Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)
2007-10-05 / 19. szám
VÁROS 5 Indulatokat szított a röplap Nem csak választási szövetség Dr. Lukács Tamás, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakciójának helyettes vezetője volt az előadója a KDNP paksi szervezete által meghirdetett előadásnak a VMK nagyklubjában. Dr. Széchenyi Attila, a KDNP helyi elnöke elmondta, hogy ez a rendezvény második állomása a FIDESZ, a KDNP és a Dunakorzó Egyesület által szervezett őszi programsorozatnak. Hangsúlyozta, az elkövetkezőkben is többször megszólítják az érdeklődőket, mert mondanivalójuk van bőven. Dr. Lukács Tamástól megtudtuk, a KDNP önálló frakcióval vesz részt az országgyűlés munkájában, de a FIDESZ-szel való szoros együttműködésnek köszönhetően több emberhez tudnak szólni, mert az egység és a különbözőség nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező fogalom. Ez a szoros kapcsolat jellemző Pakson is. Mindezzel szeretnék azt is demonstrálni, hogy együttesen készülnek az ország vezetésére. - Az országgyűlési képviselőknek nem csak a választási kampányban kell kapcsolatot tartaniuk a polgárokkal, hanem minden alkalmat meg kell ragadniuk programjuk ismertetésére. A KDNP történelmi párt, van mondanivalója, különös tekintettel a szociális kérdésekre. A rendezvényeinkre sokan kíváncsiak, ez is azt igazolja, hogy a jobboldal jó úton halad - zárta a nyilatkozatát dr. Lukács Tamás.-MMSajtótájékoztató keretében számolt be Bordács József, a Fidesz és dr. Széchenyi Attila, a KDNP paksi vezetője arról, hogy a múlt heti, őszi programismertetésük után gyalázkodó szórólap jelent meg a városban. E hétre tervezték dr. Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének előadását a VMK-ban, és ennek apropójából jelent meg a szórólap, „Semjén takarodj” felszólítással. Bordács József elmondta, már tavalyi választások idején is voltak hasonló esetek, amire nem reagáltak. Most viszont betelt a pohár, ezért felkérik a helyi bal- és liberális oldal vezetőit, szólítsák fel híveiket, ne terjeszszenek hasonló jellegű kiadványokat. Dr. Széchenyi Attila szerint Paksra mindig az volt a jellemző, hogy tisztességgel fogadta a vendégeket, legyenek bármely oldal képviselői. Egyúttal azt kérte, mindenki törekedjen arra, hogy a korábbi békés hangulatot őrizze meg. A Magyar Szocialista Párt Tolna megyei, 2. számú, Paksi Választókerületi Társulása elutasít minden olyan megnyilvánulást, amely nem felel meg a közélet etikai normáinak. - Korábban is tiszteletben tartottuk, ha bármely politikai párt tisztségviselője Paksra látogatott. Elítéljük az elmúlt napokban megjelent névtelen szórólapok szerzőinek cselekményét - áll abban a közleményben, amit Faller Dezső elnök juttatott el szerkesztőségünkhöz.- Ugyanakkor visszautasítjuk a két jobboldali párt helyi vezetőinek nyilatkozatát, amely a helyi bal- és liberális oldal vezetői nyakába akarja varrni ezt - fogalmaz a közlemény. Felszólítják Bordács Józsefet, hogy állításait igazolja, ellenkező esetben nyilatkozatát rágalmazásként kezelik, utalva a Fortuna Rádióban elhangzott állításra, miszerint a jobboldali rendezvényeket a baloldal bizonyos személyiségei rendre megzavarják. - Mi sem korábban, sem most nem szerveztünk ilyen akciókat. Ez a magatartási forma sokkal inkább jellemző a jobboldalra. Emlékeztetni szeretnénk a Fidesz helyi vezetőit arra, hogy tavaly pont az ő köreikhez tartozó emberek zavarták meg a miniszterelnök zeneiskolai évnyitóján mondott beszédét - írja Faller Dezső.-vt-Paks önállósodni akar A Szekszárd-Paksi Vízi Társulat nem akarja akadályozni a paksi földtulajdonosok kiválását a szervezetből. Ezt Tóth István nyilatkozta a megyei lapban, miután a paksiak jelezték önállósodási szándékukat. Az elnök hozzátette, szerinte nem járnak jobban az atomváros környéki gazdák. Az önállósodást azért kezdeményezték, mert a földtulajdonosok elégedetlenek voltak, s úgy gondolták nincs arányban a kapott szolgáltatás és a nemrég megemelt érdekeltségi hozzájárulás. Ezt ráadásul szolidaritási alapon azokra a gazdákra is ki akarták terjeszteni, akiknek a földje nincs víz szomszédságában. A kiválás előkészítésére szervezőbizottságot hoztak létre, melynek elnökévé dr. Blazsek Balázst választották. A város főjegyzője úgy nyilatkozott, hogy a kiválással kapcsolatos ülésen az érintett földterületek 25%-ának képviseletében jelen volt a tulajdonos. A gazdák úgy nyilatkoztak, helyes az önkormányzat kezdeményezése. A cél, hogy békésen kiváljanak, s létrehozzák az önálló vízi társulatot. Am, ha ez így nem megy, kérik az új érdekeltségi terület kijelölését. A terv az, hogy a Paksi Vízmű Kft. égisze alá tartozik majd a vízi társulat. Felmerült, hogy kistérségben is gondolkodhatnának, hiszen a földterületek esetenként több település közigazgatási területét érintik. Erről döntés nem született, csupán annyi, hogy Hajdú János, mint a kistérségi társulás elnöke tájékoztatja polgármestertársait a lehetőségről. Tóth István, a Szekszárd- Paksi Vízi Társulat elnöke rámutatott, több jogszabály vonatkozik az esetre. Az új társulat létrehozását az érintett földtulajdonosok legalább kétharmadának támogatnia kell. Ugyanilyen arányújóváhagyás kell a mostani működési terület csökkentésére. Tóth István azt sem rejtette véka alá, hogy válás esetén ragaszkodnának ahhoz, hogy a szervezet adósságait megosszák.-vt-