Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-11-21 / 22. szám
Paksi Hírnök 8 2008. november 21. Megkoronázták a legszebbeket Királyi, pontosabb királynői volt november második hétvégéje Pakson. Sorra koronázták a szép hölgyeket, s ha elvétve is, de néhány királyfi is trónra, azaz színre lépett. Előbb a Csillagfény Parádét, másnap a Nemzetközi Alpok Adria megyei döntőjét rendezték. A negyedik alkalommal meghirdetett, előzőekhez hasonlóan éjszakába nyúló Csillagfény Parádén hét kategóriában hirdettek győztest. A legfiatalabb résztvevő kettő, a legidősebb hatvanegy esztendős volt. A gyöngyszemecskék és gyöngyszemek kategóriája igen népes volt, az előbbiben Farkas Frida, utóbbiban Bodor Elvira Izabella fejére került a korona. A fiúk közül Széles Flóriánt hirdette győztesnek a zsűri. A közönségdíjat a kicsiknél Adóiján Luca, a nagyoknál Samu Adrienn vitte haza. Jövő csillagává Bajáki Vivient, illetve Csobán Jánost választották. Az összeillő párok közül Váradi Dóra és Bajáki Tamás nyert. A vonzó asszonyok közül Tanyó Pétemé vitte el a pálmát nem utolsósorban vérpezsdítő hastánca eredményeként. Nemcsak ő igyekezett ily módon „befolyásolni” a zsűrit, hiszen a nevezők mindegyikének lehetősége volt pozícióját valamilyen produkcióval erősíteni. A „nagyok” között taroltak a paksiak: A sármos férfiak mezőnyében Schönekker László diadalmaskodott. Magyarország csillaga a 18 éves Kiss Alexandra lett, első udvarhölgye Bor Andrea, második Gosztola Edina, Paks szépe pedig Vidákovics Angéla. A Csillagfény Parádé zsűrije a versenyzőkéhez hasonlóan igen népes volt. Tóth Ferenc országgyűlési képviselő, Flajdú János polgármester, Herczeg József tanácsnok és az olimpikon Kozmann György mellett újságírók, fotósok és televíziós sztárok értékelték a lányokat. A Nemzetközi Alpok Adria Tolna megyei fordulóján is sok szakértő és kíváncsi szem keKiss Alexandra, Magyarország csillaga Pécsre jár művészeti szakközépiskolába tánctagozatra. A 18 éves paksi lány balett-tanári és táncos pályára készül. Újabban azonban a modellek világa is vonzza. A szépségversenyen aratott győzelme meglepte és örömmel töltötte el, amiben - és ez nagyon fontos számára - családja és barátai is osztoztak. A szépség, mégpedig a természetes szépség, nem titkolja, nagyon fontos számára. Prancz Petra az ESZI menedzser asszisztens szakos diákja. Az iskolapad mellett a kifutókat is koptatja, tavaly a Csillagfény Parádén avatták királynővé, idén bejutott a Miss Balaton döntőjébe. Az Alpok Adrián aratott győzelem több okból is kedves számára: nemzetközi megméretés lehetőségét rejti magában, és felszabadultabb, boldogabb volt, mert barátja is ott volt. Petra modellpályára készül, amibe már sikerült is belekóstolnia. Vidákovics Angéla két szép eredményt is bezsebelt az igen fárasztó hétvégén. Boldog akkor lenne, ha mindezt még tetézhetné egy jó egyetemi belépővel, ugyanis éppen érettségi és felvételi előtt áll. Leginkább a pszichológusi pálya vonzza. A szépség szerinte belső harmóniát jelent és természetességet, amit akkor is meg lehet őrizni, amikor valaki már nem fiatal. Számára - mint mondta - legfontosabb családja, kedvese és barátai. reszttűzében mutatkoztak be a döntőbe jutott versenyzők. A tízéves múltra visszatekintő versenynek csak egyik újdonsága volt az első ízben rendezett Tolna megyei forduló, a másik a férfi-szépségverseny volt. Az erősebb nem szégyenlősnek bizonyult. Az egyetlen nevezőt, a 22 esztendős paksi Lichosyt Róbertét viszont már az előzsűrizés során a döntőbejutatták. A lányok közül az ASE Sportcsarnokban tartott megyei fordulóra tizenhármán jutottak be. A korona Prancz Petra fejére került, aki így nem a nézőtérről, hanem a kifutóról szurkolhat majd kedvesének, Robi ugyanis két éve barátja. Első udvarhölgy az előző napon Paks szépévé választott Vidákovics Angéla lett, a közönségdíj nyertese pedig a mezőny legfiatalabbja, Gróf Evelin. Ok mindannyian paksiak, míg a második udvarhölgy, Biszak Kinga hidasi. Petra és Robi a döntőben képviseli Tolna megyét, az udvarhölgyek pedig a középdöntőben folytathatják a versenyzést. A rendezvényen két sztárvendég gondoskodott arról, hogy a közönség számára feledhetetlen legyen az est: előbb Tóth Vera, majd az Irigy Hónaljmirigy is színpadra lépett. Vida Tünde Farkas Frida, a gyöngyszemecskék kategória győztese. vrr Fotó: Molnár Gyula és Szaffenauer Ferenc Fotó: Molnár Gyula