományát, amely már a kora kereszténység idejében létezett: a papokhoz hasonlóan az állandó diakónusok keresztelhetnek, eskethetnek, temethetnek és szentbeszédet mondhatnak, áldoztathatnak, de nem mutathatnak be szentmisét, nem szolgálhatják ki a betegek szentségét és nem gyóntathatnak. A diakonátus a szolgáló Krisztusnak a szentségi jele, és a hármas papi rend - diakónus, pap, püspök - első fokozata. Állandó diakónussá nős, kipróbált férfiakat is szentelhetnek - feleségük beleegyezésével. Az alsó korhatár harmincöt év. Feladata: a keresztség, az Oltáriszentség kiszolgáltatása, közreműködés házasságkötésben (esketés), temetés, zsolozsma, igeliturgiák vezetése. A misén felolvassa az evangéliumot, prédikációt mondhat, a püspöknek, illetve papnak segédkezik. A dunakömlődi templomban így Máger Róbert atya, aki felszentelt pap, (ugyanolyan diplomája van, mint nekem) tart minden hónap második és negyedik vasárnapján szentmisét, s a közbe eső vasárnapokon én tartok igeliturgiát.- Nem mindennapi jelenség. Elfogadta Önt a gyülekezet? — Úgy érzem, igen. És igyekszem megtenni mindent azért, hogy ne csupán őrizzük ezt a jó viszonyt, hanem építsük is tovább. Az egyházközösség és a település közössége egy nagy csoportot alkosson. A dunakömlődiek szorgalma, jó szándéka és segítőkészsége minden rendezvény, ünnep szervezésekor és lebonyolításakor tetten érhető. Támogató erejük, önzetlenségük adják a közösség erejét, mely a település megtartó erejét jelenti. Teli Edit