Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-12-07 / 23. szám
10 VELÜNK TÖRTÉNT Régi hagyományok elevenedtek meg Hű maradt hagyományaihoz „A kendermagtól a karácsonyi abroszig” című összeállítással a paksi Városi Múzeum, mely évek óta szerét ejti, hogy a raktárban hosszú idő óta felhalmozódott tárgyaiból kiállítást készítsen az ünnepek közeledtével. - Sokat változott a világ azóta, amikor még a kender termesztése az egész országban általánosan elterjedt volt - ezzel a gondolattal indult Bencze Barnabás tárlatnyitója. A tanár úr által kerekített eló'adásból aztán rengeteg érdekesség derült ki, csupa olyan dolog, melyeket ma már a feledés homálya borít. Pedig a kender termesztéséhez és feldolgozásához kapcsolódó szavaink még a honfoglalás korából valók. Mégis igen elcsodálkozunk annak hallatán, hogy ennek a textilnövénynek a magját tartották számon a korabeli adószedők. Hogy pedig a mag minél gömbölyűbb legyen, gombócot kellett reggelizni sok helyen, s hogy elég sárgává is érjen, tojássárgát ettek a gazdák. Pakson a Sikipáskom és a Páli-völgy északi része volt a frekventált kendertermesztó' hely, de például Németkéren sokkal elterjedtebb lehetett, mert a korabeli feljegyzések szerint minden családnak volt minimum 400 négyszögölre való belőle. Régen a gyerekek is tudták, hogy a kendert áprilisban kell vetni, Anna-napkor „szakad meg a gyökere” és Rozália már nyűheti. De ma ki tudja, hogy a „zsipp-zsupp, kender zsupp” akkor hangzott el, mikor az áztatóból ki-A paksi Városi Múzeum következő' rendezvényét - a betlehemkészítő verseny eredményhirdetését - december 13-án 17 órakor tartja. A gyerekeknek, felnőtteknek, egyéneknek és csoportoknak, valamint családok számára meghirdetett versenyre és kiállításra idén is szép számmal akadtak jelentkezők. szedték a növényt? Aztán tilolták, gerebenezték, meg még szapulták is... Szóval reménytelen vállalkozás volna mindent felsorolni abból a szerteágazó anyagból, melylyel a kiállítás szolgál. S hogy mennyire feledésbe merültek a feldolgozás fázisai is, arról a kiállítást tervező és rendező néprajzkutató saját maga győződött meg: - Legnehezebb a szövőszék összeállítása volt, mert a raktárban darabokban tudtuk csak tárolni. A fonal felvetése pedig olyan feladat, melyet a szövők között sem mindenki tud, nekünk sem ment azonnal - emlékszik vissza Ónodi Gyöngyi, majd örömmel újságolja, hogy ezúttal a tilolót a gyerekek is kipróbálhatják, sőt alkalmuk nyílik a különböző finomságú szöszök, kócok tapintására is. A növény termesztéséhez és feldolgozásához tartozó munkaműveletek majd’ mindegyikét kalákában végezték, ezért nem túlzás azt állítani, hogy a kendernek még közösségformáló ereje is volt, erról tanúskodnak a mesék, mondókák, melyekkel szintén találkozhatnak a kiállítóteremben. A bejelentkező csoportokat tárlatvezetéssel várják a múzeum munkatársai. -s-Rendőrségi felhívás Az elmúlt időszakban több rendőrkapitányság illetékességi területén is követtek el újfajta trükkös lopást. Az elkövetők a lakásokba bekopogtatva egy vödör vizet kértek, azzal, hogy a lépcsőházban ők fognak takarítani. A lakásba bejutva a sértett figyelmét elterelve feltehetően harmadik társuk megszerezte a készpénzt. Amenynyiben hasonló cselekményt észlelnek, értesítsék a Paksi Rendőrkapitányságot a 107 és 112 segélyhívó számokon vagy a 75/510-640-en!-vt-Karácsonyi vásár a művelődési központban december 15-23-ig 9-18 óráig. Olasz nyelv oktatása alap- és felsőfokon. Fordítás, tolmácskodás. 20/476-9425. Közmeghallgatás Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy Paks Város Önkormányzati Képviselőtestülete 2007. december 19-én (szerdán) 14 órai kezdettel a városháza földszinti tanácskozótermében közmeghallgatást tart, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Paks Város Önkormányzata MEGHÍVÓ Sok szeretettel meghívjuk Önt és családját 2007. december 16-án 16.30-kor Pakson, a városi művelődési központ színháztermében tartandó Csillogó ünnepre. Az előadás a Csillag Show Tánc Egyesület ajándéka A Paksi Labdarúgó Klub ezúttal is megköszöni a 2006- os évi szja 1 %-át, 107.219 Ftot, amelyet a működési kiadásokra használunk fel. Kérjük, 2008-ban is támogassák felajánlásaikkal a Paksi Labdarúgó Klubot. A Vezetőség. A Gyermekeinkért, Jövőnkért Alapítvány kuratóriuma ezúton is köszönetét mond minden felajánlónak, aki a 2006. évi személyi jövedelemadója 1%-ával tanulóinkat támogatta. A 389.067.- Ft-ot, az alapító okiratunkban megfogalmazott célokra fordítottuk: tanulóink jutalmazása, kirándulások támogatása, versenyeken való részvétel. Fotó: Molnár Gvula