Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-02-23 / 4. szám

10 VELÜNK TÖRTÉNT A humoré volt a főszerep Fél évszázad emlékei Születésnapra készül a Napsugár Óvoda Eötvös utcai tagóvodája. Az intéz­mény 1957 óta működik, idén ötvenéves. Jelenleg két csoport működik, bár korábban három, illetve négy csoporttal is dolgoz­tak. Az óvodára leginkább a családiasság a jellemzó' mind az épületet, mind a belső tartalmat tekintve. Ez tükröződik a családi ház jellegben, a barátsá­gos, két részből álló udvar­ban, ahol a gyerekek ked­vükre játszhatnak. De a mindennapokon is, hiszen a kis közösségben minden gyermek, nevelő és szülő ismeri egymást. A szüle­tésnapi ünnepségre ké­szülve megfogalmazódott az ötlet, hogy rendezzenek egy kiállítást is, amellyel visszapillantanak az eltelt öt évtizedre, és bemutat­ják tevékenységüket. Re­ményeik szerint láthatnak majd az érdeklődők a kiál­lításon fényképeket kirán­dulásaikról, az ünnepein­ket megelőző, szülőkkel közös barkácsdélutánok­­ról, farsangi mulatságaik­ról. Ehhez várják mind­azok jelentkezését, akik ebben az intézményben töltötték óvodás éveiket, és vannak fényképeik, raj­zaik, különböző alkalmak­ra készült ajándéktárgya­ik, ballagási ruhájuk, ta­risznyájuk, esetleg cso­portkitűzőjük, vagy bármi­lyen más írásos vagy tár­gyi emlékük. Arra kérik őket, hogy juttassák el em­lékeiket névvel és címmel ellátva az óvodába. Közben az óvó nénik sem tétlen­kednek, kutatják az óvoda pontos történetét, illetve készülnek a gyerekekkel a tavaszi ünnepi műsorra.-gyöngy-Telt ház előtt mutatkozott be önálló estjén a Pro Artis Mű­vészeti Iskola Dráma- és Színjáték tanszaka a művelő­dési ház színháztermében. Az est címe vidámságot ígért, a bemutatott jelene­tekkel ezt meg is valósították a növendékek. Az elkötele­zettséget bizonyítja, hogy akadt olyan fiatal, aki lázas betegen játszott. A közönség szívébe fogadta a fellépőket, a bakikat is nyílt színi tapssal jutalmazta. Páskándi Géza, Romhányi József írásainak feldolgozását, a Holló Szín­ház és a Monty Python társu­lat jeleneteit is színre vitték, de a növendékek saját műve­it is feldolgozták. írt jelene­teket Németh Szabolcs, és táncjelenettel színesítették az előadást, melynek koreog­ráfiáját Horvai Csilla tanítot­ta be, mindketten a középis­kolás csoport tagjai. Játszot­tak az általános iskolások is, közülük Molnár Alizt kérdez­tük az előadás után, aki el­mondta, hogy a sok próba után jól sikerültnek érzi az estét. Izgult előadás előtt, de a színpadon már nyugodtabb lett. A nagyok közül Sóthy Szabina kiemelte, belülről is sikeresnek látta az estét. A csapat még összetartóbb lett, a kitartó próbaidőszak ered­ményes estével zárult. Téren Adám, aki otthonosan moz­gott és beszélt a deszkákon is, eredményesnek érezte a bemutatót, sokat dolgoztak érte. Gracza Levente harma­dikos gimnazista profikat meghazudtoló módon szóra­koztatta a közönséget. Életé­ben óriási jelentőségű a csa­pat, olyan élményekkel gaz­dagodott, mint eddig soha. Hefner Erika tanszakvezető megköszönte növendékeinek a kitartó felkészülést, a fe­gyelmezett előadást, úgy ér­zi, a gyerekek valóban szóra­koztatták az értük megjelent közönséget. bézsé Diákok digitális felügyelet alatt Városunkban is megjelent a Suli.INFO rend­szer, amely hatékony és gyors kapcsolattar­tást biztosít a szülő és az iskola között. Az Európai Unióban már jól működő, illetve Magyarországon is terjedő információs rend­szer lényege, hogy ha a szülő igényli, akkor SMS-en, wapon, e-mail-en keresztül rendsze­resen kap információt gyermeke osztályzata­iról, hiányzásairól, arról, mikor lesz dolgozat­­írás, fogadóóra, iskolai rendezvény, ebédbefi­zetés stb. Üzenetet is küldhet a szülő gyer­meke pedagógusainak, így nem kell reggel, délután vagy éppen óraközi szünetekben „el­csípni” a tanárt. A csekély térítési díj ellené­ben elérhető szolgáltatás keretében több, összesen kilenc csomag közül választhatnak a családok, attól függően, hogy milyen csator­nán, tartalommal, illetve milyen rendszeres­séggel szeretnének információt kapni. Ha megtörtént az igénylés, az adott intézmény­ből küldik az üzemeltető cégnek az informá­ciókat, onnan pedig a célállomás a szülők te­lefonja, számítógépe. De vajon mit szól hozzá egy diák? A hatodik osztályos Győrfi Boglár­ka érintett a témában, ugyanis szülei a pró­baidő után megrendelők lettek. Bogi jónak tartja a lehetőséget, mert így minden iskolai információt megkapnak szülei, véletlenül sem felejtődik el semmi. Ha pedig olyan gye­rekről van szó, aki rosszul tanul, vagy „ra­koncátlan”, akkor talán még hasznosabb, te­szi hozzá. A Deák iskolában, ahova Boglárka is jár, Iker László tanár úr kezeli a rendszert. Véleménye szerint mivel az alsó tagozatban már szöveges értékelés van, talán elég a heti tájékoztatás, de felsőbb évfolyamokon, mondjuk hetedik, nyolcadik osztályban már hasznos a napi kapcsolat. A szolgáltatást mindenképpen jónak tartja, hiszen a rend­szernek köszönhetően a szülőket nem éri meglepetés gyermekük tanulmányi eredmé­nyét illetően, de például az is kizárt, hogy „ló­gásról” a szülők ne vegyenek tudomást. A ta­nár úr elmondta, hogy az országban főleg a középiskolákban van már jelen a rendszer, il­letve, hogy a statisztikai adatok szerint ott, ahol alkalmazzák, javult a tanulmányi átlag.-gyöngy-Fotó: Szaffenauer Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents