Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-12-05 / 23. szám
2008. december 5. 11 Paksi Hírnök Nem esik messze az alma... Fél szavakból is értik egymást, szokták mondani az összeszokottakra, egyívásúakra. Szabó Istvánéknak sokszor sem fél, sem egész nem kell, sőt még szemvillanásra sincs szükség. Apa és fia évek óta együtt dolgoznak. Ha egyikük a szerszámért nyúl, a másik már adja is a keze ügyébe a faanyagot, miegymást. A két ácsmester keze munkáját tetők sora dicséri városszerte. szerzett szakmunkás bizonyítványt. A gyakorlatot a Mester Kft.-nél töltötte, de aztán rögtön apjához szegődött, aki különféle helyeken és módon, de mindig választott szakmáját űzte. Hét éve vállalkozóként teszi ezt. Mindenhol és mindenhogyan jó ezt csinálni, állítja. Szeret a fával bánni, munkája minden momentumát szereti, István édesapja szabó volt. Aztán egy - ahogy ma mondanánk - pályamódosítás nyomán ácsnak állt. Ő már ezt a szakmát választotta és tanulta Szolnokon. István ugyanis alföldi fiú, Dévaványán gyerekeskedett. Később azonban Paksra jött, mert azok a nagydorogi srácok, akikkel Németországban dolgozott, agitálták, hogy jöjjön az erőműépítéshez. Annak ellenére itt telepedtek le, hogy a felesége is alföldi lány. Két lányuk, egy fiúk született. Pistike is ácsnak állt pedig - mint apja meséli — az elektronika is vonzotta, s vonzza a mai napig. Ez az érdeklődés egyebek közt abban testesül meg, hogy diszkót tart, pontosabban afféle „garázspartikat” a barátokkal, barátoknak. Apja nem gátolta volna, ha hivatást is ennek a vonzalomnak köszönhetően választ, de Pisti számára egyértelmű volt, hogy apját követve ács-állványozó lesz. Ahogy ez lenni szokott, kisfiúcska volt még, amikor - ha módja volt rá - elkísérte édesapját munkába, segített, amiben tudott, belekontárkodott ebbe-abba. Ahogy apja felidézi, olyan kicsi volt, hogy az állványra úgy kellett felrakni, de már adogatta a keze alá a szerszámot, anyagot. így hát végül senkit nem lepett meg a szakmaválasztáskor. Szekszárdon akár állványoznak, akár gipszkartonoznak. A legjobb persze, mint mondja, a tető, hiszen évtizedekre készül, s így hosszú időn át büszkén tekinthet rá készítője, s a hímevét öregbíti. Szabó Istvánt, ha végigmegy Paks utcáin, sok helyütt az a jóleső érzés önti. el, hogy az ő keze munkáját dicsérik a tetők, merthogy az elmúlt közel harminc évben jó néhányat készí-Segítő barátok Kortársaikon keresztül könynyebb megtalálni az utat a fiatalokhoz. Ez a gondolat a kortárssegítők tevékenységének alapja, amely Pakson ‘95 óta működik. Ezt gondolta tovább a Dél-Dunántúli Regionális Kábítószerügyi Fórum, és megszületett az úgynevezett „segítő barát” program, amely koncepcióba beépítették a Kortársoktatók Pécsi Egyesülete, valamint a paksi Jövő Drogok Nélkül Alapítvány programját. A három szervezet összefogva el is indította a „segítő barát” programot, először Pakson. Az első lépés egy háromnapos tréning volt, amelyre olyan tizedikes fiatalokat vártak, akik jó szervezők, segítőkészek, illetve a képzés során elsajátítják a szükséges tudást. Itt szó volt a szexualitásról, a szenvedélybetegségekről, az áldozattá válásról, az egészséges életmódról, a devianciákról, a „segítő barátok” feladatairól, valamint önismereti és készségfejlesztő foglalkozásokat is tartottak, tájékoztatta lapunkat dr. Vöröss Endréné, a Jövő Drogok Nélkül Alapítvány kuratóriumának elnöke, egészségfejlesztő. 18 diák vett részt a képzésen az Energetikai Szakközépiskolából és a Vak Bottyán Gimnáziumból. Azóta megkezdték „segítő barát” tevékenységüket iskolájukban, amelynek lényege nem elsősorban előadások, programok szervezése, hanem a társak közötti jelenlét, a folyosói munka. Az óraközi szünetekben igyekeznek segíteni bajbajutott kortársaiknak, illetve jelzőszerepet töltenek be. Németh Judit „segítő barát” elmondta: jónak tartja tett. Fiának sincs oka e tekintetben panaszra, akad nem egy, ami már közös munka, a csöndes fiatalember mögött is lassan egy évtized áll mesterségét illetően. Az együtt töltött évek rutinja látszik a két férfin, ahogy a fűrészhez, fához nyúlnak. Szavak sem kellenek, teszik a dolgukat összeszokottam Sőt, fejbólintást, szemvillanást sem látni, mégsem akad meg egy pillanatra sem a kezük. Elárulják, sokszor tényleg nincs szükség kérésre, utasításra. - Látja a gondolataimat - fogalmaz az édesapa. Pisti pedig azt mondja, hogy bár összehasonlítási alapja nincs, de úgy gondolja, jobb, hogy ők családtagok, közvetlenebbek, mint egy idegennel. Az apa szerint tudna mással is jó csapatot alkotni, sikerrel együtt dolgozni, de mindent összevetve ez egy nagyon jó megoldás. Hiszen így Pisti is megtanulja a szakmát, biztos állása van. - Ügyes - összegzi István, akinek közben rutinosan dolgozik a keze alá a fiatalember. - Ez fordítva is így van — mondják —, Pisti nem másodhegedűs, az édesapa hagyja, hogy önállóan dolgozzon, tapasztaljon. - Szeretem a fát - teszi hozzá Pisti, aki még azt is elmondja, hogy a családalapításon még nem töri a fejét. Ha leteszi a munkát, telente korcsolyázik, nyaranta pedig a Dunán tölti idejét, csónakázik, sátorozik a barátokkal. Vida Tünde a programot, mert azt tapasztalja, hogy egymás között szívesebben beszélik meg problémáikat a fiatalok, így ők talán jobban tudnak hatni kortársaikra. Judit a szenvedélybetegségeket látja a legproblémásabb területnek, azon belül is a dohányzást és az alkoholfogyasztást. A „segítő barátok” havonta egy alkalommal találkoznak egymással, hogy tapasztalataikat összegezzék, tette hozzá a gimnazista lány. A programot kísérleti jelleggel indították, Paks után a következő helyszín Pécs lesz, ahol januárban tartják a tréninget. Kohl Gyöngyi
