Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-12-07 / 23. szám
VELÜNK TÖRTÉNT 9 A borkultúrát népszerűsítik Hétkötetes testnevelő Öt évvel ezelőtt, 2002 végén alakult a Bor-dámák Paksi Egyesülete. Céljuk az volt, hogy a borkultúrát úgy emeljék a figyelem középpontjába, hogy a nők is helyet kapjanak benne. Idei utolsó összejövetelük az évforduló és a közeledő karácsony jegyében teltek. Megemlékeztek az adventról, az adventi koszorú egyházi jelentéséről, és meggyújtották az első gyertyát az asztal közepén elhelyezett díszes koszorún. A bordámák egy-egy Biniwnifnruir karácsonyi receptgyűjteményt kaptak ajándékba, melyből az ünnepi menü öszszeállításához meríthetnek majd ötleteket. Az est egyik legnagyobb élményét jelentette az öt év során készült fotók vetítése. Felidézték kirándulásaik vidám hangulatát, és Paks város közösségi rendezvényein való szereplésüket. Az egyesület a jövőben is céljának tekinti a borkultúra és a paksi bor jó hírének terjesztését. Lovásziné Anna A városi művelődési központ nagyklubja zsúfolásig telt Kacsó Tibor könyvbemutatójára. A szerzőnek ez a hetedik könyve, ismertetését mégis azzal a kijelentéssel kezdte, hogy ő nem író, hanem egyszerű testnevelő, aki nagyon szereti az irodalmat, s persze eredeti hazáját, Erdélyt, mivelhogy köteteinek többsége is arról szól. A mostani mű egyéni kiadásban szponzorok, s a paksi önkormányzat támogatásával készült el. Mint szerzője elmondta, a „Tündérek völgye az erdélyi havasokban” ma élő emberekről szól, s a történet is valós, éppen ezért a szereplők vezetéknevét megváltoztatta. Kacsó Tibor első írásai - mint Gutái István könyvtárigazgató elmondta - a Helyijárat és Paksi Tükör folyóiratokban jelentek meg, később társszerzője volt paksi kiadású verseskötetnek, majd egyéni szerzőként is megismerhette a közönség.-tv-Díszbe öltözött a város Röviden Öt éve, hogy karácsonyra ünnepi fénybe öltöztetik a várost. Egy tavalyi nagyobb beruházás keretében 12 oszlopra szerelhető, illetve három átfeszíthető dísszel bővült az eszköztár, így idén már kilencven díszt tudtak felszerelni az oszlopokra, illetve öt átfeszíthető fénysor segít a karácsonyi hangulat megteremtésében. Utóbbiak közül a város forgalmasabb pontjaira, illetve Dunakömlődre is helyeztek ki. Kudorné Szanyi Katalin, a DC Dunakom Kft. részlegvezetője elmondta, hogy a költségekre hárommillió forintot hagyott jóvá az önkormányzat. A kihelyezést, karbantartást, a díszek leszedését Pelcz István vállalkozó végzi, a rákötéseket pedig a Pavill Kft. Az ünnepi díszítést hagyományosan január első hete után kezdik majd leszedni. A díszkivilágítás mellett a városháza előtt álló mindenki karácsonyfájának díszítése is elkészült, a fényfüzérek felhelyezését a Pavill Kft. vállalta ajándékul a városnak, a Paksi Kertbarátok Egyesülete pedig a díszek elkészítésében segített. A tél eleji időszak más feladatokat is tartogat a cég számára. Ilyenkor ellenőrzik a város játszótereinek állapotát, illetve elvégzik az állagmegóvási munkákat. A kerítések építése befejeződött, a padok javításán dolgoznak, utóbbira ebben az esztendőben különösen nagy hangsúlyt kívántak fordítani. A játszóterek bejárása során számba veszik azokat a munkákat, amelyek nem a tervszerű karbantartás részét képezik, ilyen lehet például egy nagyobb rongálódás rendbetétele vagy bővítés. Kudorné Szanyi Katalin kiemelte, jelenleg Pakson minden játszótér rendelkezik a szükséges minősítéssel, azaz megfelel az előírásoknak, ezt évenként országos hatáskörű szerv ellenőrzi. Mindezek mellett a télre készülve, a DC Dunakom Kft. munkatársai elvégezték városunk tizennégy szabadtéri szobrának és műalkotásának téliesítését.-kgy-Megnyitotta kapuit a Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott jégpálya az ASE Sporttelep szomszédságában. Az üzemeltetők szeretettel várnak minden korcsolyázni vágyót. Nyitva tartás: hétköznap 14.00-22.00 óráig, a belépő ára 500 Ft, hétvégén, ünnep- és iskolaszüneti napokon 8.00-22.00 óráig, a belépő ára 600 Ft, csoportos belépő hétköznapokon 8.00-13.00 óra között vehető igénybe, ára 5000 forint óránként. A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztatja az érintetteket, hogy az M6-os autópálya Dunaújváros -Szekszárd, 76+200-141+300 km sz. közötti szakasz közlekedési építményeinek építési engedélye megtekinthető ügyfélfogadási időben, előzetesen egyeztetett időpontban a Nemzeti Közlekedési Hatóság Kiemelt Ügyek Igazgatóságán (1066 Budapest, Teréz krt. 62.) Érintett települések: Baracs, Daruszentmiklós, Előszállás, Dunaföldvár, Bölcske, Paks, Dunaszentgyörgy, Tengelic, Szedres, Fadd, Fácánkert, Tolna közigazgatási területe. Az ügymenetre, valamint az irányadó jogszabályokra vonatkozó elektronikus tájékoztatás a www.nkh.gov.hu honlapon található. Megnyílt a Fortuna Rádió udvarának kapuja az apró gyerekek és szüleik előtt december 4-én. A Fortuna Mikulás évek óta a rádión keresztül ajándékozza meg a gyerekeket, idén azonban személyesen jött el és várta a gyerekeket. Érkezésére benépesült a Fortuna udvara, volt Ökocsiga játszóház, óriás rajzkészítés. Zsíros kenyérrel, teával, a szülőket forralt borral vendégelte meg a Fortuna Rádió. A Mikulás mellett Buci Bohóc is megérkezett, aki egész délután remek hangulatot teremtett. -vt-Fotók: Molnár Gyula