Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-12-19 / 24. szám
Paksi Hírnök 4 2008. december 19. Patrubány a népszavazásról Minden év december 5-én gyertyát gyújt a Magyarok Világszövetsége a Kálvária úti temetőben a kettős állampolgárságról szóló népszavazás évfordulóján. Az idei megemlékezésen részt vett a szervezet elnöke, Patrubány Miklós is.- Ötszázezer szavazat hiányzott ahhoz, hogy meglegyen a döntő egymásra találó többség, de én azt gondolom, hogy nem ötszázezer szavazat hiányzott 2004. december 5-én, hanem hat és fél millió. Ugyanis minden valamirevaló nemzet esetén ez a kérdés nem kérdés - mondta el megemlékezésében Hajdú János polgármester. A Magyarok Világszövetségének helyi szervezete a négy évvel ezelőtti esemény óta minden évben meggyújtja az emlékezés gyertyáit az ország határain túl elhunyt testvéreinkért állított kereszt előtt a Kálvária úti temetőben. Azóta a jóvátétel szándékával a szervezet ismét kezdeményezte a népszavazást. - Egy év, kilenc hónappal ezelőtt indítottuk útjára a második népszavazást az állampolgárságról, de sajnos a mai magyarországi képtelen állapotok miatt nem sikerült elkezdeni az aláírásgyűjtést. Egy év, kilenc hónap nem volt elegendő arra, hogy az Alkotmánybíróság megvizsgálja a kérdést, és meghozza az egyetlen lehetséges döntést: az igent - tájékoztatott a rendezvényen Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. A programon részt vettek az itt vendégeskedő testvérvárosi delegációk is. Galánta főjegyzője, Pallya Gábor és Kézdivásárhely alpolgármestere, Szarvadi József szóltak az emlékezőkhöz. Dallos Szilvia Jótékonysági akció „Segítségre nyújtsd a kezed és boldogabb lesz az életed” mottóval hirdetett országos jótékonysági akciót a Magyar Vöröskereszt és a TESCO áruházlánc. Mint azt Ferencziné Vesztergombi Klára, a Vöröskereszt paksi alapszervezetének titkára elmondta, december 12-én és 13-án zajlott le az akció, melynek itt a paksi áruház biztosította a helyet. Készpénzt, tartós élelmiszert, higiénés cikkeket és gyerekjátékokat ajánlhattak fel az adakozó kedvű emberek. Egy bevásárlókocsi telt meg az adományokkal, valamint készpénz is, 34.870 forint, melyből tartós élelmiszereket vásároltak. Az adományokat a titkár és az aktivisták úgy válogatták össze, hogy megközelítőleg 3000 forint értékű legyen egy-egy csomag, mind a tartós élelmiszerekből, mind a természetbeni adományokból: játékokból és egyéb használati cikkekből. A csomagokat a paksi kistérség településein osztják szét a rászorulók között. Dunakömlődön is él egy család nagy szegénységben, náluk nincs kisgyermek, ők tartós élelmiszerekből álló csomagot kapnak, a környező települések nagycsaládosai, a gyermeküket egyedül nevelők pedig elsősorban szinte vadonatúj játékokból álló adományban részesülnek. Azt is megtudtuk: a kistérségi települések helyi vöröskeresztes aktivistái viszik el a csomagokat, és még ezen a héten minden rászorulónak személyesen osztják ki azokat. Sólya E. Sokan érezték úgy, hogy tudnak és akarnak segíteni, ezért csatlakoztak a Polgári Jobboldal helyi szervezeteinek adventi adománygyűjtő akciójához, emelte ki Bordács József, a FIDESZ paksi szervezetének elnöke. A felajánlásokat, ruhákat, játékokat, tartós élelmiszereket idén a Paksi Nagycsaládosok Egyesületének adták át. A Fidesz, a Fidelitas, valamint a KDNP városi szervezetei és a Duna-korzó Polgári Egyesület közösen hirdette meg az adventi gyűjtést. Az akciónak hagyománya van, tavaly Böjté atya árvái számára várták a felajánlásokat. Idei adománygyűjtő akciójukat a paksi nagycsaládosokat segítendő hirdették meg november elején. Két héten keresztül, heti két napon várták a felajánlásokat a Fidesz Kossuth Lajos utcai irodájában.- Műszaki cikkeket, ruhaneműt, játékokat, kerékpárt és tartós élelmiszereket hoztak a jó szándékú paksi emberek, mindent, ami egy nagycsalád számára segítséget jelenthet. A gyűjtés részeként a Jézus Szíve nagytemplomban egy szentmisén felajánlott perselypénzt is átadtunk a szervezetnek - mondta el Bordács József elnök. - Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Ilyenkor ajándékot adni öröm, ezt érezték a paksiak, nagy köszönettel fogadtuk segítségüket. Jó helyre kerülnek az ajándékok - Dr. Széchenyi Attila, a KDNP helyi szervezetének elnöke ezekkel a gondolatokkal adta át az adományokat a Paksi Nagycsaládosok Egyesülete képviselőinek. Tumpek János, a szervezet elnöke ezúton is köszöni a felajánlásokat. Mint elmondta, 50 tagcsaládjuk van, legtöbbjük nehéz helyzetű, nagy segítség számukra így karácsony előtt az adomány. Karácsony előtt nem csupán a paksi nagycsaládosoknak nyújtott segítséget a polgári jobboldal. A Kárpátalján, Beregszászon működő II. Rákóczi Ferenc Főiskola felújítására indított gyűjtéshez is csatlakoztak. Tagjaik felajánlásának köszönhetően 27 ezer forintot utaltak át az intézmény tetőszerkezetének felújításához, amelynek 22 szakán több mint ezer magyar diák tanul. Dallos Szilvia Tíz éve hagyomány, hogy karácsony előtt az önkonnányzat megajándékozza a kisnyugdíjasokat. Idén ötszázan vehették át a 3500 forint értékű csomagokat, melyben tartós élelmiszer, sütemény, kávé, apró ajándékok voltak, melyeket a Szociális Intézmények Igazgatóságának munkatársai szállítottak házhoz. Csillogó Ünneppel köszöntötte a Csillag Show-Tánc Egyesület a meghívott diákokat, nyugdíjasokat, nagycsaládosokat és sokan másokat a VMK színháztermében tartott előadásán. Ajándékcsomaggal is kedveskedtek a műsor mellett, melyet nyolcadik éve rendeznek meg az ünnepek előtt. Nagycsaládosoknak gyűjtöttek