Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-12-05 / 23. szám

Paksi Hírnök 4 2008. december 5. A Haáz Adám Haáz Ádám tősgyökeres is, meg nem is. Ugyan Kajdacson nőtt fel, ám édesapja révén ide kötik a rokoni szálak. Hosszú éve­kig a polgári védelem pa­rancsnokaként ismerhet­tük, ez volt az élete, ám mi­vel nem vállalt el egy fővá­rosi kinevezést, így ketté­tört pályája, meséli. Ahogy mondja: egyenruhásként nem volt jobboldali, meg baloldali - de aztán utóbbi irányba indult el. Marad is itt, de nem a „szemellen­zős” baloldalon. Ha kell, együttműködik az ellenté­tes oldallal is hasznos célok érdekében. S ha már az „oldalaknál” tartunk, sze­rinte nem tartható sokáig, hogy kettészakadt az or­szág, mivel ezt már a gaz­daság is megérzi. 2002-ben az MSZP színei­ben indult az önkormány­zati választásokon, és a né­gyes körzetért dolgozott, 2006-ban azonban nem vá­lasztották újra, így jelenleg listáról bejutott képviselő­ként ténykedik. Véleménye szerint ugyan jó irányba halad a város, mégis hiá­nyolja a testületből a vitá­kat, hozzászólásokat - sa­ját frakcióján belül is.- Lobbi, lobbi, lobbi - fogal­mazza meg annak kapcsán, mi kell ahhoz, hogy egy képviselő véghezvigye elképzeléseit. A Sárgödör téren megépült egy, a régi környezethez illeszkedő út, padokat helyeztek ki, megfris­­sültek a virágágyások, megvaló­sult a szennyvízelvezetés, sorol­ja az előző ciklus eredményeit. A Kurcz György utcát tartja a másik legnagyobb sikernek, amelynek egyik fele megújult, ám mint mondja, egy tervezési hiányosság folytán a másik még visszavan. Az ugyancsak reno­vált Temető utca ugyan ebben az időszakban valósult meg, ám a terveket már előzőleg elfogad­ták. A Hunyadi és Ősz utca sar­kán az ott élők kérésére, a főker­tész útmutatásával egy teret ala­kítottak ki, a Váci Mihály utca mögött pedig egy hatmilliós játszótér várja a kicsiket. Az itt lévő háztömbök közötti felújításra vonatkozó tervek már elkészültek, ám egyelőre nem látja, hogy alakulna, mondja.-Ami elkeserít ebben a ciklus­ban, a Kápolna utcai bölcsőde bezárása. Megérti az ember, hogy kevés a gyerek és egy he­lyen is elférnek, de mégiscsak veszteség a bölcsőde bezárása - mondja Haáz Ádám. Van különbség, hogy egyéni képviselőként vagy listáról be­jutónként dolgozik valaki, véli. Ha listáról kerül be valaki, ak­kor vendég abban a körzetben. - Ilyenkor félre kell tenni, hogy ki volt a riválisom a kampány­ban, össze kell fognunk - mesé­li annak kapcsán, hogyan lehet véghezvinni kisebbségben egy elképzelést a testületen. Amit még fontosnak tart a 4-es kör­zetben, ugyanaz, mint városz­­szerte: utak, járdák fejlesztése. A másik, a már említett Váci és Rákóczi utcai tömbbelsők, ahol belső útról és parkolókról szól­nak a tervek. Ha megvalósulna az egykori Sánc étterem irányá­ban kialakított parkoló, akkor megszűnne a tumultus a Váci Mihály utcában, céloz az ott álló autók miatt sok­szor egysávosra szűkülő útsza­kaszra. A város egyébként jó irányba halad, véli Haáz Ádám, s a ter­vek mellé az ő frakciójuk is oda­­állt. Gondol itt a különböző pá­lyázatokra: főutca-rekonstruk­ció, lakótelepi központi park, új szennyvíz-, szeméttelep. Amit viszont hiányol az önkormány­zat részéről, azok a munkahely­teremtő beruházások. Ahogy képviselőként fogalmaz: az sem állapot, hogy elköltenek több mint 1 milliárdot beruházások­ra, fejlesztésekre - munkahelye­ket azonban nem teremt az ön­­kormányzat. Az egyenruhát le­vetvén, ő maga is vállalkozóvá vált. Mint érintett, s mint a gaz­dasági bizottság tagja úgy látja: a paksi vállalkozások zöme erő­mű-függő. - A karbantartás vé­geztével, ősztől tavaszig nehéz az embereket megtartani, jön a vidéki munka. Más ipari tevé­kenység nincs Pakson, és ez baj - taglalja. Voltak próbálkozások, jó néhány éve még a Ganz is ka­csintgatott Paks fele - ám a be­ruházásból mégsem lett semmi. Haáz Ádám szerint gépipari te­vékenység, összeszerelő üzem az, amire nagy szükség lenne a térségben. A várospolitikával kapcsolato­san úgy látja: az előző ciklus ki­élezett 9:8 szavazati arányához képest most egészen más a hely­zet. - A polgármesternek „sok keze van”, az előteijesztéseket könnyen át tudja vinni. Bár azt sem mondhatom, hogy a balol­dal olyan rendkívüli módon el­lenállna. Vita nélkül szavazunk meg előteijesztéseket, mint pél­dául legutóbb a jövő évi költ­ségvetési irányelveket - ám ez saját magának is kritika, hagyja jóvá. Haáz Ádám, ahogy fogalmaz, nem tartja ezt a nagy egyetértést, hallgatagságot telje­sen jó dolognak, s ezt hallja vissza a választóktól is: mi az, hogy a testületnek nincs véle­ménye? Mindazonáltal mennek előre a dolgok, 2009 is fejlesztésekről fog szólni. A képviselőkben, vá­rosvezetésben megvan az elkö­telezettség, hogy szebbé-jobbá tegyék a várost. Ha bővül az erőmű, és esetleg idetelepül egy összeszerelő üzem, akkor to­vábbra is élhető város marad Paks. Látványos fejlődéseket akarnak az emberek, remélem ez meg fog történni, mondja a képviselő. A jövőt nézve egy­előre azért szurkol, hogy marad­jon meg az iparűzési adó, és ak­kor, ahogy mondja: szépen ara­­szolgatunk előre. Dávid Ildikó A Félidőben sorozat követ­kező adásában Hajdú János polgármester kerül reflektor­­fénybe a TelePakson, decem­ber 8-án, a híradó után. Fotó: TelePaks Kistérségi Televízió

Next

/
Thumbnails
Contents