Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2009-06-12 / 12. szám

Paksi Hírnök 4 2009. június 26. Zsarnai Sándorné Sorozatunk utolsó részé­ben a képviselő-testület egyetlen hölgy tagját, Zsarnai Sándornét ismer­hetik meg, aki azt is meg­osztja az olvasókkal: mi­ért tartaná fontosnak, hogy több nő legyen a döntéshozók között. Arról is mesél, milyen adósságai vannak a városnak a fia­talok felé, s miért szorgal­mazná egy kamaszház ki­alakítását. Ittléte egyidős a várossá vá­lással, ám a harminc évvel ezelőtti település 1979-ben még csöppet sem emlékezte­tett városra. Nehéz elképzel­ni, hogy a ma zölden burján­zó lakótelepi központi park­ban térdig érő sárban bukdá­csoltak akkoriban, s amikor már nagyon megunták az erőművet építő munkások, pallókat meg téglákat raktak le ösvényként. Akkoriban ün­nep alkalmával kiürült a la­kótelep, a parkolók üresen tátongtak, mindenki igyeke­zett „hazafelé”. - Ma már ün­nep alkalmával is lehet autót látni, nem ürül ki a lakótelep, egybeért, egybeforrt a város - vázolja, hogyan is vált ott­honná a befogadó település. Paks pedig időközben tény­leg város lett, s ma már a ten­ni akarás elmosta a régi hatá­rokat. Mindegy, ki honnét jött, ha a településért dolgo­zik. Zsarnai Sándorné, ahogy fo­galmaz, nyüzsgős természet, szakszervezeti bizalmiként, közös képviselőként már ki­próbálta magát, mikor az SZDSZ 2002-ben felkérte, hogy vállalja a helyhatósági választásokon a megmérette­tést. Városvezetőként ugyan­olyan lelkesedéssel vetette bele magát a panelprogramba, mint közös képviselőként. El­sők között zajlott lakóhelyén, a Kodály Zoltán utcában pa­nelfelújítás.- Példát kellett mutatni, hogy megértsék, miért jó, ha beleraknak egy forintot, és az önkormányzat, valamint az ál­lam mellé tesz még kettőt. Lát­ták, milyen lett, kérdezgették, és szépen lassan máshol is be­indult - meséli. Következő nagy előrelépés lehetne a pa­nelprogram mellett, ha napkol­lektorokat állítanának fel a la­kóközösségek, így megoldva a melegvízellátást. Erre vannak EU-s törekvések, s meglehet, egyszer megjelennek a társas­házak tetején. Családi házas övezetben is akadt tennivaló egyéni képvise­lőként. Sikerült olyan utcát megcsináltatni, ahol még terü­leti vita is hátráltatta a feladatot. A Neumann János utca lakói 15 évig gyűrhették a fentebb már szóvá tett sarat, mire tényleg ut­ca lett belőle. A szomszédos Puskás Tivadarban pedig egy légvezeték keserítette az ottani­ak életét, amit sikerült eltüntet­ni, földben van a kábel. A játszóterek - köztük a Ko­dály Zoltán utcai, ahol pár éve még összetört facsonkok voltak - igencsak megváltoz­tak az évek folyamán, s mára mindegyik megfelel az EU-s normáknak, de ami még ennél is fontosabb, játékok széles kavalkádja csábítja a kicsiket Paks-szerte. Nem csak a ját­szóterek színvonala és meny­­nyisége példaértékű Pakson, hanem a karbantartása is. Az önkormányzatnak, közelebb­ről is a DC Dunakomnak kö­szönhetően mindenhol lát­szik: van gazdája, aki fel­ügyeli és gondozza a játszóte­reket, hangsúlyozza Zsarnai­­né. Az ő ötlete nyomán került a kisvasút a központi parkba, ami további szerelvénnyel is bővült már. Nem mindig hálás feladat képviselőnek lenni. Mint mondja: nehezen élte meg az intézménybezárásokat. - Kell racionalizálni, nincs mese. Ezt tudomásul kell vennem a pénz­ügyi bizottság elnökeként is. Ám anyaként, nagymamaként megélni, hogy bezárunk egy bölcsődét, nagyon nehéz - ecseteli. - Sok esetben vitázom a képviselőkkel. Egy-egy in­tézménybezárásnál úgy reagál­ják le, hogy a felizgatott szülők hadjáratot indítanak. Pedig ők csupán a gyerekük érdekeit vé­dik - mondja. Zsarnai Sándorné jelenleg egyedüli nőként dol­gozik a testületben, s hiányolja nőtársait a többségi döntéshozók közül, akikkel adott esetben másként közelí­tenének meg egy-egy problé­mát. Mint mondja, listáról bejutott képviselőként meg kellett ta­nulnia, hogy a „körzete” Paks határáig nyúlik, és az óvárostól a panelprogramig sok olyan dolog van, amiért tenni kell. Ha valaki megkeresi, akkor vi­szont ugyanolyan vehemenciá­val veti bele magát a kérdés megoldásába, és ha kell, bi­zottsági ülés elé tárja a problé­mát. Az elmúlt időszakot ille­tően sok pozitívum van, de adósság is akad a város egészét illetően. - A tizenévesekkel nem igazán törődünk, ha nem diszkóba akarnak menni, nincs egy olyan hely, ahol beszélget­ni tudnának, szórakozni, véle­ményt cserélni - emeli ki. Nem ifjúsági, inkább kamaszháznak nevezné, ahol felnőtt moderá­tor segítségével tölthetnék ide­jüket a fiatalok. Azért szorgal­mazná létrehozását, hogy azok a gyerekek, akiket a mostani szülőgeneráció hozott ide, itt is maradjanak, és tovább építsék, amit ők elkezdtek. Hogy Paks­­ra ne csak egy szép napokat megélt városként emlékezze­nek, hanem jövője is legyen. Hogy közösségben tudjanak gondolkodni, akár a település jövőjéről, s ne veszítsék el gyökereiket, akkor sem, ha más iskolába kerülnek. Ettől eltekintve egy nagyon élhető kisváros Paks, sok-sok lehetőséggel - kérdés, tudjuk-e mindezt mi, akik itt élünk? - Sok esetben talán nem, mint képviselő néha én is így va­gyok ezzel, és minden hibát észreveszek. Időnként azonban rákényszerítem magam arra, hogy vendégként járjam végig a várost. Akkor rácsodálkozom egy parkra, a körforgalomban a virágágyásra, egy új játszótér­re, ahova el kell hozni az uno­kákat. Más városban járván még tavalyi szemetet is látni, és olyankor eszembe jut: ezt Pakson nem engednék meg. Mindenkit arra biztatnék, aki elégedetlen: néha menjen vé­gig vendégként a saját városán, szívesen elkalauzolom. Dávid Ildikó A Félidőben sorozatot a TelePaks nyáron ismét mű­sorára tűzi, nyomon követ­hetik a tizennyolc adás is­métlését.

Next

/
Thumbnails
Contents