Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-12-18 / 24. szám
Paksi Hírnök 20 2009. december 18. Két nem várt vereség közt egy győzelem Évnyitó túra a Mezőföldön A Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya 2010. január 2-án Évnyitó Gyalogtúrát szervez. Az év első megmérettetését Adorján Antal vezeti a Mezőföldön. Az indulás szombaton reggel 8 órakor a Városi Művelődési Központ parkolójából lesz, és az Ürgemező-Cseresznyés Puszta Lovas Udvar-Paks útvonalon halad. Ahogy az a dmtr.hu honlapon is olvasható a távolság 12 kilométer, szintkülönbség szinte nincs. A túrát teljesítők 18 ponttal gazdagodhatnak. efgé Nyitva tartás: H-V 05-20-ig Telefon: 75/315-983 PAKS 20/9450-992 A férfi kosárlabda NB 1 10. fordulójában elszenvedte első vereségét az Atomerőmű SE csapata. Mészárosék Székesfehérváron, az Albacomp ellen léptek pályára. A vendéglátók 5 győzelemmel és 4 vereséggel álltak a táblázat közepén, míg a paksi csapat veretlenül várta a mérkőzést. A forduló rangadóján végig izgalmas, kiélezett küzdelmet láthatott a közönség. Az első két negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a nagyszünetre két pontos hátrányban vonultak Braniszlav Dzunics tanítványai. A harmadik negyed végére 10 pontos előnyre tett szert az Álba, nagyon kemény hajrának nézett elé az ASE. Óriási energiákat mozgósítva ledolgozta hátrányát a paksi csapat, egy perccel a vége előtt Elorváth Ákos egy triplával egyenlített. A végén azonban a székesfehérváriak örülhettek, mivel ők szerezték az utolsó találatot. Horváth (22/9) és Martin (18) kivételével a paksi játékosok közül más nem jutott 10 pont fölé a találkozón, talán ennek is köszönhető, hogy a bajnokság során először hagyta el vesztesen a pályát az ASE. Albacomp ASE 79-77. A Közép-Európai Kosárlabda Ligában az Atomerőmű SE Ausztriában a Kapfenberg Bulls együttesét verte 69:64- re. A csoportelsőség valószínűleg az ASE és a Jicin között fog eldőlni. A hétközi kupa meccs után az év utolsó hazai bajnokija következett a Gesztenyés úton. Sokan úgy vélték, a bukdácsoló, edzőt váltó, kilencedik helyen álló Falco ellen újra sziporkázik majd a csapat, és ismét elkezdődik egy hosszú veretlenségi sorozat. A tévéközvetítésnek, meg talán a korai kezdésnek „hála”, eléggé foghíjasak voltak a lelátók. A vendég szektorban ez még feltűnőbb volt, jó ha tizenöten eljöttek Vas megyéből. Négy és fél percig nem volt semmi probléma, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Innentől azonban a negyed végéig tartó rövidzárlat következett. A Falco 16 pontot dobott, míg az ASE English révén két büntetőből egyet. A második negyed sem hozta meg a várva várt feltámadást, paksi oldalról tízszer próbálkoztak két pontot érő dobással, ezekből mindössze három került a gyűrűbe. A mélypont a 19. perc volt, a vendégek 51-21- re vezettek. A nagyszünet után sem változott sokat a játék képe, futott az eredmény után a hazai csapat. A negyedik negyedben már a vendégek is többet hibáztak, az ASE is jobban védekezett, de a 26-14-re megnyert utolsó negyed csak arra volt elég, hogy kozmetikázza az eredményt. ASE - Falco 74-84. Braniszlav Dzunics: - Megérdemelten nyert a Falco. Nagyon rosszul játszottunk az első félidőben, a csapat nem dolgozott rendesen. A második félidőben már visszatértünk a saját játékunkhoz, de túl nagy előnyt adtunk nekik. (j°k°) Félidőben dobogós helyen- Ennek a csapatnak hármas szerepe van. Egyrészt a fiatal, tehetséges játékosoknak hétről hétre felnőtt bajnokságban játéklehetőséget biztosítani. Másrészt az első gárda bajnoki mérkőzéséről kimaradókat az NB 111-ban szerepeltetni, valamint a szintén első csapathoz tartozó, sérülés vagy betegség utáni lábadozóknak folyamatos terhelést biztosítani - kezdte értékelését Búzás Attila, a Paksi FC II együttesének egyik vezetőedzője. A másik ugyanis Horváth Sándor, aki korábban szintén tagja volt a zöld-fehér első osztályú egyletnek. A trénerduó a nyáron váltotta a Szekszárdi UFC-hez szerződő Dienes Pált. A harmadosztályú csapat a Dráva csoport 14-es mezőnyében a harmadik helyen áll 6 győzelemmel, 3 döntetlennel és 4 vereséggel, 21 szerzett ponttal. A Buzás- Horváth legények 13 találkozójukból 10-et idegenben vívtak, a Fehérvári úti stadion centerpályájának kímélése miatt.- Egy olyasfajta játékrendszerben játszunk, ami az NB I- es csapat játékát tükrözi, mi is erre építjük a PFC II. mérkőzéseit. Tény, hogy ez egy-két játékosnak nem igazán fekszik, de nekem meggyőződésem, hogy ez így van jól - tette hozzá Búzás Attila, aki még mindig aktív sportoló, hiszen a megyei első osztályban szereplő, listavezető Bölcske alapembere. Jövőre, ha úgy alakul, akár PFC II.-Bölcske meccset is rendezhetnek az NB Ill-ban, mellyel kapcsolatban elmondta, érdekes helyzet adódna, de szereti a kihívásokat. A pályán Mészáros István a kapitány. A fiatal, de kellő rutinnal rendelkező középpályás szerint a hibátlan mérleggel rendelkező Baja már nem, de az 5 ponttal előrébb tartó Dombóvár mindenképp utolérhető. - Hullámzó a teljesítményünk. Voltak dekoncentrált meccseink, és voltak kiváló produkcióink is. Ha tavaszszal kiegyensúlyozottan szereplünk, az ezüstérem megszerezhető - értékelt a csapatkapitány. Az NB III-as gárda téli felkészülése január közepén kezdődik, és hasonlóan az előző évadhoz, ezüstös tavasz következhet. Faller Gábor A középdöntő résztvevője a Paksi FC a Ligakupában. A küzdelmek még júliusban kezdődtek, a PFC a „B” csoportban szerepelt, a Videoton, a Zalaegerszeg, a Pápa, a Győr és a Kaposvár társaságában. Gellei Imre együttese másodikként jutott tovább - a Videoton mögött - 5 győzelemmel, 2 döntetlennel és 3 vereséggel. A következő körben szintén a „B” csoportba sorsolták a paksi együttest, a riválisok ezúttal a Ferencváros, Haladás és az Újpest lesznek. A küzdelemsorozat február 12-én kezdődik a zöldfehéreknek, akkor Újpesten vendégszerepeinek majd Égerék. A Ligakupa döntőjében a két csoportgyőztes találkozik - a tervek szerint 2010. április 28-án. röné