Paksi Hírnök, 2007 (16. évfolyam, 1-24. szám)

2007-10-05 / 19. szám

6 ATOMERŐMŰ Feldolgoznák a fűtőelemeket T Nem csökken az érdeklődés, különösen nem szakmai kö­rökben a 2003-ban történt üzemzavar felszámolása iránt, mondja- az elhárítási projekt vezetője. Eck József, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület paksi csoportja fel­kérésére tartott előadást az ESZI nagyelőadójában. A szervezet helybeli tagjain kí­vül Kecskemétről és Dunaúj­városból is hívott és fogadott vendégeket. Eck József beszélt arról, hogy a munka során a legna­gyobb szakmai kihívást az je­lentette számukra, hogy az addig kazettába csomagolt fűtőelemekkel ezúttal csu­pasz állapotban találkoztak. Úgy kellett megfogni, össze­szedni. Kiemelte, hogy az orosz kollegákkal nagyon jól tudtak együtt dolgozni. Eck József tájékoztatása szerint az elhárításról szóló előadásokon elhangzó kérdé­sek közül a leggyakoribb, hogy hova kerül a kiemelt sé­rült fűtőelem. A projektveze­tő kifejtette: az orosz TVEL céggel már elkezdték annak a módszernek a kidolgozását, mely lehetővé teszi az elszállí­tást. - Elvileg van lehetőség az itteni elhelyezésre a Ki­égett Kazetták Átmeneti Tá­rolójában, de az üyen üzem­anyagnak a legjobb helye a feldolgozó üzemben van - mondta a projektvezető. Hoz­zátette, ez körülbelül öt év múlva lesz esedékes, addig kell felkészülni a kiszállításra, ami jogi szempontból is kihí­vást jelent, hiszen szigorú törvényeknek kell megfelelni nemcsak a fogadó országban, hanem a tranzit országban is.-vt-Másodszor döntött támoga­tások odaítéléséről a paksi atomerőmű által alapított Duna-Mecsek Területfejlesz­tési Alapítvány. Első forduló­ban 138, most 244 millió fo­rint támogatást szavaztak meg a nukleáris létesítmé­nyek környezetéből érkezett pályázatokra. Dr. Kocsis Ist­ván elnök kiemelte, ha meg­valósulnak azok az elképzelé­sek, amelyekről szóltak ezek az igények, az hárommilliárd forintos fejlesztést eredmé­nyez az adott térségekben. Az idén ugyanis főként euró­pai uniós pályázatokon való részvétel elősegítése volt a kiemelt témakör, amit támo­gattak. Emellett a munka­helyteremtést és turizmus­­fejlesztést is megjelölték mint prioritást élvező célo­kat. Dr. Kocsis István összeg­zése szerint ezúttal negyven­két igény érkezett, a legaktí­vabb a paksi körzet volt, ahonnan 234 millió forintra érkezett igény. Az e térségbe tartozó pályázók között 113 millió forintot osztottak fel. Innen került ki a legjelentő­sebb összeggel támogatott projekt is, mégpedig a Paksi Többcélú Társulás átfogó tu­rizmusfejlesztési koncepció­ja. A másik kiemelésre érde­mes pályázat Bátaapáti ön­­kormányzatáé volt kulturált aktív pihenés lehetőségeinek megteremtésére. E térség­ből egyébként 118 milliónyi igényből hatvan milliónyi nyert pozitív elbírálást. A ku­ratórium figyelemre méltó­nak ítélte a fekedi önkor­mányzat projektjét. A tele­pülés sváb hagyományok alapján épített házainak homlokzatfelújítására kért és kapott támogatást. Az alapítvány a rendelkezé­sére álló ötszázmillió forint­ból százat elkülönített, hogy maga is részt vegyen egy pá­lyázaton. A Norvég Alaphoz az érintett területeken lévő közintézmények akadály­­mentesítésére pályáztak. Dr. Varga-Sabján László, a kura­tórium operatív ügyekért fe­lelős tagja elmondta, döntés még nincs, de jó esélyük van a pozitív elbírálásra.-tűrnie-Megújult a tagság Megtartotta alakuló ülését az atomerőmű üzemi tanácsa. Elnökké ismét Szántóné dr. Mónus Editet választották, aki Lőrincz Lászlót követte nem rOégiben e poszton. Alel­­nök Oláh József és Vitéz Ti­bor lett. Rajtuk kívül üzemi tanácstag lett: Bocsor István, Dömötör Zoltán, Fenyvesi Csaba, Kollárné Angyal Zsu­zsanna, Lengyel József, Lu­kácsi Tibor, Molnár Lajos, Néber Tibor, Tőke János és Trábert János. Szántóné dr. Mónus Edit úgy tájékoztatta lapunkat, hogy döntöttek ar­ról, hogy a különböző szerve­zetekbe kit delegál a tanács, illetve a folyamatban lévő ügyekről is határoztak. Az üzemitanács-választáson egyébként 1474 munkavállaló vett részt, a jogosultak 57,47%-a. A választási bizott­ság elnöke úgy tájékoztatott, hogy négyen adtak le érvény­telen szavazatot. Az érdek­­képviseletek közül a PA­­DOSZ 61,55%, a MÉSZ 23,43%, a Munkástanács 15,02%-nyi szavazatot kapott, így biztosított reprezentativi­tásuk. Zsarnai Sándorné ar­ról is beszámolt, hogy a vá­lasztás első napján a munkál­tató aggályát fejezte ki, mert a szavazóhelyeken az érdek­­képviseletek megajándékoz­ták a résztvevőket, ezt a pa­naszt orvosolták, s a további­akban nem volt kifogás. A paksi atomerőműben működő két szakszervezet - az ATISZ és a Munkásta­nács - egyesülése után újabb, erőműves szakszer­vezetek érintő változás tör­tént. A Villamosenergia­ipari Dolgozók Szakszerve­zeti Szövetsége (VDSZSZ) elégedetlen volt az Auto­nóm Szakszervezetek Szö­vetségével, és tagjai rend­kívüli küldöttkongresszu­son döntöttek úgy, hogy ki­lépnek, s csatlakoznak a Liga szakszervezethez. A VDSZSZ-hez tartozik Paks legnépesebb erőműves szakszervezete, a PA­­DOSZ. A rendkívüli kül­döttgyűlésen többek mel­lett Lőrincz László is részt vett. A PADOSZ elnök el­mondta, a VDSZSZ elnöke és tagsága több kritikát megfogalmazott az Auto­nóm Szövetség felé, ám ezeket nem orvosolták, ezért keresték meg a Ligát körülbelül egy éve. Miután megtapasztalták, hogy itt az ő elképzeléseik alapján történik az érdekvédelem, információcsere, s minden más, kérték felvételüket. Ezzel a lépéssel ismét kö­zeledtek a szakszerveze­tek, hiszen a másik két erő­műves érdekképviselet, a MÉSZ és a Munkástanács is a Ligához tartozik.-vida­* Átpártoltak a Ligához Negyedmilliárdos támogatás

Next

/
Thumbnails
Contents