Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-05-09 / 9. szám
2008.május 9. 17 Paksi Hírnök A jövő fizikusai Hírek a Pro Artisból A természettudományos oktatásnak vissza kell kerülnie megfelelő helyére, mert fontos az ország versenyképességének biztosításához, hogy legyenek megfelelően képzett mérnökök, kutatók. Ezeket a gondolatokat az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára mondta Pakson. Arató Gergely all. Szilárd Leó Országos Fizikaverseny döntőjére érkezett. Meghívása mögött az a nem titkolt szándék állt, hogy a szervezők megnyerjék a tárca támogatását ahhoz, hogy a verseny legjobbjai ismét vizsgamentességet élvezhessenek, miként az érettségi rendszer átalakítása előtt. A versenybizottság elnöke szerint Magyarország jövője gyűlt ösz-A szerbiai Magyarkanizsán rendezték meg a 16. Nemzetközi Modemtánc Versenyt. Ez a nap beírta magát a Csillag Show Táncegyesület történelmébe. A közel 300 produkció közül a zsűri a paksi csapat „Időgép” című táncát második, a „Felpörgetve” című bemutatót pedig negyedik hellyel jutalmazta. Ezt követően újabb megmérettetés várt a csoportra. A keszthelyi Helikon versenyen 140 középiskola diákjának bemutatója közül az „Időgép” ismét sikert, egy ezüstminősítést hozott. Emellett a zsűri megsze az ESZI főiskolai előadótermében, hogy részt vegyen az országos döntőn. Ide 9-10. osztályból az elődöntőben szereplő legjobb tíz, 11-12. évfolyamból a legjobb húsz diák jutott. Elméleti, számítógépes és kísérleti feladatok sorának megoldása után az előbbi kategóriában Varga Ádám (SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium), az utóbbiban Nagy Viktor (Zrínyi Miklós Gimnázium) végzett az élen. Az iskolák összesített eredménye alapján odaítélt Marx György-vándordíj Pécsre, a Leőwey Klára Gimnáziumba került, a Szilárd Leó Tanári Delfin-dij pedig az iskola fizikatanárához, Simon Péterhez.-vthívta a paksi csoportot a keszthelyi Balaton Színházba, a tánc világnapja alkalmából a modern tánc kategória győzteseinek rendezett gálára. A sikerek újabb lendületet adtak a Csillag Show Táncegyesület tagjainak és vezetőjének, dr. Czámé Nagy Ildikónak. A csoport pénteki és szombati próbáin a már ismert táncok mellett újabb koreográfiákkal is készül. Lapunk megjelenésével egy időben Szekszárdon, a pünkösdi fesztiválon mutatkozik be a paksi csapat. „Magyar Művészetoktatásért” elismerésben részesült a Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, több mint 30 éves munkájának eredményeként. A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete által létrehozott kuratórium a művészeti nevelés-oktatás terén elért kiemelkedő eredményért díjazta a paksi iskolát. Az emlékplakettet és a díszoklevelet Hartmann József igazgató vette át Szolnokon. Nívódíjat kapott Gödöllőn, az V. Országos Népzenei versenyen Juhász Kitti a hangszeres szólista kategóriában. Arany minősítést ért el a keszthelyi Helikon ünnepségen, a középiskolások versenyén népzene kategóriában a Riglizni citerazenekar, a Bihari Ágnes, Juhász Kitti, Kákái Emese trió, valamint Juhász Kitti a népdal kategóriában fődíjat kapott. Keszthelyen a paksi középiskolások a Vak Bottyán Gimnáziumot, az ESZI-t, és a művészeti iskolát is képviselték. Ahogy a drámacsoport tagjai is, akik ezüst minősítést hoztak haza a Helikon ünnepségsorozatról, és kiemelkedően jó kritikát kaptak a szereplők. Dramaturg és a rendező Hefher Erika. Megyei zongoraversenyen vett részt az iskola kilenc növendéke. Minden tanuló díjazott lett a maga kategóriájában, Blóz Evelin első helyezést ért el. Felvételt hirdet a Pro Artis Művészeti Iskola Táncművészeti tagozat balett tanszaka a 2008/9-es tanévben induló délutáni osztályába. Olyan lányok és fiúk jelentkezését várják, akik 2008 szeptemberében kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat, vagy a jelen tanévben fejezik be az általános iskola első osztályát. A felvételi ideje 2008. május 20. kedd, 17.30, helyszíne az iskola 2. számú balett-terme. A felvételire jelentkezők tornaruhát vagy fürdőruhát hozzanak magukkal. Bővebb felvilágosítást Szarka Gitta tagozatvezetőnél, a 20/483 93 86-os telefonszámon, az esti órákban kérhetnek az érdeklődők. Már a következő tanévre készül az iskola: a város óvodáiban meghallgatást tartanak, majd felvételiznek a gyerekek. Kétszeri alkalommal pedig hangszerbemutató hangversenyre hívják azokat a növendékeiket, akik hangszerválasztás előtt állnak.-bézsé-hm-Ezüst Időgép Fotó: Paksi Hírnök archív