Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-11-07 / 21. szám
Paksi Hírnök 18 2008. november 7. Híres paksiak, paksi hírességek Sólyom Károly Életútjának felidézésével régi adósságomat szeretném törleszteni. Egykori történelemtanárként és a város helytörténetének megismertetésében elkötelezett múzeumpedagógusként a Paksról szóló publikációk egyik legfontosabb munkájának tartom Sólyom Károly Egy evangélikus gyülekezet a Duna partján c. tanulmányát, melyből nemcsak a paksi evangélikusok történetét ismerhettük meg, könyvében ő csak úgy „mellékesen” számos fontos és különleges, a paksiak életéhez tartozó művelődéstörténeti adattal, eseménnyel ismerteti meg olvasóit, melyeket kutatómunkája során tárt fel. Ezek közül is tán a legérdekesebb Barla István paksi evangélikus lelkész édesanyjának, Barla Mihályné Hrúz Lídiának a sorsa, aki Petőfi édesanyjának, Hrúz Máriának volt a nagynénje. Barláné Hrúz Lidia nőtlen fiának háztartását vezette Pakson, itt is halt meg, síremléke a paksi evangélikus temetőben még megtalálható, a gyülekezet a védett sírok közt tartja számon. Valószínűsíthető, hogy a költő e rokoni kapcsolat alapján került 1831-től 1833-ig két tanévre a sárszentlőrinci iskolába. Sólyom Károly 1920. május 23-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait előbb Hódmezővásárhelyen, majd Szegeden végezte. Az érettségi vizsgát követően 1939-től a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Hittudományi Karán, Sopronban volt egyetemi hallgató. A zárószigorlatok után 1943-ban Balassagyarmaton szentelték lelkésszé, ezután Léván, majd Észak-Komáromban kapott hitoktatói állást. Itt kötött házasságot Wallner Etelka német-francia szakos középiskolai tanárnővel (Wallner Ernő földrajzprofesszor leányával) 1944. november 14-én, házasságukból két fiú: Csaba és Tibor, majd két leánygyermekük: Anikó és Éva született. 1945 júliusában a szlovák hatóságok erőszakkal áttelepítették őket a magyar oldalra, Dél- Komáromba, ahol a gyülekezet adminisztrátora lett. 1947 júniusában Tatabányára helyezték bányalelkésznek, és Sólyom Károlyt innen hívta meg a paksi evangélikus gyülekezet lelkészének 1951 márciusában. 1970-től 1988-ig volt a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese, 1982-től 1988-ig a Déli Egyházkerület püspökhelyettese, Káldy László püspök súlyos betegsége alatt annak haláláig a tényleges püspöki feladatok ellátását is ő végezte. A feszitett munka megterhelte szervezetét, egyre súlyosbodó szívbetegsége miatt nyugdíjazását kérte, 1988. június 30-tól vonult nyugdíjba. Sólyom Károly lelkipásztori tevékenységét a gyülekezet belső harmóniájának, a közösség erkölcsi és anyagi gazdagodásának megteremtése jellemezte: a temetőben ravatalozó, betonozott út épült, a templomot felújították, majd 1982-re elkészült a régi, lebontott lelkészlak helyén az új gyülekezeti központ lelkészlakással, imateremmel és a szükséges hivatali helyiségekkel. Több évtizedes lelkipásztori munkálkodását 1980-ban és 1990-ben is Pro Űrbe Paks díjjal ismerték el. Már teológus hallgatóként is érdeklődött az egyháztörténet iránt, 1942-től jelentkezett cikkekkel, kisebb tanulmányokkal evangélikus lapokban. Legfontosabb írását, a paksi evangélikus gyülekezet történetét, melynek gyűjtő-kutatómunkáját éveken át végezte, már nyugdíjasként jelentette meg 1991-ben. Sólyom Károly 2000. november 17-én halt meg Budapesten, sírja a paksi evangélikus temetőben található, melynél a gyülekezet halottak napján lerója kegyeletét. Magánemberként pedig el kell mondanom, Sólyom tisztelendő úr életem egyik legfontosabb szereplője volt. Varázslatos pedagógiai tehetség, aki lelkészként a kommunista diktatúra legridegebb éveiben bibliaóráin, gyermek-istentiszteletein a gyülekezet gyerekközösségének nemcsak tartalmas, de vidám életet, nagyszerű szórakozást is teremtett, ahol a bibliai történeteket játszva, dramatizálva ismerhettük meg, szüléinknek színdarabként adhattuk elő. A foglalkozásokat nyáron a parókia udvarán, télen a templom alatti fűtés helyiségében hatalmas ping-pong meccsek előzték meg, sokat kirándultunk. A gyerekkori sérelmek megoldásában személyiségének bölcs derűje menedéket és vigasztalást jelentett. Mosolya a mai napig elkísér. Forrás:- Sólyom Károly: Egy evangélikus gyülekezet a Duna partján, Paks, 1991.- Dr. Sólyom Csaba életrajza édesapjáról- Sólyom Károly gyászjelentése. Kernné Magda Irén Tehetségesek, fiatalok Borzavári Róza Három éve tanul citerázni a Pro Artis művészeti iskolában a madocsai Borzavári Róza, aki a Kalinkó népzenei együttessel járt fellépésekre, édesanyjával együtt énekelt az együttesben. Anyai örökség a szép énekhang, valamint a népzene, népművészet iránti érdeklődés és tisztelet. Lakóhelyén különösen fontos, hogy az idősek átadják a fiataloknak a népi hagyományokat, népdalokat, táncokat, szokásokat, mesterségeket. így a citerázás és népdaléneklés mellett Róza a helyi néptáncegyüttes tagja is. A művészeti iskolában heti egy alkalommal közel négy órát tölt: egyéni felkészülés Lehőcz Józsefné tanárnővel, majd próba az együttessel Madács Györgyné tanárnő vezetésével. A közelmúltban egyénileg szerepelt a XIII. Országos Népzenei Találkozón Bonyhádon, ormánsági népdalcsokor előadását Nívódíjjal jutalmazták, emlékül egy népművészeti kerámiatárgyat, oklevelet és egy népzenei CD-t kapott. A hetedik osztályos kislány kitűnő tanuló, elmondása szerint a reáltárgyak állnak hozzá közelebb. Tagja az iskolai színjátszó szakkörnek, verset s prózát is szívesen mond, az iskolai ünnepélyek rendszeres szereplője. A kedvenc mégis csak az éneklés és a citera. Róza nagycsalád legkisebbje, testvérei valamennyien tanultak zenét, s ezt édesanyjuk, dr. Skrenyó Margit tudatosan irányította így, volt, aki gitározni tanult, és Rózán kívül egy másik lánytestvér is tehetséges énekes. Az anyai nagyapa híres zenészcsapat tagja volt, innen eredhet a zenei örökség és tehetség. Az édesanya kiemeli, hogy lakóhelyükön tartalmas, színes a közösségi élet, a hagyományok őrzése és átadása mellett figyelnek egymásra az emberek, tisztelik és segítik egymást. Az itt élő fiatalok kicsi gyermekkoruktól magukba szívják ezeket az értékeket, s viszik magukkal egy életen át. -bézsé-
