Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-07-04 / 13. szám
Fotó: Fonyó Dániel Fotó: Paksi Hírnök archív 2008. július 4. 5 Paksi Hírnök Paksi Lokálpatrióták Egyesülete: Kovács Sándor — Amire büszkék vagyunk: soha nem hoztunk politikai döntést - utal a lokálpatrióták képviselőtestületben betöltött szerepére Kovács Sándor. Ugyan koalícióra léptek a Polgári Összefogással, ám van úgy, hogy szavazásnál külön utat járnak. Felemás a most lezárult ülésszak mérlege, mondja a frakcióvezető a nagy figyelmet kapott pozitív, illetve negatív történésekre célozva, ám egy képviselőnek el kell fogadnia: nem csak népszerű intézkedések várnak rá, mikor a város irányítására vállalkozik.- Laza koalíció - így jellemzi a Paksi Lokálpatrióták Egyesületének helyzetét. Ritkán van egyeztetés a két koalíciós partner között, több kommunikációval lehet, hogy markánsabban képviselhetnék frakciójuk elképzeléseit, véli. - Nem vagyunk olyan pozícióban, hogy keresztülvigyünk olyat a testületen, amit más nem tart fontosnak - folytatja. Mint mondja, azonosulnak a jó kezdeményezésekkel, ha pedig nem értenek egyet valamiben, az a voksolásnál látszik. A háromtagú frakció belső működése kapcsán nem számolt be vitákról a képviselő, elmondása szerint meggyőzik egymást a közös álláspont érdekében. Az önkormányzati bizottságokban helytállnak képviselőik, s külső bizottsági tag delegáltjaik is ugyanilyen erőbedobással dolgoznak - emeli ki munkájukat illetően. Kovács Sándor szerint ők a bizottsági munka során mondják el véleményüket, és nem a testületi ülésre tartogatják. Ez utóbbiról egyébként az a véleménye: „színjáték a népnek”. Meggyőződése, hogy a képviselő-testület ülései sokkal rövidebbek lennének, ha nem lenne televíziós közvetítés. A képviselő-testületi tanácskozáson felmerülő napirendek tárgyalása során, sok esetben próbálnak országos dolgokat kivetíteni helyi szintre képviselők, ám a lokálpatrióták ebből kimaradnak, mondja Kovács Sándor frakcióvezető annak kapcsán, vajon mennyire jelenik meg az országos politika a testület munkájában. S, hogy milyen őszre számít a testületben? - Nyilván ha a „nagypolitikában” zajos időszak következik, akkor Paks is zajos lesz - fogalmazott a képviselő.-dávid-Bővülő' feladatkör Rendkívüli testületi ülésen tárgyalt az önkormányzat arról, hogy 2009 januáijától köijegyzőséget létesít Pusztahencsével. A körjegyzőség fogalmáról az önkormányzati törvény így ír: „az ezer főnél kevesebb lakosú, a megyén belül egymással határos községek - a települések lakosságszámával arányos költségviselés mellett - körjegyzőséget alakíthatnak és tarthatnak fenn." A szóban forgó társulás megalakítását Pusztahencse önkormányzata kezdeményezte. Lengyel Jánosné polgármester úgy tájékoztatott, hogy a tavalyi évben az intézményekkel, óvodával és iskolával már városunkhoz csatlakoztak. Akkor felmerült a gondolat, hogy más vonalon is Paks irányát választják. A község korábban Györkönnyel tartott fönn körjegyzőséget. A kiválásról szóló szándékot június 30-ig lehetett meghozni, melyet Pusztahencse meg is tett. Paks város jegyzője, dr. Blazsek Balázs úgy véli, hogy a Paks és Pusztahencse között megalakuló körjegyzőség egy folyamat lehetséges kezdete. A kormányzat a kisebb településektől folyamatosan elvonja a feladatokat. Az építésügyi hatósági jogkör és az oktatás már közel egy éve Pakshoz tartozik. Ezek a változások és a folyamatos anyagi megszorítások azt eredményezik, hogy a kisebb települések nem tudják viselni az önálló polgármesteri hivatal fenntartási költségeit. Kormányzati szinten szó van arról, hogy a hatósági jogköröket a kistérségi központokba telepítik. A környező 14 település esetében Paks jelenti a központot. Ez a változás a paksi önkormányzat dolgozóira egyre több feladatot ró. Jövő év elejétől, mikor megalakul a Paks- Pusztahencse közötti körjegyzőség, a szociális és igazgatási, az adó és pénzügyi feladatok is Paksra kerülnek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Pusztahencséről minden ügyintézésért a városba kell utazni. Jogilag szűnik meg a községben a polgármesteri hivatal, az ott dolgozók a paksi hivatal köztisztviselői lesznek. A településen egy kirendeltség működik majd. A következő hat hónapban a két település vezetőjének feladata, hogy kidolgozza a körjegyzőséggel kapcsolatos részleteket. Ha mindenben sikerül megegyezni, akkor 2009. január elsejével létrejön a Paks- Pusztahencse körjegyzőség. Horváth Margit