Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-11-20 / 22. szám
Paksi Hírnök 12 2009. november 20. Azok a régi kömlodi nyarak... Dunakömlődön hűvös novemberi eső szemerkélt, amikor a boráldásra összegyűlt vendégek és helyiek begombolt kabátban, fázósan énekelni kezdték a Himnuszt. Mayer Mihály megyéspüspök áldása után a borok visszakerültek a helyükre, a présházakba. A borosgazdák és vendégeik ittak egy-egy pohár újbort és a Faluházba indultak, ahol az ünnepi vacsora előtt a falu közössége átvette a Dunakömlődi Borbarátok, Paks Város és Tolna megye zászlaját, melyeket másnap a templomban helyeztek el. Az ezeréves Tolna megye zászlaját dr. Pálos Miklós, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke adta át, akit anyai ágon minden rokoni szál Dunakömlődhöz köt, és akinek édesapja, a paksi származású Pálos József, tehetséges falusi gyerek, három év teológiai tanulmány után világi pályára térve a jogi pályát választotta. Ünnepi beszédét hallgatva bejárhattam az egykori Dunakömlőd minden szegletét, természeti és emberi tájait. A török hódoltság után elnéptelenedett dunántúli falvakba Mária Terézia és II. József telepítette be a német ajkú családokat, így kerültek az édesapa ősei Paksra a messzi Lotharingiából. Az első betelepült őst Péger Fülöpnek hivták, a család később magyarosította a nevét, de a jelenleg Pakson élő, még Péger vezetéknevet viselő családok jó része közeli rokon. Az édesanya Dunakömlődön született, a Ranolder Intézetben szerzett tanítónői oklevelet. ...A boráldásra érkező Pálos Miklós, alig várta, hogy elérje a Dunakömlődöt jelző táblát. A sarkon, ahol letért a hatos útról, nem a Halászcsárdát, hanem az egykori Hirth Kocsmát látta, mely ott állott az Új utca sarkán. Autóját lelassítva indult tovább és a XX. század minden sematizmusát magán hordó, rideg ABC helyett az Ambrózi Malom s a mellette csordogáló patak jelent meg. A malom, ahová a dunakömlödiek a kenyérnek való gabonát hordták. A nagymama, Schmidt Erzsébet, így csupa nagybetűvel, a Fő utca 22. szám alatt lakott. Itt töltötte a nyarakat Pálos Miklós, akinek a nyaralások alkalmával mindig az első szoba jutott... A nagypapa az első világháború kitörésekor azonnal bevonult a monarchia hadseregébe, ahol 1914 szeptemberében fogságba esett, s ahonnan több mint hét év hadifogság után teljesen váratlanul hazaérkezett. Ezalatt a nagymama emberfeletti kitartással és munkabírással hetvennyolc hold földön gazdálkodott, az ősöktől örökölt vagyont megőrizte és egybetartotta családot. ...Abban az időben Dunakömlőd főutcáján ment végig a hatos számú műút. A sarok előtt volt a 107-es kilométerkő. Az első házban, a jobb oldali sarkon állt Rotter Anna néni háza. O volt Dunakömlőd nagyasszonya. A település minden lakóját ő tanította meg a betűvetésre, nevelésével ő alapozta meg a tisztes élet apró részleteit is. Az ö háza mellett volt Fingerhut Adi vegyeskereskedése, majd két házzal odébb Schneppelt Antal szódagyára... A szódagyárral szemközt volt az említett nagyszülői ház. Itt töltötte gyermekkora nyarait a cseperedő Pálos Miklós, aki sokszor nézelődött a szódaüzemben, csodálva a forgó kerekeket, melyeket akkoriban már transzmissziós szíjjal villanymotor hajtott. Bámulta, hogyan „jönnek le” egymás után a vastag, szódával teli üvegek. ...A szódakészítő után következett a Rödlmayerék gyönyörű üzlete, ahol már iparcikkeket is lehetett kapni. Aztán díszes kapujával és cégérével Isti Hanzi bácsi lakatosműhelye (Schlosserei), majd Schönvecz Anciék háza, azután a posta, vele szemben az iskola és a plébánia. A templomlépcsők száma pontosan ugyanannyi, amennyi hatvanöt évvel ezelőtt volt... Ide járt ministrálni a kis Miklós és segített Solymár (Schulcz) bácsinak, az apát plébánosnak, a déli vagy az esti harangozásnál. ...A Faluház helyén egykor a Brehm kocsma volt... Meleg nyári vasárnapokon nagypapa hófehér ingben, fekete mellényben és fényes rámás csizmában jött le gazdatársaival a templomból és útjuk a nagykocsmába vezetett. Beszélgetésüknek a déli harangszó vetett véget. A vasárnap volt a hét legszebb napja. Nyolcan-tizen ülték körül az asztalt, és sokszor még délután öt órakor is beszélgettek a vasárnapi ebéd után. ...Az utcaajtókát soha nem kellett bezárni. Az évszázados szigorú erkölcsi rend szerint más tulajdonához nem nyúltak a kömlődiek... Akkor sem kellett félteni a vagyontárgyaikat, amikor naphosszat a Kormódpusztai aratáson dolgoztak a nagyszülők és az unoka. Rendje volt akkor a világnak, a dolgoknak. A barátságnak. A rokonságnak. A jó kiállású parasztgyerekkel, Feil Tónival, az unokatestvérrel járt halászni Pálos Miklós. Nyári hajnalokon parasztkocsival, nagy fekete vékákkal (kerek kétfülű kosár) mentek a halastóra felszedni a varsákat, hogy aztán később, reggel, Nőni nénivel, aki a piaci mérleggel kezében maga előtt terelte a hangoskodó halárus gyerekeket, eladhassák a zsákmányt, és száraz hálóval térhessenek haza. A falusi virtuskodás szelíd volt akkoriban. Csupán szükséges megnyilvánulása volt a lélek egyensúlyban tartásának. A kisebb és nagyobb legények is ismerték saját és társadalmi határaikat, így igazi idilli hangulatban, a háború és később a kitelepítések keserű időszakában is békésen teltek a dunakömlődi nyaralás napjai, mely napokat talán az elmúlás elkerülhetetlen érzése idézett fel Pálos Miklósban azon az estén, a dunakömlődi boráldáson. ...ahonnan éjfél után indult haza feleségével. A Főtér felé vezetett útjuk, ahol az obeliszken több rokon neve is szerepel a hősök névsorában. Nem nagy emberek, talán csak névtelen hősök voltak, de hűséges hazafiak. A Dunakömlőd tábla elhagyása, a néhány órás séta, az elidegenedett jelenvaló kirekesztése s aztán a visszakanyarodás után a novemberi éjszakába - csendben folytatták útjukat. S aztán előtűnt a Paksot jelző út menti tábla, s egy újabb bekezdés, egy újabb szellemi bejárás következett Paks utcáin, ahol dr. Pálos Miklós dunakömlődi gyermekkora folytatódott az 1950-es években... Teli Edit
