Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-10-23 / 20. szám
2009. október 23. 11 Paksi Hírnök Kalandozások Európában Maria Kenny egy dél-spanyolországi hotelt vezet férjével. Februárban költöztek a Costa del Sóira Írországból. Hogy mindez miért lehet érdekes Pakson? Mert a most, talán még viselőjének is újszerűén csengő név Krémer Máriát, az ESZI volt tanárát takaija, aki éppen a napokban járt itthon, s tartotta esküvőjét Markkal, akivel először Budapesten találkozott. Miatta ment két évvel ezelőtt Írországba is. Először csak három hétre utazott kisebbik lányával. Betta hazajött, ő úgy döntött, marad a szünidő végéig, majd amikor az is közeledett, kért egy év fizetés nélküli szabadságot... Ez viszonylag egyszerű volt, nem úgy a döntés, hogy lányait Magyarországon hagyva Írországban éljen. - A gyerekek elengedtek, mondták, hogy menjek, megérdemlem - idézi fel. Nem megélhetési gondok űzték el, szeretett az ESZI-ben dolgozni. Igaz, régóta vágyott arra, hogy az angolt ne csak tanítsa, hanem használja is, mint ahogyan azt a tudást is, amit gazdasági főiskolán szerzett. Mint felidézi, az első hetek nehezen teltek, hiányoztak a lányok. Meg a napsütés. Írország - különösen a középső vidék, ahol éltek - folyton esős, barátságtalan. Hideg volt, nyáron is kabátot kellett viselni, ami neki, aki nagyon szereti a napot, nagyon elszomorító volt. Munkát gyorsan talált, félállásban egy üveggyárban dolgozott minőségellenőrként, illetve egy négycsillagos szállodában könyvelt. A helyi sajátosságokat meg kellett ismemi, de nem voltak nyelvi gondjai, s a környéken, ha magyarok nem is voltak sokan, lengyelek igen, hozzá voltak szokva a külföldiekhez. Az ír nők, meséli Marcsi, nem adnak magukra. A férfiak igényesebbek. Az építkezésben is volna mit tanulni akár tőlünk, magyaroktól is. Az útjaik rendkívül rosszak, szűkek és kanyargósak. Hogy ők miben jobbak? Talán a marhatenyésztésben, mondja nevetve a sok farmra és ott legelő marhákra utalva, amelyeket látott. Mindezeken túl rendkívül drága volt az élet ott. Ezek vezettek ahhoz, hogy fontolóra vették: más országba költöznek. Ezt csak erősítette az, hogy párja, Mark, aki korábban hajóskapitányként dolgozott, nem talált a környéken munkát, többhónapos tengeri utakat pedig már nem szívesen vállalt volna. így született meg a döntés, hogy keresnek egy kis szállodát, amit közösen üzemeltetnek. S miután korábban egy kirándulásuk során megakadt a szemük Dél-Spanyolországon, elkezdték fürkészni a hirdetéseket. Az eredmény egy negyvenszobás „kis” szálloda lett Gibraltár közelében, San Pedro de Alcantarában. Legalább két évig, de - ha jók a tapasztalatok, s gazdasági haszna is van - akár öt évig is működtetnék a szállodát. Utána szívesebben mennének Barcelona közelébe, mert ott nyitottabbak az emberek. Délen - bár barátságosak és kedvesek - konzervatívak és az sem túl jó, hogy csak átszállással lehet Magyarországra repülni, hiszen az megnehezíti Marcsinak a kapcsolattartást a lányokkal. Mint mondja, egy-kéthavonta találkoznak, vagy ő jön haza, vagy a gyerekei hozzá. Az idősebb, Bella náluk tölti gyakorlatát, együtt tanul spanyolul édesanyjával. A nyelvoktatás külföldieknek ingyen van, és elengedhetetlen, mondja Marcsi. E nélkül, különösen most a válság miatt, nehezen lehet boldogulni. A tapasztalata az, hogy mindenütt dolgozni kell a megélhetésért, és résen kell lenni. Elmesélte, hogy amikor vállalkozásukat indították, még nekik sem voltak tapasztalataik, nem voltak elég elővigyázatosak. - Szépen lassan, együtt tanulunk hibáinkból - fogalmazott. Elárulta, hogy náluk is érezteti hatását a krízis, de igyekeznek tenni azért, hogy ennek ellenére jól működjön a hotel. Magyar vendégük még nem volt, pedig honlapjukon Marcsi anyanyelvén is invitálja a turistákat. Hiába, nagyon messze van, több mint háromezer kilométer. Aki mégis úgy dönt, hogy megteszi, nem bánja meg, egy festői kisvárosban találja magát, ahol nemcsak magyar szó fogadja, hanem arra is nagy esélye van, hogy összefut Antonio Banderasszal, Julio Iglesiasszal. Ok, igaz nem a Kenny házaspár hoteljében, de gyakran időznek ott. Vida T. Manók éjszakájára várták a gyerekeket a Pákolitz István Városi Könyvtár gyermekkönyvtárosai. A 21 diák - a helyi általános iskolák tanulói - manónévvel keresztelődön, majd címert és fejfedőt készített, később különböző elméleti feladatokat oldott meg. Vendégelőadó is érkezett Gyulai István személyében, aki Balogh József Manóbál című versét zenésítette és tanította azt a résztvevőknek. A Manómese sem maradhatott el, valamint az ajándék sem, mely ezúttal egy póló volt. A diákok az éjszakát is a könyvtárban töltötték, az ágyba éjfél körül kerültek. A nagy sikerre való tekintettel a következő manók éjszakájára nem kell egy évet várni, Lázár Ágnes a gyermekkönyvtár vezetője elárulta, a program második felvonását tavaszra tervezik. efgé | 3jgj Tfll}
