Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-11-09 / 21. szám

SPORT 17 Egymás után két zakó Az NB I-es férfi kosárlabda­bajnokság negyedik és ötödik fordulójában idegenben lé­pett pályára az Atomerőmű SE csapata. Először a vasi megyeszékhelyen, Szombat­helyen, a még veretlen Falco ellen kellett volna nyernie Gulyáséknak, de jobb volt a házigazda. A találkozó folyamán végig vezetett a Szombathely, és ne­gyedről negyedre növelte elő­nyét. A paksi játékosok két­pontos kísérletei rendre célt tévesztettek, és a lepattanó labdákat is nagyrészt a hazai­ak szerezték meg. A legered­ményesebb ASE játékos 19 pontjával Gulyás Róbert volt, rajta kívül még Mucié (18), és Taylor (12) jutott tíz pont fölé. A mérkőzést végül is maga­biztosan, 89-75-re nyerte a Falco.- Az első félidőben egyenlő partnerek voltunk, volt egy felzárkózási kísérletünk, de November első hétvégéjén Galántán rendeztek nemzet­közi cselgáncsversenyt. Ki­lenc nemzet mintegy 450 ver­senyzője lépett tatamira, az Atomerőmű színeit tizenhár­mán képviselték. Az U13-as fi­úknál Szőke Attila 34 kg-ban aranyérmes lett, Lukácsi Koppány 30 kg-ban, Akker­­man Gergő 42 kg-ban, Siklósi Zoltán 50 kg-ban, Lőrinc Oli­vér +55 kg-ban szerzett bronzérmet, Kozma Zoltán 46 kg-ban ötödik helyen végzett. 52-50-nél a Falco ellépett tő­lünk. A mérkőzés végéig letá­madással próbáltunk felzár­kózni, de a hazaiak ezt gyors indításokkal visszaverték. Igazából sok ziccerünk kima­radt, és ez luxus egy rang­adón - értékelte a történteket Sabáli Balázs vezetőedző. Az ötödik fordulóban is ide­genben lépett pályára az ASE, a Körmend ellen kellett volna bizonyítani, hogy a szombathelyi 14 pontos vere­ség csak kisiklás volt. A házi­gazdák, akárcsak az Atom, két győzelemmel és két vere­séggel a tarsolyukban várták az összecsapást. Paksról sok szurkoló kísérte el a csapatot, bízva a jó szereplésben. A rangadó pikantériáját az ad­ta, hogy a paksi vezetőedző, Sabáli Balázs az előző évad­ban, sőt az azt megelőző évek­ben a vasi csapat trénere volt. Az első tíz percben kevés ko­sár esett, a hazaiak három-Az U13-as lányok között Horváth Jennifer 36 kg-ban arany, Pupp Réka 28 kg-ban ezüst, Skállát Katalin 40 kg­­ban bronzérmet szerzett. Az U15-ÖS fiúk között Ádám Attila a 46 kg-ban a dobogó te­tejére állhatott fel, míg Pál Tamás a 38 kg-ban negyedik lett. - Ezen a versenyen juta­lomból azok a sportolóink ve­hettek részt, akik érmet sze­reztek, jól szerepeltek a ma­gyar bajnokságon - mondta el Keszthelyi László edző. joko pontos előnyre tettek szert. A második negyedben aztán szinte eldőlt a mérkőzés, a Körmend 25 pontjával szem­ben az ASE-nak mindössze 9- re tellett. A félidő után továb­bi hat ponttal növelte előnyét a vendéglátó, így 66-41-es ál­lásnál kezdődött az utolsó ne­gyed. Mészárosnak köszön­hetően nem lett még nagyobb a különbség, a vége 90-69, de így is nagy pofonba szaladt bele a paksi csapat. Az ASE pontjaiból Mészáros Zalán 27-et, Gulyás Róbert pedig 15-öt szerzett. A csapat négy idegenlégiósa összesen 14 ta­lálatig jutott. - A második ne­gyedben vesztettük el a talál­kozót, változtatnunk kell - szögezte le a mérkőzés után Sabáli Balázs vezetőedző. Öt forduló után a tizedik helyen áll az Atomerőmű, két győze­lemmel, és három vereséggel. A következő ellenfél a Hód­mezővásárhely együttese lesz, november 10-én a Gesz­tenyés úton. joko Tizennyolcadszor rendezik meg az ESZI - Duna-Sport Kupa Paks kispályás terem­­labdarúgó tornát az ESZI Sportcsarnokban. A mérkő­zéseket a tervek szerint 2007. december 8. és 2008. január 5. között rendezik. A tornán profi és amatőr játé­kos egyaránt szerepelhet. A szervezők - Adóiján György és Boa András - november 16-ig várják a csapatok ne­vezését pontos csapatnév­megjelöléssel. A feltételek a következők: a csapatok az ötvenezer forintos nevezési dfj befizetését kötelesek iga­zolni az első játéknapig, több mint 12 csapat nevezése ese­tén selejtezők lesznek, az alapszakaszt és a rájátszást 2x6-os csoportokban bonyo­lítják. A csapatoknak no­vember 20-án 18 órakor az ESZI Sportcsarnokban tar­tanak sorsolást. röné Anti a győztes válogatottban A százesztendős magyar dzsúdó sport tiszteletére ren­dezték az I. Sasaki Kichisaburo kupát a Pest­­szentimrei Sportkastélyban. A ünnepség fő eseménye a magyar-japán válogatott összecsapása volt, amelyre 32 év után került ismét sor. A két csapat hét-hét súlycsoportban oda-visszavágós mérkőzést ví­vott. A magyar válogatott tag­ja volt az ASE versenyzője, az olimpiai és világbajnok Ko­vács Antal. A 35 éves klasszis a 13 évvel fiatalabb Hongu Akinori ellen nagy csatában karfeszítéssel nyerte az első mérkőzést, míg a visszavágón a japán győzött egy intéssel, valamint egy jukóval. A válo­gatott viadalt végül 6-4-re Magyarország nyerte.- Csak egy héttel a verseny előtt szóltak, de én folyama­tosan edzek. Nagy kihegye­zésre nem volt idő, minden­esetre ez egy jó lehetőség volt nekem, hogy beszálljak, meg hát szükség is volt rám. A magyar csapatban sok volt a fiatal, a Csizmadia Zolival mi voltunk a legidősebbek - mondta el Kovács Anti. joko KIADÓ INGATLANOK Paks főutcáján, a volt konzervgyári irodaépületben (Tolnai út 2.) 15 m2-80 m2-ig. Érdeklődni: 30/9372-668 75/511-252 Madocsón 2008 m2-es telken családi ház eladó. 3 szoba, fürdőszoba, wc, pince + melléképület. Fűtés gázkonvektoros. Az épület felújított. Irányár: 6,9 M Ft. November 3-án Piliscsabán rendezték a junior „B” és U23-as Országos Cselgáncs Bajnokságot. Junior „B” kor­osztályban Csoknyai Ákos 66 kg-ban II., Kovács Márton 66 kg-ban L, Kiss Norbert 73 kg-ban II., Mede Zsombor 81 kg-ban az V lett. Az U23-as korosztályban Kovács Márton 66 kg-ban V, Csoknyai László 81 kg-ban II., +100 kg-ban Bor Barna L, Dúsa Ákos V, a lányok versenyében Mészá­ros Anett 70 kg-ban az I. helyen végzett. Galántai cselgáncssikerek

Next

/
Thumbnails
Contents