Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-12-07 / 23. szám
VELÜNK TÖRTÉNT 11 „Ki mit tud?” testvérvárosi vendégekkel Mintegy négyszáz versenyző, népes közönség, három kategóriában összesen 16 arany, 16 ezüst, és 13 bronzminősítés, valamint öt különdíj. Ez a mérlege számokban az idei Ki mit tud?-nak, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg együtt a Magyar Úttörők Szövetsége Paksi Elnöksége és a Paksi Közművelődési Kht. a megye általános, valamint középiskolás diákjainak. A rendezvény megnyitóján Herczeg József nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok, Darócziné Szalai Edit, a kht. ügyvezetője és Mezősi Árpád, az úttörők helyi szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket a színházteremben, majd megkezdődött a ház több termében zajló szemle. Ebben az esztendőben vers-, próza- és mesemondás, klasszikus- és modern tánc művészeti ágakban várták a jelentkezőket, három korosztályban, illetve ismét megjelent a palettán a hangszeres zene felsős és középiskolás korosztályban. A vers-, próza- és mesemondás kategóriában 86, hangszeres zenében 19, klasszikus- és modern tánc kategóriában pedig 39 nevezés érkezett. A résztvevők Paksról, Szék-Farkas Alexandra is ismerősként érkezett Viskről Paksra, illetve az őt vendégül látó Niki családhoz. Ő is részt vett a regélő meseszárdról, Dombóvárról, Bonyhádról, Tamásiból, Bátaszékről, Medináról, Szedresről, Gerjenből, Gyönkről, Dunaszentgyörgyről és Hőgyészról érkeztek, illetve ebben az esztendőben először testvérvárosainkból is jöttek vendégek, Kézdivásárhelyről zene, illetve vers-, mese- és prózamondás kategóriában hét, Viskről pedig tánc, illetve szintén vers-, mese- és prózamondás kategóriában közel húsz diák. Újdonság volt az is, hogy tánc kategóriában csak csoportos nevezéseket fogadtak el. A hagyományoknak megfelelően a vetélkedésben nem helyezetteket hirdettek, hanem az egyes kategóriákban, illetve korosztályokban, arany, ezüst és bronz fokozatú minősítéseket nyertek el a szakemberekből álló zsűrik mondó versenyen, akkor is és most is nagyon jól érezte magát, mondta, miközben letörölgette arcáról a búcsúzás könnyeit. Sokfelé jártak vendéglátóival. Külön kiemelte az uszodát, a társasjátékozást és iskolai élményeit, mint mondta, itt egészen más a suli, mint náluk. Elmondta, hogy elég jól öszszebarátkozott a vendéglátó gyerekekkel, és úgy tervezik, hogy tartják a kapcsolatot. Még hozzátette, hogy Paks nagyon szép város, a Ki mit tud? nagyon tetszett neki. A Halász család rendszeresen fogad vendéggyerekeket, Mezei Enikő Viskről harmadik alkalommal töltött náluk néhány napot. Halász által legjobbnak ítélt előadók. Az ítészek emellett arról is döntöttek, hogy kit láthat a közönség a napot záró gálaműsorban, amelynek végén átadták az ajándékokat és minősítéseket, itt a résztvevőket Hajdú János polgármester köszöntötte. Mezősi Árpád elmondta, hogy már a program végén beszélgettek a tapasztalatokról. Felmerült, hogy jövőre még alaposabb forgatókönyvre van szükség, illetve, hogy célszerű lenne, ha minden kategóriának illetve korosztálynak lenne külön felelőse. Arról is beszéltek, hogy ha az emléklapokat a zsűri értékelésénél osztanák ki a résztvevőknek, a gálán pedig csak a minősítéseket, az lerövidítené, gördülékenyebbé tenné a záró programot. Az is felmerült, hogy jövőre tánc kategóriában egy-egy egyesülettől életkori kategóriánként egyegy csoportot nevezhetnének, továbbá, hogy a hangszeres zene mellett az ének is megjelenhetne.- Természetesen mindez egyelőre csak ötlet, amelyeket alaposan át kell gondolni a hivatalos értékelés, illetve a jövő évi versenyre szóló részletes kiírás elkészítése során - hangsúlyozta az úttörők helyi szervezetének elnöke.-gyöngy-Gáborné elmondta, megkérték, hogy legközelebb hozzon fényképeket családjáról, hogy őket is megismerhessék egy kicsit. Lánya, Halász Enikő azt is elújságolta, hogy egy kézdivásárhelyi családdal már nagyon jó kapcsolatuk van Vizsuj Rebecca révén, aki háromszor vendégeskedett náluk. Már nyaraltak együtt a Balatonnál és viszontlátogatások is voltak. Anyukája még hozzátette, nagyon örülnek, hogy határon túli gyerekeket fogadhatnak és magyar szót hallhatnak tőlük. Fotó: Szaffenauer Ferenc