Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-08-22 / 16. szám

2008. augusztus 22. 9 Paksi Hírnök Petra és a balatoni nyár Paksi résztvevőnek is szur­kolhatott a közönség az idei Sió Miss Balaton szépségver­senyen. Az ESZI 18 esztendős diákja, Prancz Petra döntőbe került. Már ez is komoly tel­jesítmény, hiszen háromszáz szépség közül tizenhatan ju­tottak a legjobbak közé, s mi­vel idén tízéves volt a prog­ram, az idősebb 26-35 éves korosztályból is tízen. Petra a mezőny legfíatalabbja s így legtapasztalatlanabb verseny­zője volt, a többiek szinte ki­vétel nélkül számos országos versenyen ringbe szálltak már. Neki némi rutint és szép eredményeket a paksi és kör­nyékbeli versenyek hoztak, il­letve elsőként a Szexi vagy nem szexi? című televíziós műsorbéli győzelem, ami rá­irányította a figyelmet. Petra a nyarat a versenyre áldozta, sok egyébre nem ju­tott ideje. A suli végeztével kezdődtek a válogatók, majd az egyhetes felkészülés a Ba­­laton-parti szállodában. A di­áklány itt belekerült a sűrűjé­be: koreográfusok, trénerek, pszichológusok foglalkoztak velük, fotósok és újságírók hada vette őket körül. A lá­nyokkal - mint mondta - an­nak ellenére, hogy vetélytár­­sak voltak, s mindannyian a győzelemben bíztak, remekül érezték magukat együtt. A döntőt Siófokon, a szabad­téri színpadon szervezték. Pet­ra és a helyszínen neki szurko­ló édesanyja utolsó pillanatig bízott a sikerben, hiszen sokan jósolták a paksi lánynak, hogy az elsők között végez. Az, hogy nem így történt, nem szegte kedvét, hiszen tudja, hogy még sok lehetőség áll előtte, és már az is nagy ered­mény, hogy döntőbejutott, s ha a fődíjat nem is hozta el, nem jött haza üres kézzel, egyolda­las megjelenési lehetőséget nyert a Hungarian Top Models 2009 kiadványban. Ez - mint elmondta - egy újabb lépés le­het pályáján, merthogy mo­dellként képzeli jövőjét. Ez nem jelenti azt, hogy mindent egy lapra tesz fel, továbbra is az ESZI diákja marad, ahol e tanév végén érettségizik, majd technikus minősítést szeretne szerezni. Hogy szépségversenyen mi­kor indul, még nem döntötte el, de - mint édesanyjával egyet­értésben mondják - minden­képpen nevezni fog majd. Judit mindenhova elkíséri lányát, ha teheti. Segíti kritikákkal, taná­csokkal, egy-egy biztató szó­val. Az ő segítsége sokat jelent Petrának, mint ahogyan az is, hogy sokan szurkoltak és gra­tuláltak neki itthon, Pakson. Vidd Tünde Festőként boldogulni Zirczi Judittal legutóbb a dunakömlődi rajztáborban találkozhattunk. A köm­­lődi lány a képzőművészetet választotta hivatásául, de fővárosi tanulmányai után szeretne Pakson élni és alkotni. Judit a gyerektábort harmadszor vezette, de nem csak ezért jegyeztük meg nevét. Néhány egyetemista társával, képzőmű­vész hallgató barátaival néhány éve azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy Dunakömlődön tartott alkotótelepükön hulladékból készítettek különféle műve­ket. Ezt a komplett kiállitást több helyre meghívták, az utaztatás néhány darabot meg is viselt, így újabbakat készítettek. Judit egyébként éppen idén végezte el a Magyar Képzőművészeti Egyetemet, ah­hoz, hogy átvegye diplomáját, még sike­res nyelvvizsgát kell tennie. Terve az, hogy tanárként helyezkedik el, a végzett­sége ugyanis festő és vizuális nevelő tanár lesz. Pakson szeretne munkát találni rajz­tanárként. Mellette természetesen festeni fog, mert a művészeti tevékenységet is fontosnak tartja és a tanítás is vonzza. Meg aztán az is tény, hogy a festészetből nem könnyű megélni. Ez még akkor is igaz, ha valaki - miként Judit is - sok egyéni és csoportos kiállításon van túl, megannyi kulturális rendezvényt szerve­zett, s több ösztöndíjat is elnyert. Volt már önálló kiállítása több helyszí­nen Budapesten, illetve Pakson és Dunkömlődön is több intézmény bemu­tatta munkáit. Csoportos kiállításait Szol­noktól Szentendréig felsorolni is nehéz volna. Judit elmondta, a rajziskolát, tábort azért vállalja, mert szeretné, ha a dunakömlődi gyerekek kötődnének a művészetekhez. Szívesen foglalkozik a gyerekekkel, kihí­vásnak tekinti, s úgy érzi, tartozik annyi­val korábbi mestereinek, köztük például Halász Róbertnek, hogy visszaadja azt a sok törődést, amit ő kapott pályája elején. Zirczi Judit, ha a maga kedvére alkot, olajfestékkel dolgozik. Tájképeket készít, ezen belül is képzeletbeli, fantáziaszülte tájak kerülnek ki keze alól. -vt-

Next

/
Thumbnails
Contents