Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-08-22 / 16. szám
Paksi Hírnök 10 2008. augusztus 22. SZOMBAT ESTI LÁZ Paksi éjszaka. Hétvégén rendőrök, polgárőrök, s a nemrégiben alakult járőrszolgálat, a FEFE-Paks önkéntesei járják az utcákat, vigyázzák a kisváros rendjét. De milyen is egy szombat éjjel - ennek jártunk utána. Éjfél múlt. Nagy a mozgás a lakótelepen, hiszen itt koncentrálódnak a szórakozóhelyek, az utcán fiatalok jönnek-mennek. Teszünk néhány kört, bemelegítünk - ők is. Ilyenkor fogy az este beszerzett „kannás”, lépcsőkön, padokon ülve emeli a hangulatot. Cseh Tamás otthonosan mozog az éjjeli útvonalakon, most éppen a civil járőrszolgálat, a FEFE-Paks kocsijával, de lehetne a polgárőr járművel is, hiszen a szervezet alelnökeként ott is szolgálatot teljesít. A fő vonulási útirány mentén (Barátság út, Ürgemező strand) egy srác éppen egy virágládába süllyeszti sörösdobozát. Messze van a kuka, tudjuk meg tőle, de a kérésnek mégis eleget tesz, s helyére kerül a szemét. Elég viharvertek a nagy faládák, mindegyik mellett kitépett virág hever. - Volt olyan éjjel, hogy mindet felborították, mi ültetgettük vissza a növényeket - meséli éjjeli kísérőm, miközben az Ürgemező felé vesszük az irányt. Nagy élet zajlik a strandnál, népszerű a kieső helyen lévő diszkó. A tulajdonos hajnalonta szemét kon 1 n íanc lót vezényel ki, összeszedik az éjszaka hátrahagyott mocskát. Most azonban messze még a hajnal, gyűlik az összeszedendő. A tó körül lévő park üres üvegeket rejt, s még valami mást is. A piknikező asztal tetején ülő lány ritmikusan mozog összefonódva partnerével, alig néhány méterre a zajos forgatagtól. A járőrkocsi reflektora sem zavarja meg őket, a légyott ugyanúgy folytatódik. - Volt, aki még integetett is nekünk - idézi fel elmúlt éjjelek tapasztalatait Tamás. Make love, not war, jut eszembe, legalább nem a virágot tépkedik... Sztorikból egyébként van bőven. Kilenc (!) éves fiú pizsamában a diszkónál, felháborodott szülő (mit avatkoznak bele a járőrök a család ügyeibe), kocsik tetején ugrálva hazafele tartó, s még sorolhatnám. Hát bizony, ezek a mai fiatalok... Azt hiszem, öregszem, de mégis, valami megváltozott. Hány és hány pedagógustól hallom: ha az iskolában kapott egy fülest megérdemelten a diák, otthon megkapta a párját. Ma tanárverésekről szólnak a hírek. Az éjjeli utca sokszor hihetetlen élettörténeteket rejt, kilátástalan, magára hagyott fiatalokkal. - Szerinted mikor kérdezték meg utoljára ezektől a srácoktól: hogy vannak? - teszi fel a költői kérdést Tamás. Közben lassítunk, magatehetetlen lányra leszünk figyelmesek. Hazavigyük a hölgyet?- kérdezi sofőröm a körülötte lévőktől. Nem kell, kapjuk a választ, pedig a detoxra érett, kifejezéstelen tekintet semmit nem érzékel a világból. Még nincs egy óra, szerintem mozgalmas, Tamás szerint átlagos éjszakának nézünk elébe. A Kishegyi úti ovi mellett rendőrautó lámpája villog, s a FEFE-Paks járőrei mutatják a helyszínt, virágtépkedők futottak karjaikba. - Miért kell ekkora felhajtás, nem drogot terjesztettünk - érvel a fiú (akitől egyébként sportemberként talán mást várnánk), a felrúgott kuka, megtépázott virágláda mellett. Valóban, Paks a nyugalom szigete, hiszen nem rablások, erőszakos bűncselekmények történnek az éjszakában. Szerencsések vagyunk, hogy csupán növények, jelzőtáblák a szenvedő alanyai az éjjeli garázdáknak. Mégis az értelmetlen vandalizmus sok kérdőjelet hagy maga után. Miért újítsuk fel a lakótelep központi parkját, ha a nem túl régi díszvilágítás kidöntve hever? Miért nem érezzük sajátunknak a szebb napokat is látott sakkszobrot? Milyen értékeket vall magának - s közvetít majd - a most felnövekvő generáció? - Paks lényegesen jobb helyzetben van, mint például Budapest. Ott a teljes nihil jellemző, itt még érdekli az embereket mi történik körülöttük - tűnődik Tamás, aki háromgyerekes családapaként próbálja elmagyarázni a jó és a rossz viszonyát gyermekeinek, mikor sétájuk során az összetört üvegekről és megtépázott virágokról kérdezik. Ezért jó lehetőség a polgárőrség, véli, hiszen bepillantást nyerhet bárki, mi zajlik körülötte, s milyen világot nem szeretne látni. Az éjjel egyébként meghatározott forgatókönyv szerint zajlik. A már említett bemelegítés után, néhány óra bent a szórakozóhelyeken, majd négy és öt óra között következik a kirajzás, azaz a hazafelé tartó út. Akad, aki hallgatagon araszol hazafelé, más egy bank falához támaszkodva adja ki magából rosszullétét, megint mások nem éppen csendesen tartanak következő úti céljuk felé. Ilyenkor már megjelennek a guberálók, akik szervezetten járják a vonulási útvonalat üres üveget keresve. Velük nincs baj, sőt, elveszett telefont, pénztárcát is visszaszolgáltatnak, elég nekik a betétdíj. Ami nem náluk végzi, az sokszor összetörve a fűben, járdán, parkban, ahol poharak, zöld üvegek szilánkjai tarkítják a hajnali utcát. Ami mégis jó jel: ma már tele vannak a kukák is, azaz az udvarias, ámde határozott kérés, mely szerint: ugye a sörösdoboz, borosüveg stb. a kukában landol, mégsem mindig süket fülekre talál. A hajnal meghozza az étvágyat is, a látványpékség, éjjel-nappali környéke most az éjszakában megfáradt reggelizőké. Az utolsó fázishoz érkeztünk. A „kannás” hatása kifele megy, tombolnak a gyomorsavak. Jó esetben csak azok. A polgárőrök, rendőrök, civil járőrök lassan túl vannak egy műszakon, ilyenkor már fáradtan intenek egymásnak. Ismét eltelt egy paksi éjjel. Ami a kívülállók számára: külön világ. Dávid Ildikó
