Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2009-06-12 / 12. szám

2009. június 26. 5 Paksi Hírnök Megoldódik az esővíz-elvezetés Tisztújítás a Fideszben A következő két esztendőben is Bordács József vezeti a FIDESZ paksi szervezetét. Ulbert Sándor és Barnabás István elnöksé­gi tagok is bizalmat kaptak a következő ciklusra, Nagy Kollár Gyuláné és dr. Nagy Tibor személyében pedig két új tagot vá­lasztottak a vezetésbe a közelmúltban megtartott tisztújító közgyűlésen. A talál­kozón a szervezet elnöke beszámolt az el­ért eredményekről. Kiemelte a népszava­zást és az európai parlamenti választást megelőző kampány szervezését és lebo­nyolítását, amelyet sikeresnek értékelt csakúgy, mint a szervezetépítés terén elért eredményeket. Ahogy fogalmazott, bár tö­megek nem csatlakoztak a párt paksi szer­vezetéhez, kreatív és aktív tagokkal gyara­podtak. Új székhelyükön otthonra talált a KDNP és a Fidelitas helyi szervezete, va­lamint a Duna Korzó Polgári Egyesület, s itt tart fogadóórát Tóth Ferenc országgyű­lési képviselő. Ami a további feladatokat illeti, a jelen állás szerint a következő ta­vasszal országgyűlési, majd ősszel helyha­tósági választások lesznek, tisztességesen fel kell készülni a kampányra. Ez az egyik kiemelt cél a következő huszonnégy hó­napra, a másik pedig a szervezetépítés a választókerületben. Vannak olyan telepü­lések, ahol még sok munkára van szükség ezen a téren, ugyanakkor Gerjenben, Bölcskén és Dunaszentgyörgyön már létre tudnak hozni csoportot - összegzett Bordács József. Hozzátette, hogy a jövő­ben is megtartják az elmúlt két évben kez­deményezett rendezvényeiket, a március 15-i és október 23-i megemlékezést, vala­mint a polgári pikniket. -kgy-Burkolatot kapnak a földárkok, új vízelve­zető épül - javában folynak a munkák az Újvárosban, közelebbről is a Kölesdi, Tol­nai, Dankó Pista utcákban. Mivel a Kölesdi út lejt, illetve a házak az útnál mélyebben fekszenek, jelentős problémát okozott a csa­padékvíz, mondja a körzet képviselője. Az út túloldalán ezt már megoldották, de a pá­ros oldalon egy nagyobb mennyiségű lefo­lyó víz elárasztotta a területet, tátja fel az 54 millió forintos önkormányzati beruházás hátterét dr. Potoczky Iván. A Kölesdi, illetve a Tolnai úti földárok (a Kölesdi-Tolnai úti kereszteződéstől a Dankó Pista utcáig) burkolatot kap. Beton­elemekkel burkolják az alját és az oldalát, továbbá, ahol szükséges, ott a kapubejárókat is átépítik, tudtuk meg a polgármesteri hiva­tal beruházási ügyintézőjétől, Alpekné Lo­vász Arankától. E mellett új árkot építenek a Dankó Pista utcában, így oldva meg a csa­padékvíz-elvezetést. További fontos mozza­nata a beruházásnak, hogy még egy áteresz épül a Kölesdi-Tolnai úti csomópontban. Ennek feladata, hogy az említett árkokban összegyűlt vizet elvezesse az út alatt. A meglévő áteresz kevésnek bizonyult, s egy nagyobb mennyiségű esőzésnél már nem tudta ellátni feladatát - most egy újabbat fúrnak. Az ezekből kiömlő víz - mint ahogy eddig is - a 6-os út alatt átvezetve a Dunába csatlakozó Molnár árokba kerül. A kivitele­zést a paksi Univer Kft. végzi, a határidő jú­lius 20-a. A munkálatok ideje alatt kérik a lakosság türelmét. Dávid Ildikó Fotó: A paksi Városi Múzeum archívumából; Kövi Gergő Fotó: SzaHenauer Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents