Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-12-07 / 23. szám
8 VELÜNK TÖRTÉNT Párizs megihlette az orgonistalányt Lapunk hasábjain két éwel ezelőtt találkozhattak először Szabó Katával, az akkor 19 éves lányt az evangélikus templomban adott koncertje révén mutattuk be. Most szintén egy hangverseny folytán került reflektorfénybe: ezúttal azonban a katolikus templomban csillogtatta meg az orgonához fűződő tehetségét, amit isteni ajándéknak tekint - a felcsendülő zene pedig a református templom javát szolgálta, az adakozó hívek révén a felújításra ezen a napon 970 ezer forint gyűlt össze.- Rendkívüli élmény volt, amikor láttam, hogy milyen sokan eljöttek, az pedig, hogy ennyi pénzt sikerült összegyűjteni, nagyon jó érzés. Külön örömömre szolgál, hogy kedves tanárom, Károly János művét is eljátszhattam - emlékszik viszsza, kétséget sem hagyva afelől, hogy valóban kiemelkedő élményt nyújtott számára ez a nap. Kata a fellépések terén korához képest óriási tapasztalattal rendelkezik: az elmúlt néhány hónapját felidézve beszámolt egy esztergomi székesegyházban adott koncertről is, és említést tett arról, hogy az egyik kollégiumi épület megmentéséért a Zeneakadémián diáktársaival közösen együtt léptek fel a magyar zenei élet legnevesebb egyéniségeivel is, Sebestyén Mártával, Jandó Jenővel és Kovács Kolossal. Mert hogy Kata mára már a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakának hallgatója. Ez pedig nagyon sok változást hozott számára. - Teljesen más lett az életformám. Itt csak a zenét tanulom, azt csinálom, amit szeretek. Kitárulkozik előttem a világ, most látom, hogy mennyi mindennel lehet foglalkozni, bár mindenek középpontjában a zene áll előttem. Az olvasmányaim is ezzel kapcsolatosak. Már kezdem megérezni, hogy melyik az a stílus, amelyik közelebb áll hozzám: a francia moderneket szeretem, Jehan Alain és Mesiaen a kedvencek mostanában. Talán ebben befolyásolt az az élmény is, hogy egyik tanárommal elutazhattam Párizsba, és meghallgathattam a Notre Dame-ban adott koncertjét - meséli Kata. Kevésbé lelkes azonban, amikor a közelgő ünnepek felől kérdezem őt, hiszen a december a vizsgák időszaka is egyben, ez pedig az advent eddigi rendjét is megváltoztatja. Kiderül, hogy az utóbbi időben amúgy is háromhetenként tud csak hazalátogatni. - Decemberben is Pesten leszek, csak lélekben készülhetek az ünnepekre a családomtól távol. De alig várom, hogy hazamenjek és süthessek. Almás pitét én is tudok! - mondja.-s-Népes közönség előtt nyílt meg a városi művelődési központ kis kiállítótermében Orbán László kiállítása. A bonyhádi alkotó elmondta magáról, hogy szakkörökben, alkotótáborokban ismerkedett a festészettel gyerekkorában. Diplomát azonban műszaki pályán szerzett. Eleinte főként zenei ihletésű képeket készített, majd nyolcévnyi megmagyarázhatatlan szünet következett festői pályájában. Most, hogy újra ecsetet fogott, többnyire az emberek lelkében zajló folyamatokat, érzéseket örökíti meg, illetve erotikus tartalmú képeket fest. Munkáit december 22- ig láthatja a paksi közönség. Sipos Norbert szakmájának köszönhetően került kapcsolatba a fával. Az asztalosként végzett fiatalember Törő Györgytől tanulta a fafaragás első fogásait. A decsi alkotó eleinte többnyire címereket faragott, mostanság alkalomhoz illő darabokat is készít, így például a Pakson megnyílt tárlatához könyvet, máskor sárközi aszszonyfejet. Sipos Norbert a közeljövőben a Kapós-menti települések címereit szeretné elkészíteni. Szűkebb hazája mellett több kiállítása volt az ország különböző pontjain. A paksi összeállítás decemberben látható a művelődési központ könyvtárgalériáján is. Fotók: Szaffenauer Ferenc (fent), Molnár Gyula (lent)