Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-09-25 / 18. szám
A fotó Tímár Jónosné tulajdona 2009. szeptember 25. 13 Paksi Hírnök Hol \)olt...? Osztermayer pékség Sorakoznak a kenyerek az Osztermayer pékségben Örvös Ferenchez, a Paksi Konzervgyár egykori igazgatójához a Birka Csárda helyén és a konzervgyárban működő pálinkafőzde elbeszéléséért mentem, de végül édesapjáról, Osztermayer Ferencről, s a pékmesterségről beszélgettünk. „A múlt század harmincas éveiben harminc pék volt Pakson. r O Édesapám péksége a mai rend- J őrség helyén volt, oda hozták az J asszonyok szakajtóban - veknis § vagy gömbölyű kosárban - a » dagasztott tésztát, hetente két- o szer. A kanász, a csősz, sok ° esetben a napszámosok is búzában kapták a járandóságukat, így kenyérnek való akadt, de előfordult, hogy a kenyérsütésért járó két fillér kifizetése nehézséget okozott. Válságos, nehéz idők voltak, nagy volt a szegénység. De a nagy szegénységben is dolgos, szigorú rendben éltük az életünket, mindenki tette a dolgát, igyekezett megteremteni a megélhetést a családja számára. A pékség - sütés idején - az asszonyok közösségi életének színterévé változott. Sokan közülük megvárták, amíg kisül a kenyér, melyet papírcímkével jelöltek meg, nehogy összekeveredjenek a kemencében, s ez idő alatt mindent megtudtak egymástól a közösség életéről, a legújabb községi történésekről. .. Amikor együtt volt a kemencére való jól megkelt tészta, a vető lement a kemence előtti vetőgödörbe. A kemence hőmérsékletének mérését és szükség szerinti hűtését a vető a bögrével, vödörrel locsolt vízzel oldotta meg. A megfelelő hőmérséklet elérésekor késsel felvágta és bevetette a kemencébe a kenyeret. A kenyerek méretüktől függően fél-két óra alatt sültek meg. A kenyeret sütés után vízzel kentük meg, és polcokra raktuk. A kemencét rőzsével, kóróval, venyigével fütöttük, sokat segítettünk édesapámnak. Cseh Jani bácsi volt Pakson a kemenceépítő mester, a mi kemencénket is ő építette, ami persze nem hasonlított a mai sütőkemencékhez - agyagból döngölték, samottal rakták ki a kemence alját. Később, kettős, emeletes kemencére cseréltük az egyterű kemencét, ahol karácsony és húsvét előtt kalácsot is sütöttünk, csirkét is, lakodalmak előtt kuglófot. A kemence úgynevezett sütés utáni „hulladékmelegében” reggelre jóízűre főtt az este berakott sólet. A nagy számú pékmester miatt nagy volt a konkurencia, így sokszor az utcán álltunk és igyekeztünk betessékelni az asszonyokat a pékségbe, hogy nálunk süttesse a kenyerét. Az 1952-es államosítás után édesapám alkalmazottként dolgozott az egykori pékségben, ahol az idő múlásával megszaporodtak a feladatok - kifli, zsemle került a polcokra...” S azután eljött az idő, amikor megszűnt az otthoni dagasztás, a süttetni járás. A mesterség iparrá változott s ezzel a változással új fejezet kezdődött a pékek életében. Teli Edit Uborkaszezon a konzervgyárban Életkép a 60-as évekből: éppen uborkát válogatnak az asszonyok Sok paksi családot felkerestem az elmúlt év során. Szerencsés vagyok, mert rengeteg emléket sikerült felfejtenem a családok segítségével. Akiknél jártam, tudják, hogy az emlékezéseket diktafonon rögzítem és ha a családi fényképalbumból fényképeket is társíthatok hozzájuk, akkor igazán teljes az emlék. Rengeteg fénykép került így hozzám, de biztosan vannak még a városban olyan fotók, amelyekkel nem találkoztam. Szeretnék létrehozni - a paksi polgárok, az Önök segítségével — egy közös fotóalbumot, természetesen a családok hozzájárulásával, amely a város régmúltjáról és közelmúltjáról készült képeket tartalmazza és a későbbiekben az internet segítségével minden paksi számára elérhetővé, láthatóvá válna. így arra kérem Önöket, amennyiben lehetőségük van rá és szívesen rendelkezésre bocsátják az egykori város - és családi képeket, keressenek - az esti órákban -316- 248-as telefonszámon. Teli Edit
