Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-12-18 / 24. szám
2009. december 18. 17 Paksi Hírnök A sport mindenre képes tanítani! Rendhagyónak és szokatlannak, de hihetetlenül emberinek és meghatónak tartom az ASE 30. születésnapi összejövetelét. Édesapám, Szentesi Alajos testnevelő tanár, a paksi kosárlabda megteremtője régóta nem tud részt venni kora és egészségi állapota miatt a sportéletben. Az ASE ügyvezető igazgatója, Kovács Antal úr, aki tanítványa volt a gimnáziumban, nem felejtette el, hogy milyen sokat tett a tanár úr Paks sportjáért, és személyes hangú levélben invitálta a jeles eseményre. Nem divat manapság a gyökerek tisztelete, de még a fát sem tisztelik, sok helyütt a lombot sem, csak a gyümölcsöt favorizálják. A sport, az ország „ Atom ANTiját” nem csak a legnagyobb bajnoki címhez segítette hozzá, hanem olyan emberi értékek megszerzéséhez is, amilyen többek között az idősek megbecsülése. Édesapám betegségében egyből sokkal jobban lett, hogy részt vehetett az ünnepségen. Az, hogy volt tanítványai, a jelen kiváló sportolói és edzői és a sportvezetők is váltottak vele szót az este folyamán, felért három havi gyógyszerrel! A sport valódi ünnepeként fényárban úszott a sport fája, a gyökértől a gyümölcsig. És az atomvárosban nem felejtették el, hogy nincsen gyümölcs gyökér nélkül. Hajrá ASE, csak így tovább!!! Szentesi István Az előd Paksi Kinizsi egykori sportolója Olvasói levél a paksi vasútról Nem értek a politikához és a gazdasághoz. Vonattal járok Paksra. Évekig laktam Pakson, itt és a környéken lakik a családom. Párommal és a kutyánkkal sűrűn jövünk haza. Vonattal. Miért pont vonattal? Mert kényelmes. Házi kedvencünkkel meg pláne. Sok házi terményt, terméket viszünk/hozunk, s ennek van helye a vonaton. Nem kell szorongani, csomagtérben elhelyezni, s attól félni, hogy eltűnik, megsérül. Nincs tömeg és zsúfoltság. Van mosdó és általában folyó víz is. A Paks - Pusztaszabolcs vonalon közlekedő kocsikon télen mindig jó meleg van. S ezen felül a vasúti sínek pazar környéken haladnak. Nem kevés a látnivaló. Mind a mai napig találkozom olyan paksival (főleg ifjú paksi lakossal), aki nem tudja, hol van Pakson a vasútállomás. Pedig, ha jól értesültem, az általános iskolásoknak is van „vonatos programja”. Én imádtam hajnalban fesztiválokra, nyaralásra, kirándulásra utazni vonattal. Elfértek a sátrak és a hálózsákok. Reggelizhettünk és kakaót ihattunk. Nem kellett azon izgulni, hogy merre tudunk mosdót találni. Kártyázni lehet, olvasni és aludni. Négyen ülünk egymással szemben. Tökéletes a beszélgetések, a kacagások és a játékok színterének. Nem tudhatom, hogy mi van a háttérben, de talán odafigyelhettünk volna, hogy többet használják, tudják, hogy van vasúti közlekedés Pakson. Hogyan? A szájról-szájra terjedő információval, a gyermekeknek és szüleiknek szervezett programokkal. Ott lenni nekem is az elsők közt, aki tesz. Amikor mondom: „Gyere Te is vonattal!”, mindig ezt a választ kapom: „Lassú és drága”. Ilyenkor elsorolom az érveim:- nem sokkal drágább, de itt van olyan, ami a buszon nincs, pl.: hely (nem kell két órán át állni), mosdó, panoráma, levegő, nyitható ablakok- lassúbb, igen, mindössze 20-30 perccel, amíg átszállunk, de lehet, hogy a vasúti pályaudvar sokkal közelebb van az albérlethez, kollégiumhoz, lakóhelyhez. Nekem sajnos nem sikerült túl sok társam rábeszélni, hogy rendszeresen vonattal közlekedjen. De egy-egy kirándulásra, mulatozásra menet mindig vonattal utaztunk. Ha ennek vége lesz, s nem zárják be a paksi vasutat (vagy újra nyitják) én is ott szeretnék lenni az elsők között, akik népszerűsítik a vonattal utazást. Nagyon szeretek vonattal utazni. A vonaton aludni, beszélgetni, olvasni, ismerkedni, nézelődni. Mindezt hazafelé menet. Lamperth Marianna Szentesi Alajos Kovács Antal társaságában az ünnepségen Az utolsó személyvonat december 12-én guralt a paksi síneken.
